Úgy döntöttünk, ToMMo kollégával egyesítjük erőinket, mint a power rangerek, hogy eztán egy színvonalasabb tippsort tudjunk nektek adni, főként az NHL-ből. ToMMoról tudni kell, hogy kettőnk közül ő az óvatosabb, én inkább a magasabb szorzók híve vagyok, ez a párosítás pedig külön érdekessé teszi a kooperációnkat. A folyamat a következő: megbeszéljük a meccseket, meghallgatjuk egymás gondolatait, aztán kitaláljuk, hogy mi is az, amiben leginkább egyetértünk. Van, hogy egy, van, hogy több mérkőzés lesz ilyen, ezt kiajánljuk nektek fogadásra. A megtippelt meccseken kívül további gondolatokat osztunk meg veletek, amivel igyekszünk a legtöbbet segíteni. Szívesen várjuk a meccshívásokat, az általatok kommentben kivesézésre ajánlott mérkőzéssel külön foglalkozni fogunk esetenként. A cím magában hordozza a célunkat, mégpedig assistot adni a fogadónak a nyertes tipphez.
|
|
1:00 |
|
| Philadelphia Flyers | Eredmény: 2:5 | Washington Capitals |
Ez volt az első meccs, amiben rögtön egyetértettünk. A Flyersnek mostanában komoly gondjai vannak a gólszerzéssel, egyedül a Jets ellen tudtak kettőnél többször betalálni, az az egy győztes meccsük van az utolsó nyolcból. A Caps idén is szépen termel, kereken hármat meccsenként, ezúttal azonban hátul is jobbak, ami részben Holtby érdeme is. A védelemből kérdéses ugyan Orpik játéka, de a Flyers ennél sokkal több sebből vérzik. Nem elhanyagolható szempont, hogy a Flyers személyében csoportriválisról beszélünk, tehát ez tovább emeli a győzelem értékét.
Tipp: Capitals rendes játékidőben
Szorzó: 2.00 (Tippmixpró)
|
|
2:00 |
|
| Nashville Predators | Eredmény: 1:2 (B.U.) | Toronto Maple Leafs |
Ezzel a Torontóval én már párszor ráfáztam, azonban ez is egy olyan mérkőzés, ami papíron sima hazai, és ebben mindketten egyetértettünk. A Nashville nem egy nagy idegenmenő, otthon viszont 5-2 (győzelem-vereség) a mérleg. Legutóbb, amikor a Torontó a Dallast verte, a következő meccsen a Jetstől 4:2-re kaptak ki, és egy hasonló eredményt ma is el tudunk képzelni a Preds javára. A hazaiak ráadásul a jelenlegi legerősebb csoportban vannak, tehát minden pont nagyon fontos lehet.
Tipp: Hazai és több (1x2 + gólszám 5.5)
Szorzó: 3.40 (Tippmixpró)
|
|
3:00 |
|
| Arizona Coyotes | Eredmény: 4:1 | Edmonton Oilers |
Az Arizona két kemény csoportrivális után egy papíron gyengébbel találkozik. Az Anaheim és a Los Angeles kipipálva, most az Oilers ellen kéne begyűjteni a kötelezőt. Az Edmonton hajnalban visszajött a Ducks ellen, a hosszabbításban pedig a győzelmet is megszerezte. Ezalatt az idő alatt az Arizona a Kings elleni győzelmet ünnepelte és már erre a meccsre készült.
Tipp: Arizona rendes játékidőben
Szorzó: 2.10 (Tippmixpró)
Minden tippünket külön fogadásba ajánljuk, azonos téttel! Persze a felhasználás már rajtatok múlik, de az NHL és a kötésben fogadás nem túl hűséges társ. A továbbiakban szeretnénk, ha a kommentekben kikérnétek a véleményünket egyes meccsekről, ezekkel a következő Assistban foglalkozunk majd, ha tippként nem is, pár mondatban mindenképp. Sok sikert!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Chicago hazai
Tampa Bay hazai
Ny. Rangers -St. Julis 4.5 over
Storhamar hazai
3/4 tét : 30.000.- x 4
Ottawa - Vancouver: over 5.5
Chicago - New Jersey: under 5.5
Mivel úgyis kérdés lesz, igen a Tampa lejöhet, annyira erősnek azonban nem éreztük, hogy bekerüljön a válogatásba.
Emellett nekem van egy olyan érzésem, illetve mindenképpen képesnek tartom a St.Louist arra, hogy megszakítsa a Rangers szép sorozatát. :)