2017.07. 20.

Tour de France 2017, 18. szakasz Briançon → Col d'Izoard, 178 km (kemény hegyi szakasz)

Tour de France 2017,  18. szakasz Briançon → Col d'Izoard, 178 km (kemény hegyi szakasz)

Mint minden évben, idén is a Tour de France a leginkább várt kerékpárverseny a szezonban. A legnagyobbak mindig erre hegyezik ki a formájukat, minden évben remek sorok csapnak össze. Az elmúlt esztendőkben a SKY kiemelkedett a pelotonból, talán kissé unalmassá is tette a küzdelmet, de ebben az évben az eddigi előrejelzések szerint minden másképp lesz. A Tipplap idén is végigköveti a versenyt és igyekszünk jobbnál jobb tippeket és szorzókat keresni nektek, ahogyan a szezon további nagyobb versenyein is, a Szofthardver webáruház jóvoltából.

18. szakasz Briançon → Col d'Izoard, 178 km (kemény hegyi szakasz)

  • Froome kitartott az első komoly alpesi szakaszon, nem lehetett megrogyasztani, ellenben Aru kissé megtorpanni látszott. Kapott is 27 másodpercet az olasz, nem úgy Uran Uran, aki ismét remekül versenyzett és immáron második helyen áll az összetettben. Bardet is még versenyben van és talán Aru sincs még számottevően lemaradva. A szakaszt Primoz Roglic nyerte.

  • Ma is kétszer mennek 2000 méter fölé. Előbb a Col de Vars 9,3 kilométer és 7,5%-os átlagmeredekségű ormát kell megmászni, majd a lejmenet után azonnal kezdik a Col D’Izoard-t, amely 2360 méteres magasságával 14,1 kilométer hosszan 7,3%-os, hegyi befutóval. Kemény lesz és ezen a szakaszon eldől Aru és Bardet sorsa. Vagy most vernek rá Froome-ra, vagy gyakorlatilag elengedhetik a sárga trikót. Ezenkívül még egy dombos szakasz van, ahol nem fogják Froome-ot megrogyasztani, valamint az időfutam, ahol kapni fognak a brit-kenyaitól. Vagyis az Izoard-on kellene neki adni minimum 1 percet, de inkább többet. Uran Uran viszont még nagyon is meccsben van. Ő ugyanis nemcsak nagyon erős, hanem kiváló időfutamban.

Tippek: 

Szakaszgyőzelem (természetesen a szakaszgyőztest nehéz eltalálni, mivel ez technikai sportág is. Ezért semmiképp nem javaslok rá nagy tétet, csak a játék kedvéért.) : Rigoberto Uran – 5,50

Párharcok:

  • Romain Bardet jobb lesz mint Froome – 2,37
  • Aru jobb lesz mint Dan Martin – 2,62

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Djokernole11 2017-07-20 00:11:14
Mondtam èn hogy Uran nagyon jo lesz, bàr eddig inkabb utazott. :)
Időfutamban jo, Marseille rà vàr. :) Vagy ő Marseillère. :)

további tippjeink a Foci világából

Gondoltam egy merészet, és csináltam egy játszós számlát, amire átvezettem a sajátomról 100.000 forintot. Igazi pénzt, nem játékzsetont. Előttetek játszunk, élesben, fotókkal. Gyertek. Azért írtam, hogy játszunk, mert segítségül hívtam régi jó barátomat, Barnamedvét, és mindketten adunk 3-3 tippet, rövid indoklással. Utána ezt mindennap felküldjük 3.000 forinttal, 4/6-ba, és meglátjuk, hova jutunk a tippjeinkkel. A tippmixpro oldaláról mindennap kifotózom a tippsort a téttel, aztán Barnamedve beszerkeszti, és nyomon követjük. Szurkolni ér! A tippeket vihetitek, ha szimpatikus.

A Heidenheim remek szezont produkált, az újonc magabiztosan vívta ki a bennmaradást. Ma a dobogóra hajtó Red Bull lesz a vendége. Fotó: pixabay.com
A Heidenheim remek szezont produkált, az újonc magabiztosan vívta ki a bennmaradást. Ma a dobogóra hajtó Red Bull lesz a vendége. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Bayern a Bajnokok Ligája elődöntőjének bebiztosítása után a Bayern visszatér a Bundesligába ahol már csak a második hely megőrzése a cél. Az Union Berlinnek viszont még sokat kell dolgoznia azért, hogy biztosítsa a bennmaradást az élvonalban!