2017.05. 05.

Giro d’Italia 2017, 1. szakasz: Alghero →Olbia, 206 km (sprintszakasz)

Giro d’Italia 2017, 1. szakasz: Alghero →Olbia, 206 km (sprintszakasz)

Van valami bizarr abban, amikor közel száz ereje teljében lévő férfi egy rózsaszínű ruhadarabért küzd három héten át, olyan hatalmas fizikai teljesítményt nyújtva, amire nagyon kevesen képesek. Márpedig május 5-től pontosan erre számíthatunk, hiszen a verseny történetében harmadik alkalommal Szardínián kezdetét veszi a 2017-es kerékpáros versenyszezon első háromhetes körversenye, a jubileumi 100. Giro d'Italia. A Tipplap idén végigköveti a versenyt és igyekszünk jobbnál jobb tippeket és szorzókat keresni nektek, ahogyan a szezon további nagyobb versenyein is, a Szofthardver webáruház jóvoltából.

Útvonal:

  • Ahogy minden évben, idén is pokolian nehéz hegyi szakaszok tarkítják az útvonalat, de az összetett győzelemhez kell majd a két időfutamon, különösen az első, majdnem 40 kilométer hosszú kronón elért jó teljesítmény is. A Grande Depart, vagyis a Nagy Rajt idén Szardínia szigetén lesz, ahol három mezőnyhajrát feltételező szakaszt is teljesít a karaván. Utána egy pihenőnap, majd azonnal belecsapnak a lecsóba. Két közel 20 kilométeres mászás, ráadásul hegyi befutó 1892 méteren, az Etnán, igazi élmény lesz a szurkolók számára. A szakírók szerint már ezen a versenynapon kialakul majd az az erősorrend, amely meghatározza a versenyt. Az 5-8. szakaszok teret adnak a szökésekre és a mezőnyhajrákra, majd hegyi befutó lesz a Blockhaus tetején 1665 méteren, ami nem tűnik magasnak, ám annak fényében, hogy 118 méterről indulnak és mintegy 25,5 kilométeren keresztül tekernek föl az imént említett magasságra, mindjárt érthetővé válik ennek az etapnak a jelentősége! Itt ismét átrendeződhet a legjobbakat összesítő táblázat. Ezután ismét pihenőnap, majd május 10-én az időfutam-kerékpárok nyergébe pattannak, hogy teljesítsék a Foligno és Montefalco közötti, mintegy 40 kilométeres, enyhén dombos egyenkénti időfutamot. 11-én ismét egy nehéz, négy hegymenettel és technikás lejtmenetekkel tarkított menet, ezúttal 161 kilométeren keresztül. Utána négy szakasz, amely a roadbook szerint nincs hegyi szakasznak aposztrofálva, de közte lesz például egy hegyi befutó az Oropán, ahol oda kell figyelni az összetettben érdekelteknek is. Május 22-én jön a harmadik pauza, amire szükség lesz, hiszen megkezdődik a harmadik, leggyilkosabb hét négy nagyon kemény menettel. Lesz itt Stelvio, Mortirolo egy napon, Pordoi, Valparola, Piancavallo és Montegrappa. Lehet ízlelgetni a neveket és dörzsölni a tenyerünket, mert nagyon kitettek magukért a szervezők. A slusszpoén pedig a Monza és Milánó közötti majdnem sík 27,6 kilométeres időfutam. Aki megnyeri ezt a háromhetest, az valóban férfiból legendává válik, ahogyan a közkedvelt sportcsatorna beharangozójában is hallható.

Esélyek:

