2015.02. 22.

Trixie baba

Trixie baba

Rég tűnt már fel a Tipplap hasábjain utoljára a Trixie rovat. Úgy gondoltuk, ez a vasárnap pont megfelelő arra, hogy egy merész hármast megpróbáljunk. Persze ki-ki ízlése szerint válogasson belőle, az eredő szép nagy. Én ammondó vagyok, hogy játszhatóak a tippek nem Trixieben is biztonságosabb opciókkal, de én ma merek nagyot álmodni.

 

HC Sochi - CSZKA Moszkva (KHL)

Kedden véget ér az alapszakasz a KHL-ben. Vannak kérdések amik már eldőltek, de persze vannak még nyitottak is. A vendégek az előbbi kategóriába tartoznak, míg a hazaiak az utóbbiba. Mindkét csapat játszik ma ugye, illetve kedden a záró fordulóban. A CSZKA megnyerte az alapszakaszt ez biztos. Viszont ez már egy ideje nem kérdés. A Sochi jelenleg bejutó helyen áll, de még mind az Atlant, mind a Szeversztal Cserepovec befoghatja. Ez alapján már mindenki kerülné a meccset gondolom, hiszen egy motivált, és egy kevésbé motivált csapat játszik. Azonban vannak itt még tényezők. Ami a legfontosabb, hogy az utolsó fordulóban is hazai pályán játszhat a Sochi, és a jóval szerényebb játékerőt képviselő Vityaz Podolszkot fogadja. Akiket alig egy hónapja ugyanilyen felállásban 5-2-re simán vert. Ráadásul azoknak a vendégeknek tényleg motiváció mentes teljesen a meccs. Nekik azt a meccset kell megnyerni, és akkor bent vannak a rájátszásban. Ezt pedig ők is tudják, és vélhetőleg így is gondolkodnak. Tehát szerintem nem létezik az a forgatókönyv, hogy nekiesnek a Moszkvai gárdának. Már csak azért sem, mert akkor ha kinyílnak sok gólt kaphatnak, az pedig még számíthat. Így véleményem szerint ez bunkerhoki lesz, ha lehet ilyet mondani. Viszont a CSZKA-nak nagyon feküdt eddig ez a felállás, 3-ból 3x simán verték a hazai gárdát. Ráadásul van egy célja a vendégeknek is. 95 gólt kaptak mindössze az alapszakaszban eddig, és 100 alatt maradni 60 meccsen azért elég tekintélyes. Ehhez két meccsen nem kéne 5 gólt kapniuk. Elég büszke gárdáról beszélünk, tehát biztos, hogy ezt meg akarják csinálni. Emellett Radulov vezeti a pontlistát, az assist listát, de mindkettőben befogható, szóval azért támadni is akarnak majd. Biztos nem kockáztatnak sérüléseket, de nem is nagyon kell. Itt egy-két gólos vendég sikerrel kb. mindenki elégedetten menne haza. Aki szereti az under fogadásokat, az under 5.5-et is ajánlom, illetve nem trixie opcióba a mérkőzés győztese CSZKA is kellemes odds. Nem sűrűn játszanak hosszabbítást, de akkor nem igazán kapnak ki, náluk a tehetségbeli előny.

Tipp: CSZKA Moszkva (1X2)

Odds: 2.00

 

Bolzano - Klagenfurt (EBEL) 

Az osztrák bajnokságra nem volt egyszerű fogadni eddig a középszakaszban, de most már be kell, hogy lendüljön, főleg az alsóház. 10 forduló alatt dől el melyik két csapat juthat a rájátszásba a felsőháziak mellé, ebből 5 lement. A címvédő Bolzano vezeti is ezt a tabellát most, de a Klagenfurt sincs messze, és tavaly is épphogy lecsúsztak. Én itt már playoff szintű csatát várok, két hasonlóan erős gárdától. Viszont a különbség az ebben vívott rutin, illetve a hazai pálya. Nehéz az olaszokat megverni a saját jegükön, a Klagenfurt pedig kifejezetten gyenge vendégként. Azért is nagyon fontos a meccs, mert ha nyernek a hazaiak 5 pontra duzzadna a 3-ik már nem rájátszás helyet érőtől a különbség. Tehát 4 meccsen kéne a maximális 8-ból annyit legalább szereznie a Klagenfurtnak, ha őket be akarnák érni, de persze ők is szereznek azért pontokat, tehát magyarán szólva a saját kezében lenne a sorsa teljesen a tavalyi bajnoknak. Az egyetlen aggodalomra okot adó dolog egyedül, hogy az idei szezonban nem volt a kedvenc ellenfele a Bolzanonak ez a csapat. Hozzáteszem ennek ellenére, ha csak túlórában is de győztek otthon mindkétszer. Sőt összesen négy mérkőzést játszottak ebben a felállásban, és mind a 4 alkalommal a Bolzano győzött. Itt is azt tudom mondani, hogy a mérkőzés győztese, vagy a Bolzano/Döntetlen is szép lehet egy biztosabb szelvényen. Viszont én ma a trixiehez sima győzelmet veszek ki, szép oddsért.

Tipp: Südtirol Bolzano (1X2)

Odds: 2.15

 

Southampton - Liverpool (Premiere Leauge)

Végezetül pedig a legnagyobb odds-szal bíró tipp következik. Érdekes meccs lesz, és persze sok ponton támadható a gondolat, de a trixiebe befér, és én azért látok bőven esélyt, hogy bejöjjön. A hazaiaktól mindenki várta/várja, hogy elfogyjanak, de egyelőre nem akarózik megtenni ezt a szívességet nekik. Ennek ellenére azért vélhetően nem lesznek ők a top4-be a végére, de jelenleg nagyon komolyan számolni kell velük. Kérdés, hogy melyik arcukat mutatják ma. Azt amikor simán leiskolázták az Arsenalt 2-0-ra, vagy mikor kikapnak a Swanseatól ugyanúgy a hazai pályájukon. Egy nagyon motivált Liverpooli gárda érkezik hozzájuk, egész jó formában, akiknek ez a meccs vízválasztó lehet a szezon szempontjából. Ráadásul EL meccs után érkeznek, ahol nyertek, de rotálni kell a csapatot, Lucas és Gerrard továbbra sem áll rendelkezésre, szóval nem egyszerű a helyzet. Most jól elkezdtem magam ellen beszélni, de szó sincs erről. Én szerintem ezt a vendégeknek le kell hozni, és le is hozzák ma. Nem képvisel olyan erőt a hazai gárda, és hiába pihentebb, ma egy nagyon erősen nekikugró csapattal lesz dolguk szerintem. A védelem mostanában ebben a 3-4-3-as rendszerben, illetve a 3-4-2-1-ben jól muzsikál a vendégeknél. Támadásban pedig Sturridge visszatérésével igen veszélyes lett ismét a pool. Én úgy gondolom, hogy egy bátor Southampton lép ma pályára, és ez lehet a vesztük majd. Ha kinyílnak, akkor találnak rést a pajzson a Vörösök, és mostanában valóban van olyan védelmük, amivel utána az egész meccs lejöhet. Mivel tegnap a United botlott, ez még extra motiváció is lehet, hiszen közeleb kerültek a top4 álmok. Mindenesetre itt is lehet sima szelón például Döntetlen vagy Liverpool opció, de nekem a Trixiehez nagyon tetszik az a magas odds.

Tipp: Liverpool (1X2)

Odds: 2.70

 

 

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Solti 2015-02-22 20:59:16
Gratulálok a Liverpool-os tipphez, én simán H-ra húztam volna, nem gondoltam, hogy kikap a Soton.

további tippjeink a Hoki világából