2015.11. 27.

Kézimunka

Kézimunka

Tegnap a norvég hölgyek döntetlent játszottak a Trefilov lányokkal, az eredmény a házigazdákra nézve hízelgő. Tegnapi vereségével a Porto a továbbjutás szempontjából hátrányba került a szombaton egymásnak feszülő La Rioja, Breszt párossal szemben. Az ottani győztes biztos továbbjutónak számít, de egy döntetlennel sem járna rosszul egyik fél sem... Ma négy mérkőzés szerepel a papíros kínálatban, én a Hamburg vendégjátékát választottam.

Wetzlar-Hamburg, Német bajnokság, férfi

Tizennégy forduló után a két csapat közel azonos mutatóval a tabella hatodik és hetedik helyét foglalja el. A Wetzlar hazai pályán kimondottan erős, hét lejátszott mérkőzésükből ötöt megnyertek, csak a Berlin tudott itt nyerni még az első fordulóban és legutóbb a Kiel járt sikerrel. A hamburgiak idegenben felemásan szerepelnek, négy győzelmük mellett Lipcséből, Magdeburgból és Kielből jöttek haza üres kézzel. A két gárda szerintem közel azonos játékerőt képvisel, ezért végkimenetelre nem voksolnék. Találtam egy kellemes gólos opciót. A bajnokságban eddig mérkőzésenként átlagosan 55 alkalommal voltak tehetetlenek a kapusok. A Wetzlar eddig lejátszott tizennégy mérkőzésén négy alkalommal nem lett legalább 50 gól, a vendégekkel ez eddig csak háromszor fordult elő. Tehát a statisztika szerint ma is jó esély mutatkozik egy legalább 51 gólos mérkőzésre.

Tippem: 22988 Gólszám 50.5 V 1.30  23:29

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
kispályás 2015-11-27 16:32:19
Végkimenetelre nem mernék fogadni, az 53.5 over meg szerintem nagyon határeset.
kispályás 2015-11-27 16:02:04
Mi folyik ott Romániában?
banyasz.hunor 2015-11-27 15:28:47
Szia palyas, nekem nincsen csak 53.5 over szerinted mi a biztosabb az 53.5 over vagy a Hazai siker?
kispályás 2015-11-27 13:41:36
Szia dvsc59!
Válaszaimat a kérdésed alatt találod.
bantubantu 2015-11-27 11:07:45
azaz 51 gólos

további tippjeink a Foci világából

A török kupa döntőjébe jutás a tét - az első meccsen a Trabzon előnyt szerzett. Fotó: pixabay.com
A török kupa döntőjébe jutás a tét - az első meccsen a Trabzon előnyt szerzett. Fotó: pixabay.com
Az Oxford 1-0-ra behúzta az első meccset, a Peterborough ma ledolgozná a hátrányát. Fotó: pixabay.com
FociAngolLiga 1
Tipp
Az Oxford 1-0-ra behúzta az első meccset, a Peterborough ma ledolgozná a hátrányát. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Serie A-s csapat kihasználta a Brugge piros lapját, és 3-2-re nyert az Artemio Franchi stadionban. De ez a meccs még nincs lefutva, a belgák hazai környezetben kifejezetten veszélyesek lesznek a visszavágón!