  • Ami az összetett esélyeket illeti, elsőként azok nevét kell megemlíteni, akik már magasba emelhették a díszes, szerpentint formáló trófeát. A címvédő Vincenzo Nibali a hazaiak kedvence. Vérbeli profi, mindig higgadt, mindig mindent úgy csinál, ahogyan az neki a legjobb. Mindhárom körversenyt megnyerte már, a Girót kétszer is, ezzel már ott van a kerékpársport halhatatlanjai között. Nagyon motivált és idén is ez a legfontosabb célja. Új csapatában, a Bahrein Meridában minden tökéletesen adott volt a felkészülésre. A Tirreno-Adriatico után Nibali még némi súlyfölösleggel küzdött, de edzője Paolo Slongo megnyugtatott mindenkit, hogy a Messinai Cápa tökéletes állapotban lesz a rajtra, ahogyan az olasz különítménye, az Agnoli-Boaro-Gasparotto-Pellizotti kvartett is. Az összeszokás eredményességét a horvát körön elért győzelem is mutatja.
  • A 2014-es esztendő győztese, Nairo Quintana lesz a Movistar kapitánya, ami azért meglepő, mert sokáig mindenki úgy számolt vele, hogy a háromszoros Tour de France-győztes Chris Froome első számú kihívója lesz az idei francia körversenyen. És bár ott is elindul a kis kolumbiai, gyaníthatóan a Movistar csavart egyet az előzetes terveken, és az idén eddig kiválóan szereplő Alejandro Valverde kapja meg az esélyt a francia körön, Quintana pedig ismét célba veheti a Maglia Rosát. Ehhez pedig testvére mellett Gorka Izaguirre, Winner Anacona és Andrey Amador Bikkazakova nyújt neki hatalmas segítséget. Quintana Kolumbiából érkezik a Giróra, ahová elkísérte edzője is, hogy tökéletes felkészülést biztosítsanak számára. Kétszeres GT-győztes versenyzőről beszélünk, aki elsősorban a hegyekben nyerheti meg a versenyt, de már időfutamban is rengeteget fejlődött.
  • Rajthoz áll Steven Kruijswijk is, aki tavaly majdnem megnyerte az összetettet. Hat napig viselte a rózsaszín trikót és már mindenki elkönyvelte, hogy rajta is marad, amikor a 19. szakaszon egy lejtmenetet még éllovasként megkezdő holland hatalmasat bukott egy hófalban, előnye nemcsak elúszott, hanem a szakasz végén majdnem ötperces hátránnyal, csak harmadik helyen ért célba. Azóta eltelt egy év, és a hórihorgas kerékpáros állítja, nemcsak rutinosabb lett, hanem legalább olyan erős is, mint 2016-ban!
  • Két másik hollandra is fel kell hívnunk a figyelmet. Az egyik a 2015-ös Vuelta meglepetésembere, Tom Dumoulin, aki kiváló időfutammenőből összetett menővé nőtte ki magát. Neki természetesen a hosszú kronó lesz a jolly jokere, de a kemény olasz hegyeken alighanem némi hátrányt fog szenvedni sok sporttársával szemben. Másikuk pedig Bauke Mollema, aki Alberto Contador első számú luxus segítője lesz a Touron, de mivel a Pisztolyos a Girót most kihagyja, Mollema lett a Trek kapitánya. A sokáig sérüléssel bajlódó kerekes tehetségét kiválóan mutatja a tavalyi francia körversenyen mutatott teljesítménye, ahol egy bukás miatt veszítette el esélyét egy kiváló eredmény elérésére. Remekül bírja a nagy hegyeket, jó időfutamon, szívós, kitartó és megfelelő rutinnal rendelkezik. Az idei Giro egyik legnagyobb meglepetése lehet, akár a dobogó valamelyik fokára is felléphet.
  • A Sky sorát kiemelten kell figyelni majd, mert bár Chris Froome nem lesz ugyan, de két kapitány is rajthoz áll tettre készen. Egyikük a baszk Mikel Landa, akinek két második helyezése jelzi, hogy szereti az olasz kört, valamint a brit Geraint Thomas, aki a Tour de Romandie-n elért összetett első helyével jelezte, készen áll, hogy megmutassa, háromhetesen is képes lesz nyerni. Erre azért nem mindenki venne mérget, mindenesetre a sora a legerősebbek közé tartozik, hiszen kettejükön kívül ott lesz a kolumbiai Sebastian Gomez Henao és Diego Rosa is.
  • Titkos esélyes lehet, de az első 10-be mindenképpen várható Thibault Pinot, akinek Giro-indulása is egy kérdőjel, hiszen a franciák második legerősebb versenyzője, aki minden évben Tourozott, most meg eljött Olaszországba. Tehetsége, ereje és felkészültsége vitathatatlan, de kérdés, hogy hogyan fogja bírni a magas és nagyon meredek olasz emelkedőket. A Katyusa kapitánya Ilnur Zakarin lesz, aki kiválóan megy időfutamot és remek a hegyekben is. Évek óta várnak tőle egy kiugró eredményt, de hol sérülés, hol bukás hátráltatta. Természetesen neki is van egyhetes győzelme és már a Girón is megmutatta oroszlánkörmeit. Szakaszgyőzelmekre és a TOP10-re mindenképp esélyes a derék orosz kerékpáros. És végül de nem utolsósorban Adam Yates, az Orica kiválósága, aki testvérével együtt talán a legtöbbet fejlődött az elmúlt esztendőben. Az egyik legnagyobb tehetség a pelotonban, nyerni talán nem fog, de egy TOP10-es eredményt simán várhatunk tőle. Ez tíz név, akikre érdemes lesz odafigyelni és nem említettük az idei szezonban eddig inkább csalódást keltő Teejay van Garderent, szintén a BMC sorából a remek kronóspecialistát, Rohan Dennist, vagy a kis olasz zongoristát, Domenico Pozzovivót az Ag2R-ből!

