2017.01. 21.

Tour Down Under 5. szakasz: McLaren Vale → Willunga Hill, 152 km (hegyes)

Kedden Dél-Ausztráliában, Unley városában megkezdődött a 2017-es profi kerékpáros idény, bár egy ideig még csak az internetes video-összefoglalókból élvezhetjük a kerékpársport gyönyöreit.  A Tour Down Under egyhetes verseny minden évben kiemelt figyelmet kap, köszönhetően az ausztrálok rajongásának és a rendezők profi munkájának. A szakasznak már vége, rövidítettek a hőség miatt. A játék elhalasztva a következő versenyre, tippeket és elemzést továbbra is olvashattok. 

A versenyről:

  • Maga a verseny öt szakaszból áll, összesen 881 kilométert tesznek meg a versenyzők. A napi szakaszok távolsága a 150 kilométerhez közelít, és a telemetria láttán sem rezzen össze egyetlen bringás sem. Az útvonalon völgyek és kisebb dombok váltogatják egymást, de egyik magassága sem haladja meg az 500 métert, sőt inkább alacsonyabbak. Ráadásul egyáltalán nem olyan nehezek, hogy bármelyik profi bringás térde megremegjen, miközben áthalad rajta.  Az 5. etap lesz idén is a döntő, a Willunga Hill meredeksége már komolyabb, hiszen alig 2,9 kilométer alatt másznak fel 80 méterről 360 méter körüli magasságig, ráadásul ezt kétszer is letudják egymás után. Persze ez az átlag 7%-os emelkedő sem hasonlítható össze egy komolyabb ardenneki fallal, de arra pont elég, hogy kicsit megkavarja ezt a viadalt, és ne sprinter nyerje az összetettet. A Willunga Hillen minden évben látványos csatára van kilátás, elsősorban az összetettre hajtó kerékpárosok között.

5. szakasz: McLaren Vale → Willunga Hill, 152 km (hegyes)

  • Az ötödik szakaszt hegyi szakasznak jelzik, de azért ne számítsunk arra, hogy +2000-es hegycsúcsok várnak a pelotonra, hanem „csupán” a Willunga Hill, amit viszont két alkalommal is meg kell mászni. Ez a kb 2,5 kilométeres emelkedő átlag 7%-ával remek helyszíne lesz egy jó kis csatának, ami minden évben előfordul itt Ausztráliában, ezen a szakaszon. Ma is ezt várom, mégpedig az összetett első helyéért folytatott küzdelem jegyében.

Tippek:
Azt gondolom, hogy ezt a versenyt Richie Porte megnyeri. Már az első emelkedős finissel rendelkező szakaszt is imponálóan megnyerte, a Willunga Hill pedig kiváló helyszín számára. Tavaly is nyerni tudott itt, ma is. Legnagyobb esélyese Sanchez lesz. De nem nyerhet a kis kolumbiai ma!

  • Futamgyőztes: Richie Porte - 1,72

párosítások:

Ulissi jobb mint Gesink - 1,44 Ulissi 5., Gesink 8. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kerékpársport világából

A Baszk Kerékpáros Körverseny, vagy más néven a "Itzulia Basque Country" egy ötnapos, nemzetközi kerékpárosverseny, amely minden év áprilisának elején zajlik a Baszkföldön, Spanyolországban. A verseny az UCI ProSeries kategóriájában szerepel, és a világ legjobb csapatai és kerékpárosai vesznek részt rajta. Csodálatos helyszínen zajlik és nagyon fontos állomása a kerékpárszezonnak!