2017.08. 13.

Vendégsarok: Olasz Szuperkupa döntő

Vendégsarok: Olasz Szuperkupa döntő

Üdv Mindenkinek!

Már hét elején kinéztem egy opciót (illetve többet is) és egész egyszerűen késztetést éreztem, hogy tollat ragadjak és megosszam ezt veletek. No, akkor lássuk a medvét:

 

Juventus - Lazio

Igen… Az Olasz Szuperkupa döntőjét néztem ki!

Fontos megjegyezni azt, hogy ezen a meccsen az a 2 csapat lehet a résztvevő, aki megnyeri az olasz bajnokságot, illetve az olasz kupát. Aki egy picit is jártas az olasz fociban, tudja, hogy tavaly a Bianconeri remek szereplésének köszönhetően megnyerte a bajnokságot (a BL-ben folytatott menetelése mellett!) és az olasz kupát is. Az eset fintora, hogy a kupadöntőt is ez a 2 csapat játszotta, ennek következtében lehet a Juventus ellenfele a fővárosi alakulat. Azon a meccsen 2017.05.17-én a torinói gárda 45 perc alatt eldöntötte a kupa sorsát, ugyanis az akkor még Juve színeiben pallérozó Dani Alves és Bonucci duplájával megnyerték az első félidőt, majd a mérkőzést is (a 2. félidőben a Lazio csak gólhelyzetig jutott egyébként).

A kupadöntő  Rómában lesz, a Stadio Olimpico ad otthon az ütközetnek.

Ezt a meccset leszámítva a bajnokságnak köszönhetően 2-szer találkoztak egymással a csapatok és mind a két alkalommal torinói sikert láthattunk, úgy hogy még gólt sem kaptak (2-0,0-1). Persze minden meccs más, viszont ez iránymutató lenne a mai meccsre, hogyha a keretek nem változtak volna!

A Juve kezdője az előrejelzések szerint:

Buffon – Lichsteiner, Barzagli, Chiellini, Alex Sandro – Pjanic, Khedira – Douglas Costa, Dybala, Mandzukic – Higuain

Jól látható tehát, hogy nem változtatott Allegri mester a tavalyi jól bevált 4-2-3-1-es recepten, viszont azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a védelem jelentősen meggyengült Bonucci és Dani Alves távozásával, ellenben a támadószekció D.Costa érkezésével erősödött. A hiányzók listája szerencsére rövid, egyedül Cuadrado játéka kérdéses.

A Lazio kezdője az előrejelzések szerint:

Strakosha – Wallace, De Vrij, Radu – Basta,Parolo, Luis Alberto, Lucas Leiva, Lulic – Milinkovic-Savic, Immobile

Inzaghi mester egyértelműen a 3-5-2-es hadrendet favorizálja, ahogy a tavalyi idény nagy részében is tette. A Lazio némiképpen átalakulóban van. Biglia eligazolt a csapattól, helyére érkezett a Liverpoolnál partvonalra szoruló Lucas Leiva. A csapat cselgépe, Felipe Anderson játéka erősen kérdéses sérulés miatt, padra talán azért leülhet. Keita Baldé (feltehetően az eligazolás körüli hercehurca miatt) sem kap helyet a kezdőben az előrejelzések szerint.

Ugyan a Juventus védelme jelentősen meggyengült, én úgy gondolom, hogy ma elhódítják a Szuperkupát, ezzel hazai porondon minden trófeát begyűjtenének. Sőt szerény véleményem szerint ezt rendes játékidőben fogják megtenni, úgy hogy gólt is kapnak.

Ezek lennének a tippjeim: (a szorzókat a tippmix oldaláról írtam)

Juventus nyeri a Szuperkupát                                  1,37

Juventus rendes játékidőben nyer                        1,8

Juventus – Lazio pontos végeredmény: 2-1       7,75

Sok szerencsét kívánok Mindenkinek!

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Djokernole11 2017-08-13 14:01:44
Üdv!
Èn kb.egy 2,5èvvel ezelőtti olasz Szuperkupa meccsre emlèkszem, karacsony előtt 2nappal rendeztèk a Katari fővàrosban, Dohàban, ha jol emlekszem a Juve es a Nàpoly vivta es valamelyik csapat 11-esekkel nyert a vègèn.
Èrdekes egy dolog volt, olasz Szuperkupa Katarban.
A meccsen olyan kellemes "fèlhàz" volt, zömèben, 80%-ban bekötött fejű olajsejkek meg arab nèzők, a 2csapat szimpatizansai közül csupan minimalis ember, a leggazdagabb rèteg...
Bàr ugye a pènz az nagy úr, rengeteg sportàg versenyeit viszik az arab tèrsègbe, mert ott folyik a pènz, làm most Neymart is megvettèk kilóra. :)
Aztan hogy nèzői szempontbol jo e ez hogy elviszik màshova a meccset.
Most mondjuk olvastam hogy a Szkopjeben lejatszott Real-Man United Europai Szuperkupa meccs miatt igencsak felverődött a szàllàs àra a macedon fővàrosban, mondjuk ugy 10-15szörösere,alapesetben 100euro körül,azt irtàk most 1300-1500eurokat kèrtek egy èjszakaèrt nèhol..
Az azèrt egy gyengebb havi nyugat europai fizetès. :)
Barnamedve 2017-08-13 13:37:36
Én a Laziónak szurkolok, de lássuk be, ez a Juve nagyon kemény csapat. Micsoda kezdője van! 
Jó lett a cikk Miska! Köszönjük!

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
FociAngolLiga 1
Tipp
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Végre véget ért az ínséges időszak, én meg egyből két szelvénnyel támadok. Mindezt úgy, hogy ki se teszem a lábam Angliából. Na jó, átugrok Belgiumba egy alkalommal, de ma a szigetországé a főszerep.
Végre véget ért az ínséges időszak, én meg egyből két szelvénnyel támadok. Mindezt úgy, hogy ki se teszem a lábam Angliából. Na jó, átugrok Belgiumba egy alkalommal, de ma a szigetországé a főszerep.
A második szelvényen nem mozdulunk ki Angliából. A helyszín a Championship és a három topcsapat a pályán.
A második szelvényen nem mozdulunk ki Angliából. A helyszín a Championship és a három topcsapat a pályán.