Sprinterek:

  • Eddig nem esett szó a sprinterekről, pedig a Maglia Rosa, vagyis a ponttrikó is nagy dicsőségnek számít a dugattyúlábúak körében. Természetesen aki birtokolni akarja ezt a trikót, annak végig kell menni és bírnia kell a hosszú és meredek kaptatókat is. A sprintszakaszokon mindenképpen esélyes a német bajnok André Greipel a Lotto Soudalból, ő nem nagyon szokta feladni, vélhetően most sem fogja. Meg kell említeni a Quick Step kolumbiai sprinterét, Fernando Gaviriát, az Orica tehetséges fiatal bringását, Caleb Ewant, és az olasz bajnok Giacomo Nizzolót, aki a Trek számára gyűjthet értékes pontokat. Ők négyen simán nyerhetnek szakaszt-szakaszokat az idei Giro d'Italia során.

Végül pedig kötelességünk megemlíteni Michéle Scarponi tragédiáját. A mezőny legbarátságosabb kerékpárosa volt, aki Fabio Aru kiesése után megkapta volna a kapitányi szerepet az Astanában. A közlekedési balesetben elhunyt olasz versenyző emléke ott lesz a szívekben és sokan, különösen az Astana tagjai fognak kettőzött erővel, érte is hajtani! Nyugodj békében, Michéle!

1szakasz: Alghero →Olbia, 206 km (sprintszakasz)

  • A szicíliai Nagy Rajt első szakasza, igazi sprintbefutó lesz, ami azért jelentős, mert a végén a győztes felveheti a Maglia Rosát! Ez pedig hatalmas vonzerő! Nagy átlagsebesség, a végén támadások várhatók, de a mezőny kőkemény munkát fog végezni azért, hogy ne érjen be senki! A végén sprintháború, amelyben a a fentebb említett urak az esélyesek. Közülük van kettő, aki kemelten jó Gaviria és Greipel. Kettejük közül kerülhet ki a győztes.

Tippek:

Szakaszgyőztes (csak a játék kedvéért, aprópénzzel javasolt):

André Greipel – 3,50 (a képen a lába)

Párosítások:

  • Fernando Gaviria jobb mint Sam Bennett: 1,28
  • Geraint Thomas jobb mint Steven Kruijswijkj – 1,58
  • Kristian Sbaragli jobb mint Phil Bauhaus – 1,40

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Djokernole11 2017-05-05 12:14:05
Egèsz pontosan a 4.napon a szàrd rajt utàn, màjus 9.èn jövő kedden màr lesz Szicilia, az Etna szakasz..)
Nibalinak az ott pikàns dolog lesz a Messinai mivoltja miatt. :)
05.17 az Oropa, Pantani emlèkszakasz. :)
05.23.meg a Mortirolo es Stelvio kombo. :) Volt màr ilyen....
Ja meg van egy 9.szakasz,Blockhous,ami jo lehet..
Ezek a szakaszok megint az emlèkeknek szólnak inkabb, az Etna szakasz kivètelèvel, ami kuriuzom lesz.. :)
Hianyoznak a legendas hegyek:Zoncolan, Finestre, Madonna di Campiglio, Sestrierre, Kronplatz..
Az idei Mortirolo is a gyenge oldalàrol lesz màszva... A Stelvio a legendas, "epic" oldalarol, csak èpp lejtőn...
Egyedül az Etna fogja vinni a primet, măjus 9.,arra èrdemes szabadnapot venni, jövő kedd. :)
Djokernole11 2017-05-05 11:59:41
Üdv! Amugy a măj 20.a körüli Mortirolo szakasz(konkrètan a Bormio szakaszban talalhato) is Scarponi tiszteletère lesz!
Nèztem a programok, tiszta Pantanis hegyi szakaszok. :) Oropa meg Mortirolo. :)
Èrdemes ràkeresni ezekre a koràbbi Pantanis szakaszokra. :)
No meg aztàn 05.09.en,az pàr nap es itt van, Etna szakasz, az egy gyöngyszem. :)
Ott meg a Contador 2011Etna èrdemes visszakeresni. :)

további tippjeink a Kerékpársport világából

A Baszk Kerékpáros Körverseny, vagy más néven a "Itzulia Basque Country" egy ötnapos, nemzetközi kerékpárosverseny, amely minden év áprilisának elején zajlik a Baszkföldön, Spanyolországban. A verseny az UCI ProSeries kategóriájában szerepel, és a világ legjobb csapatai és kerékpárosai vesznek részt rajta. Csodálatos helyszínen zajlik és nagyon fontos állomása a kerékpárszezonnak!