2015.02. 23.

Tippmixtippek

A mai választásom négy meccsen egy ötös kötés, amelyben tulajdonképpen egy meccset érzek kicsit kockázatosabbnak, a lengyel bajnoki találkozót. Amennyiben ezt kihagyjuk, akkor egy remek duplázót kapunk, amely önmagában is értékelendő papír. Lássuk néhány mondatban az indoklásaimat (nem elemzés). 

019 1 Fenerbahce - Akhisar H 1.25 Alapvetően nem szeretek török bajnokira fogadni, mert kevés olyan bajnokság van, amelyet fertőzöttebbnek tartok, de talán nem minden a bunda. Hiszen ebből a pontvadászatból is indulnak a csapatok európai kupákban, amely nem csak fontos célként van kitűzve a nagyobb klubok vezetőségeinél, hanem anyagilag sem elhanyagolható! A török pontvadászat élén hármas versenyfutás van a dobogós helyekért és a verseny nagyon éles! Galata-Besiktas-Fener: 48-47-46 pont. Jelenleg ez a helyzet és a fener ezzel a meccsével (ha nyernek) visszaszerzik az első helyet, vagyis a győzelem nagyon fontos! A Fener sokkal jobb, erősebb alakulat, mint mai ellenfele, azt nem kell mondanom, hogy maximális koncentrációnál és valós győzni-akarással nem lehet gond a három pont begyűjtése. Ha megnézzük a hazaiak elmúlt meccseit, azt láthatjuk, hogy a csapat magabiztosan hozta a kötelező győzelemeket (Kasimpasa, Kardemik, Gazantep, Basaksehir, Mersin..) Azt gondolom, kömölyan veszik a bajnoki címet és a versenyt, akkor pedig nem lesz gond ma sem.
021 1 Piast Gliwice - GKS Belchatow H 2.28 Ez az a meccs, amit ki kell hagyni, ha csak egy duplázót szeretnénk feladni. A két lengyel alakulat papíron nagyon egyforma. A 10. helyezett fogadja a 9-et, a játékoskeretek is közel azonos értékűek. Amiért mégis magabiztos hazai sikert várok az a Belchatow tartósan rossz formája! Hat meccse nem tudnak győzni, gyengébb alakulatok is megtréfálják őket. A csapat háza táján mentálisan sem mehetnek túl jól a dolgok. A Gliwice sincs most a "verhetetlen" kategóriában,d e legaláőbb be-becsúsznak győzelmek is. Ezen a meccsen pedig számukra az előzés a tét! Ha ma hazai pályán koncentráltan és összeszedetten futnak ki a pályára, akkor megverhetik a GKS-t!
022 1 Sparta Praha - Pribram H 1.15 Tizenhét forduló után három csapat áll az élen, akik összeszedtek már egy kis előnyt és nagyon úgy fest, hogy közöttük dőlnek el a dolgok. Persze még sok van hátra, egyelőre korai erről elmélkedni. Jelen meccs végeredménye előtt a Viktoria Plzen négy ponttal vezet a Sparta előtt, ezért duplán fontos ez a siker, mert ha nem nyernek, akkor elkezd meglépni a rivális és ez a kialakuló különbség lélektanilag a plzenieket megnyutatja, addig a prágaiakat nyomasztani fogja. Motivált Spartát várok kifutni a pályára. A két csapat pedig nincs egy súlycsoportban. A 2. helyezett csap össze a 10. pozíciót elfoglalóval, a keretek értéke 23 illetve 5 millió euró. A Viktoria PLzen tegnap 6-0-val abszolválta a tavaszi idényrajtot, azt várom, hoyg a Sparta Praha is hasonló erődemonstrációt mutat ma be.
024 1 Midtjylland - OB Odense H 1.59 A bajnoki cím legfőbb várományosa, az öt ponttal vezető Midtjylland fogadja hazai pályán a 10., kieső zóna elől menekülő OB ODensét. Közöttük 21 pont külüönbség, a keretek értékeinek differenciája dupla. Decemberben ott hagyták abba, hogy 11 pont volt az előny, de az utolsó meccsen a FCK 3-0-ra legyőzte a Midtjyllandot, ezzel nyolcpontosra olvasztotta a különbséget. A tegnapi meccsen A Köbenhavn és a Randers is magabiztosan hozta a kötelezőt, ezzel már csak öt pont az előny. Ha ma nem nyernek a hazaiak, akkor bizony belátható távolságba érnek az üldözők. De ez nem fordulhat elő, hiszen a különbség hatalmas, a hazai pálya adott és a felkészülés is remekül sikerült. Többgólos hazai sikert várok. 

Sok sikert!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Forgo 2015-02-23 22:17:05
hali

balkáni népekre soha ne fogadjatok. meg magyar focira se.
sakkgyuri 2015-02-23 22:03:52
gem van a bundateljes törökökből!
Baggio 2015-02-23 10:35:38
Sziasztok!

Köszönöm szépen! Igyekszem akkor is ha csak 3/6 jön össze és akkor is amikor minden!
Hajrá mindenki!
Gery 2015-02-23 10:33:43
Szép volt a tegnapi! Gratulálok!
kispályás 2015-02-23 09:52:44
Kedves Baggio!

Gratulálok a tegnapi tippjeidhez,mind lejött! Egy nagy hibája volt csak....,hogy nem játszottam meg:-(

további tippjeink a Foci világából

Gondoltam egy merészet, és csináltam egy játszós számlát, amire átvezettem a sajátomról 100.000 forintot. Igazi pénzt, nem játékzsetont. Előttetek játszunk, élesben, fotókkal. Gyertek. Azért írtam, hogy játszunk, mert segítségül hívtam régi jó barátomat, Barnamedvét, és mindketten adunk 3-3 tippet, rövid indoklással. Utána ezt mindennap felküldjük 3.000 forinttal, 4/6-ba, és meglátjuk, hova jutunk a tippjeinkkel. A tippmixpro oldaláról mindennap kifotózom a tippsort a téttel, aztán Barnamedve beszerkeszti, és nyomon követjük. Szurkolni ér! A tippeket vihetitek, ha szimpatikus.

A Heidenheim remek szezont produkált, az újonc magabiztosan vívta ki a bennmaradást. Ma a dobogóra hajtó Red Bull lesz a vendége. Fotó: pixabay.com
A Heidenheim remek szezont produkált, az újonc magabiztosan vívta ki a bennmaradást. Ma a dobogóra hajtó Red Bull lesz a vendége. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Bayern a Bajnokok Ligája elődöntőjének bebiztosítása után a Bayern visszatér a Bundesligába ahol már csak a második hely megőrzése a cél. Az Union Berlinnek viszont még sokat kell dolgoznia azért, hogy biztosítsa a bennmaradást az élvonalban!