2014.09. 18.

Veretlen Vikingek

Veretlen Vikingek

Az izlandi bajnokság is abba kategóriába tartozik, amelyik akkor kerül szem elé, hogyha nincs más. Nos, ránéztem a mai meccsekre, és miután az EL a szőrmetenyésztés hazája és melegágya, más meg nem vagyon van, amihez picit is konyítanék, így végül úgy gondoltam, megosztom veletek kockázatosabb gondolataimat a két jeges meccsről, ahol 1-1 duplaeséllyel egy biztos 1.6-ot is ki lehet akár hozni, de a merészebbek egy 4-szerezőig is eljuthatnak.

Hafnarfjordur a jelenlegi listavezető szerepében tetszelegve fogadja a 3. lépcsőn álló KR Reykjavik-ot. A hazaiak a liga egyik olyan csapata, amelyik eddig még nem kapott ki, és a 18 meccsen bekapott 11 gól is az egészen kiváló védelemről árulkodik, a meccsenkénti 2-es lőtt gól átlag pedig a csatársort emeli piedesztálra. Ellenfelük a KR sem rossz gárda, ezt pozíciójuk is jól mutatja, az viszont a bajnokság „kiegyensúlyozottságára „tesz némi negatív hangot, hogy már 5 vereséggel is el lehet érni a bronzhelyet. 31:19-es arány, 35 pont, szóval tényleg egy eléggé jó gárdáról van szó. Természetesen ők is inkább hazai környezetben brillíroznak. Amit tudni kell, hogy a Hafnarfjordur pont 10 éve nyerte meg az első bajnoki aranyát, és a találkozó után tartanak egy dínom-dánomot, hogy ezt megünnepeljék. Persze, ennek a másik oka az, hogy 4 fordulóval a kiírás vége előtt ők az éllovasok, igaz, csak két ponttal. A vendégeknek matematikai esélyük van még arra, hogy elérjék a majdan BL selejtezős helyet, de várhatóan inkább a vasárnapi hazai megmérettetésre készülnek, ahol a 3 pont lesz a cél. Itt inkább majd bekkelve próbálnak egy pontot elhozni, de szerintem ez a lendület, ami a Hafnarfjordur-t hajtja, legyűri őket. Hazait várok, ha nem is simát, de 1.7-ért bőven jó, míg HD-ben az 1.22 tutira vállalható.

A másik találkozón is kemény a dió. A Vikingur friss feljutóként, már a 4., ami igen nagy szó, de jelenlegi formájuk, főleg hazai pályán egyre rosszabb. Utolsó 3 találkozójukat nyeretlenül zárták, és ebből kettő verhető ellenfél volt. 24:21-es gólarányuk csak Pepsideild-ből emelkedik ki, máshol ez „pocsék” teljesítménynek számítana. A Stjarnan evvel ellentétben rutinos róka. Olyannyira, hogy ők a másik csapat, amely még veretlen a szezonban,a lemaradásuk pedig két pont össze vissza, így egy jó hajrával meg van az esély a hőn áhított címre. A 20 kapott gól hírül sem annyira imponáló, mint fő vetélytársuk, a Hafnarfjordur esetén, de náluk is megvan a meccsenkénti kettes „lőttgólátlag”. Májusban csak egy 0-0-s döntetlenre futotta, most viszont a tét nagysága miatt mindenképpen gólt, gólokat várok, és nem a hazaiaktól elsősorban. A kettő közül talán ez a kockázatosabb tipp, de bőven benne van, és vállalható is a játékerőben való különbség, a tapasztalat és a motiváltság miatt. A szorzó kettő felett (2.1), DV-ben 1.38-ért kapható.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján a Borussia Dortmund kedden 21 órakor a Signal Iduna Parkban fogadja az Atletico Madridot Az első mérkőzés Madridban a hazaiak 2-1-es győzelmével ért véget.

Gondoltam egy merészet, és csináltam egy játszós számlát, amire átvezettem a sajátomról 100.000 forintot. Igazi pénzt, nem játékzsetont. Előttetek játszunk, élesben, fotókkal. Gyertek. Azért írtam, hogy játszunk, mert segítségül hívtam régi jó barátomat, Barnamedvét, és mindketten adunk 3-3 tippet, rövid indoklással. Utána ezt mindennap felküldjük 3.000 forinttal, 4/6-ba, és meglátjuk, hova jutunk a tippjeinkkel. A tippmixpro oldaláról mindennap kifotózom a tippsort a téttel, aztán Barnamedve beszerkeszti, és nyomon követjük. Szurkolni ér! A tippeket vihetitek, ha szimpatikus.

A 22. fogadja a 21. helyezettet az angol negyedik vonalban. A tét nagy, hiszen még egyik alakulat sincs biztonságban. Fotó: pixabay.com
FociAngolLiga 2
Tipp
A 22. fogadja a 21. helyezettet az angol negyedik vonalban. A tét nagy, hiszen még egyik alakulat sincs biztonságban. Fotó: pixabay.com