2017.07. 13.

Tour de France 2017, 12. szakasz: Pau → Peyragudes, 214,5 km (hegyi szakasz)

Mint minden évben, idén is a Tour de France a leginkább várt kerékpárverseny a szezonban. A legnagyobbak mindig erre hegyezik ki a formájukat, minden évben remek sorok csapnak össze. Az elmúlt esztendőkben a SKY kiemelkedett a pelotonból, talán kissé unalmassá is tette a küzdelmet, de ebben az évben az eddigi előrejelzések szerint minden másképp lesz. A Tipplap idén is végigköveti a versenyt és igyekszünk jobbnál jobb tippeket és szorzókat keresni nektek, ahogyan a szezon további nagyobb versenyein is, a Szofthardver webáruház jóvoltából.

12. szakasz: Pau → Peyragudes, 214,5 km (hegyi szakasz)

  • Tegnap Kittel még lenyomott mindenkit, mától a sprinterek a háttérbe húzódnak egészen a 16. szakaszig.

  • Ma már kemény hegyi szakasz következik Pau városa és a Peyragudes között mintegy 214 és fél kilométeren. Sorban a következő erősségű emelkedők várnak a versenyzőkre: 4-es, 2-es, 1-es a Col de Menté, ahol 6,9 kilométeren mintegy 8,1%-os emelkedő vár a mezőnyre és ezek után következik egy kiemelt hegy, az 1755 méter magas Port de Balés, amelyre 11,7 kilométer hosszan mintegy 7,7%-os a kaptató, Ez után jön a Col de Peyresurde (9,7 km, 7,4%), majd a végén egy rövidebb 2,4 km-es hegyi befutós szakasz, mintegy 8,4 %-on. Szóval lesz hol támadni és azt gondolom, hogy Bardet, Uran Uran, Aru, Quintana és Froome össze fognak csapni. Contadorban már nem hiszek, ő leszerepelt legutóbb, nem volt benne erő, nehezen hiszem, hogy most majd lesz.

Tippek: 

  • Szakaszgyőzelem (természetesen a szakaszgyőztest nehéz eltalálni, mivel ez technikai sportág is. Ezért semmiképp nem javaslok rá nagy tétet, csak a játék kedvéért.) : Fabio Aru – 11,00

Párharcok:

  • Froome jobb mint Uran Uran – 1,33
  • Quintana jobb mint Yates – 1,57

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kerékpársport világából

Ez az egyik legkedveltebb egyhetes verseny az év során. Rendkívül nehéz, nincs időfutam, nincs sík szakasz, a sprinterek messziről kerülik! Hét nap, öt nagyon kemény és két közepesen kemény szakasz a legnagyobb versenyzőkkel és Valter Attilával a rajtlistában. Lássuk:

A kerékpársport öt legnagyobb egynapos versenyét gyűjtőnéven úgy szokták emlegetni kerékpáros berkekben, hogy az Öt Monumentum! Ezek egyike, a szezon nyitóversenye a Milano – Sanremo futam. Olaszország legszebb vidékein haladó útvonal és a kiemelkedő mezőny miatt idén is remek versenyre számíthatunk! No meg jó kis fogadásokra is.