2014.11. 20.

Tippmixtippek

Tippmixtippek

Ebben a rovatban a papíros tippmixből ajánlunk nektek néhány eseményt, amelyeket akár külön-külön is, de kötésben is fel lehet használni. A tippek mellé mindig jár pár mondatos rövid magyarázat. Tegnap szépen jöttek a tippek, a brazil X is beütött. Ma két jégkorong-mérkőzés van terítéken. Az egyik a KHL-ből, a másik Svédországból.






  • A Jokerit fantasztikusan kezdte első idényét a KHL-ben. A szenzációs 4. helyen állnak 60 ponttal. Ráadásul két győzelem után vannak. Azt meg lehet figyelni a Jokerit esetén, hogy az igazán nagy csapatok (Szentpétervár, Omszk, Magnyitogorszk) azért általában verik őket. Már egyszer találkoztak a SZKA csapatával, idegenben került sor a meccsre. Akkor ezt írtam: „A Jokerit olyan mint mikor új fiú érkezik az osztályba es meglepően erős. Szépen verekszi magàt föl a ranglétrán, semmi tiszt elet pedig újonc. Aztán előkerül az osztály rangidős vezére, a legtökösebb legény (SZKA), aki még a szart is kiveri a megnőtt orcájú új gyerekből. Csak úgy a miheztartás végett!” És ezt pontosan így gondolom ma is. Vendégsikert várok.
  • A Lulea felemás teljesítményt nyújtott eddig. A bajnokság elején jól kezdett, aztán be-becsúsztak a vereségek is. Még nagyon sok van hátra a bajnokságból, de a 7. hely és a 35 pont nem ad túl sok okot a megnyugvásra. Legutóbb a Brynas ellen mentek idegenben és egy nagyon csúnya 7-2-es vereségbe szaladtak bele. Lassan nagyon itt az ideje javítani. A mai ellenfél a Leksand 21 ponttal az utolsó helyen árválkodik, nem igazán tudja felvenni az idei bajnokság ritmusát. Ráadásul idegenben kifejezetten gyengék. 10 meccsből csak az Örebrót tudta felülmúlni, a mellé beszedett kilenc vereség beszédes statisztika. Óvatosságra adhat okot az, hogy legutóbb otthon nyertek, márpedig a Djurgarden előrébb található a tabellán, mint a mai ellenfelük. Ennek ellenére azt gondolom, hogy nagyon fontos sorsfordító mérkőzés ez a mai. Ha a Lulea nem veri meg a Leksandot sem, akkor lassan veszélybe kerülhet a rájátszásról alkotott vágya is. Nagyon  motivált, győzni akaró hazaiakat várok, a mindig gyenge vendégek ellen.

    Sok sikert!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
alwayspaid 2014-11-20 22:44:19
Valóban, a Lulea főleg érthetetlen...
Jakab Béla 2014-11-20 22:09:27
Sajnos jó nagy mellényúlások voltak ezek a tippek.
belaba 2014-11-20 22:06:21
igen,hasonló cipő, sajna
ez van na majd holnap...
bici75 2014-11-20 22:01:51
Ahogy a Lulea is elmenni látszik....kb ötödjére viszi el a mixemet, vagy azért mert nyer mikor nem kéne, vagy nem nyer ha azt kellene... Innentől tiltólista! Köcsög egy csapat ez....
JZoltann 2014-11-20 20:43:19
Az új fiú rendesen elpáholja a vezírt
zizzenet 2014-11-20 19:45:21
nagyon nem úgy néz ki, mintha az szka lenne a tökös legény :(

további tippjeink a Hoki világából