2017.04. 23.

Zsinórban nyolcadszor is nyer idegenben a Napoli?

Zsinórban nyolcadszor is nyer idegenben a Napoli?

A Serie 33. fordulójából a mérkőzések zömét a mai napon rendezik meg. A 2. helyre hajtó Napoli a Sassuolo otthonába látogat, míg Udinében két középcsapat, a Cagliari és az Udinese találkozik. Spanyolországban a déli 12:00-kor kezdődő összecsapáson a Real Sociedad a Deportivót látja vendégül. Lássuk az esélyeket!

Sassuolo – Napoli

  • A Roma múlt heti botlásának köszönhetően két pontra került a második helytől a Napoli. Aminek a megszerzése a büszkeségen túl azért lenne nagyon fontos, mert akkor augusztusban nem kellene BL-selejtezőt játszania Sarri csapatának a csoportkör elérése érdekében. Ezért küzdenek tehát a déliek és ezúttal a Sassuolo otthonában tehetnek egy újabb lépést a 2. hely felé. A Sassuolo ebben az idényben nem is hasonlít tavalyi önmagára, nagyon sokszor könnyű prédának bizonyult már a nagycsapatok számára. Sérülések is hátráltatták az együttest, illetve a kétfrontos harcot sem bírták, és Berardi formája sem volt az igazi. Ezúttal négy játékosára nem számíthat Eusebio Di Francesco.

  • A Napolinál mindenki bevethető, ami azt jelenti, hogy a Hamsík, Callejón, Mertens, Insigne négyes (utóbbi a héten hosszabbította meg szerződését) ismét összeállhat, ami nem sok jót ígér az ellenfeleknek, hiszen mind a négyen 10 gól felett járnak az idényben, sőt Mertens már a 20-as határt is túllépte. A Napoli 2017-ben az összes idegenbeli bajnokiját megnyerte, vélhetően nem a 14. Sassuolo ellen fog megszakadni ez a sorozat.

Udinese – Cagliari

  • Mindkét csapat légüres térben lebeg, már ami a Serie A tabelláját illeti, ugyanis a kieső helyektől és az Európa-liga indulást érő pozícióktól is nagyon messze van. 32 forduló után az Udinese a 11., míg a Cagliari a 13. helyen állt. Ez a Cagliari számára nagyobb siker, hiszen újoncként szerepel ebben az idényben. A szárdok a remek hazai mérlegüknek köszönhetik, hogy nincsenek kiesési gondjaik. A Sant’Eliában legutóbb a Chievót ütötték ki Boriellóék 4-0-ra. Idegenben jóval szerényebben teljesít a gárda, ezért a Dacia Arénában sem sok jóra számíthat, pláne ahogyan mostanság teljesít Del Neri alakulata. A Juventus elleni március eleji parádés döntetlen óta mindkét hazai bajnokijukat megnyerte és idegenben is csak a Napolitól kapott ki. Az Udinese komplexebb csapat benyomását kelti, mint a Cagliari, elsősorban a stabilabb védekezése miatt. Ebben a párosításban egyébként is rendre a hazai pályán játszó csapat győz, legalábbis a legutóbbi öt alkalomból négyszer így volt.

Real Sociedad – Deportivo

  • Egyik csapat sincsen jó formában, hiszen az elmúlt egy hónapban mindkét gárda csupán egy mérkőzést nyert meg. Ennek ellenére a Sociedad még mindig versenyben van az Európa-liga indulást érő 6. helyért. A másik baszk gárda, az Athletic Bilbao egy ponttal előzi csak meg őket. A Willian José, Junami, Vela, Prieto négyes igen magas nívót képvisel, ezt a szintet a Depor támadói nem ütik meg. Ebből adódóan jöhet ki a különbség a két fél között. Azzal, hogy a Gijón tegnap nem tudta megverni a sereghajtó Osasunát, tulajdonképpen el is dőlt, hogy a Depor ugyan harmatos teljesítménnyel, de bent fog maradni az első osztályban. A Sociedad játékosai motiváltabbak lehetnek ezen a mérkőzésen és a hazai pálya előnye is mellettük szól.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Max452 2017-04-23 16:41:52
Hát a Napoli elússzott...:(
Tele a tudatom az olaszokkal.

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Athletic Bilbao tovább harcol a BL-csoporktört jelentő első pozíciókért, amikor a kiesés által fenyegetett Granadát fogadja a San Mamesben.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Nice két gyengébben sikerült meccs után ismét győzelmet szeretne szerezni, hogy a Ligue 1-ben továbbra is harcban maradjon a Bajnokok Ligája következő szezonbeli helyéért.

Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A Bundesliga 30. fordulójának nyitómeccsén a 11. Paderborn fogadja a 9. Nürnberg csapatát.