2017.05. 07.

Visszavág-e a Liverpool a Southamptonnak?

Visszavág-e a Liverpool a Southamptonnak?

A mai napra két mérkőzést is választottam Angliából: az egyiket a Premier League-ből, a másikat pedig a Championshipből. Az előbbi találkozót a Liverpool és a Southampton vívja egymással, ami már csak azért is pikáns, mert éppen a Soton búcsúztatta a Ligakupa elődöntőjében a vörösöket. A másodosztályban a már hetekkel ezelőtt kiesett Rotherham a Derbyt fogadja. Olaszországban a kupadöntős Lazio ellenfele a Sampdoria lesz.

 

Visszavág-e a Liverpool a Southamptonnak?

 

Lazio – Sampdoria

  • Simone Inzaghi remekül összerakta a Laziót erre a szezonra. Az Olasz Kupában bejutottak a döntőbe és majd a Juventusszal mérkőzhetnek meg, míg a Serie A-ban a 4. helyen állnak és ha a kupadöntőt el is veszítik, a bajnokságban elért helyezésük alapján biztosan nemzetközi kupaindulók lesznek a következő szezonban. A múlt héten számukra a szezon egyik legfontosabb meccsén 3-1-re verték a Romát, jelentős „ellenszélben”, a duplázó Keita vezetésével. Azt a találkozót ráadásul a csapat legjobb gólvágója, Immobile kihagyni volt kénytelen, ma viszont a Sampdoria ellen vélhetően már bevethető lesz.

  • A Lazio utóbbi hetekben mutatott formája alapján nem lehet kérdéses, hogy behúzza a mai meccset a 10. helyen tanyázó Sampdoria ellen. A genovaiak számára már hetek óta jelentősebb tét nélkül zajlik a bajnokság, ugyanis az európai kupaindulást jelentő helyektől és a kieső pozícióktól is nagyon messze van a gárda. Ennek megfelelően a koncentrációjuk rendre kihagy mostanság és négy mérkőzés óta nyeretlenek, pedig a fiatal cseh csatár, Pavel Schick szép számmal termeli a gólokat, már 11-nél jár.

Liverpool – Southampton

  • Kettős győzelemmel búcsúztatta a Ligakupától a Liverpoolt a Southampton a döntő kapujában. Van tehát miért visszavágnia a Poolnak, amely a 3. helyért harcol a Premier League-ben, de az 5. Manchester Unitedet is csak egy ponttal előzik meg Canék a vesztett pontokat tekintve. Legutóbbi négy meccsükből hármat megnyertek, pedig a csapat egyik ásza, Sadio Mané sérült. Múlt héten Coutinhót is le kellett cserélni, így kérdéses a játéka. Ennek ellenére a vörösök kerete van annyira erős, hogy megoldja a Soton elleni bajnokit, amely csapat számára már nincs igazán jelentősége ennek az összecsapásnak. A szentek a 12. helyen állnak, kiesni nem fognak, de előre lépni is csak legfeljebb a 8. helyig tudnak. A motivációs tényezők, a hazai pálya előnye és a jobb játékoskeret is a Liverpool győzelmét vetíti előre.

Rotherham – Derby

  • A Championshipben a záró fordulóhoz érkeztünk. Jövő héten már a play-off kezdődik, azonban ez sem a Rotherhamet, sem pedig a Derbyt nem érinti, pedig utóbbi együttes sokáig harcban volt a 6. helyért, de legjobb esetben is csak a 8. helyen végezhet a szezon végén. A Derbynek rendre a góllövéssel akadt problémája, a meccsenkénti egygólos átlagot is alig éri el az együttes gólátlaga. Az utolsó fordulóban viszont akár nyílt játékot is produkálhatnak mindenféle tét nélkül az utolsó helyezett ellen, amelynek messze a legrosszabb a védelme a ligában. Múlt héten már felszabadultan játszott a Derby és 3-1-re verte a Wolvest, most is elvárható lenne tőlük egy ehhez hasonló teljesítmény.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A vendégeknek még van némi esélyük a play offra, de pocsék formában érkeznek a mai összecsapásra. Fotó: pixabay.com
A vendégeknek még van némi esélyük a play offra, de pocsék formában érkeznek a mai összecsapásra. Fotó: pixabay.com
Bár nehéz a gárda sorsolása, ma mégis esélyesként kép pályára a házigazda. Fotó: pixabay.com
Bár nehéz a gárda sorsolása, ma mégis esélyesként kép pályára a házigazda. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Athletic Bilbao tovább harcol a BL-csoporktört jelentő első pozíciókért, amikor a kiesés által fenyegetett Granadát fogadja a San Mamesben.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Athletic Bilbao tovább harcol a BL-csoporktört jelentő első pozíciókért, amikor a kiesés által fenyegetett Granadát fogadja a San Mamesben.