Kézimunka: Európa-bajnokság-nyitó nap

2018. Jan. 12.
kispályás

Ma négy mérkőzéssel kezdetét veszi a horvátországi Európa-bajnokság, így bő két hétig ez lesz a fő csapásirány, de természetesen ha látok fogadásra érdemes hölgymérkőzést, arról is ejtek majd pár szót.

h i r d e t é s ▼

 

  • A tornát négy négyes csoportban kezdik meg a csapatok Zágrábban, Splitben, Varasdon és Porecben. A középdöntőkben a csoportok első három helyezett gárdája jut, míg a negyedik kiesik. Kézilabdában nem a legnagyobb presztizsű, de szakmailag a kontinenstorna a legnívósabb, hiszen Európa adja ebben a sportban a világ élvonalát, ennek megfelelően elég sűrűnek mondható a mezőny, nagyjából 4-5-6 gólon belül van a mezőny, ebből a sűrű masszából talán a csehek és az osztrákok lógnak ki egy picit lefelé. Mivel itt csak és kizárólag a győzelem a fontos, véleményem szerint kivégzések, nagyarányú győzelmek nem várhatók, hiszen egy viszonylag szűk győzelemért is ugyanúgy jár a két pont. Ha már magabiztosnak tűnik a vezetés pihenni fognak a legjobbak, így lehetőség nyílik a cseresor tűzben tartására is. Ma két-két mérkőzést rendeznek az A és a B jelű négyesben, Svédország Izlanddal, míg a házigazda horvátok Szerbiával játszanak, mind a két mérkőzésen hazai győzelmet várok. A B csoportban rögtön csoportrangdóval indul a program, Franciaország Norvégiával meccsel. A francia keretnek már nem tagja a válogatottságtól visszavonuló Omeyer és Narcisse, sérülés miatt hiányzik Luka Karabatics, Accambry, Nyokas és Grébille, ennek ellenére erős kerettel rendelkeznek és a torna egyik esélyesei. Múlt héten a Golden League tornán egy gyors ritmusú, pörgős mérkőzésen Sagosen nélkül alapos verést kapott Norvégia Karabaticséktól. Ma is sok gól várható, hiszen mind a két csapat az úgynevezett tempókézilabdát játsza, labdaszerzés után 3-4 passzal, 2-3 másodperc alatt felérnek az ellenfél kapuja elé és a rendezetlen védőfal elln könnyű gólt szereznek. Véleményem szerint a franciák nyernek 1-5 góllal. Fehéroroszország a továbbjutás szempontjából kulcsmérkőzést játszik Ausztriával, hiszen a franciák és a norvégok ellen vajmi kevés esélyük van a pontszerzésre. Jó eséllyel be is húzzák a mérkőzést, a Raul Santost nélkülöző osztrákok zárhatják majd a csoportkört pont nélkül. Szóval így az első napon 3 1-5 gólos győzelmet várok (francia, svéd, fehérorosz), a horvát szerb mérkőzésen a teltházas arénában , fanatikus közönség előtt nagyobb füles is kinézhet.

Hozzászólások

szia Kispályás, olasz-ukrán meccs vendégbe mehet szted?
köszi

Szia! A norvégokat húztam +5,5 hendivel. Szted jó lesz kispálya? Véleményem szerint nem fognak a norvégok 6-al kikapni, sőt sztem a franciák hajlamosak az elején belealudni az ilyen tornákon, ezért akár meglepi is lehet. A másik meccs amit raktam az a Dán-Magyar, sima Dánra tettem.

Én is tettem ezt a 2-őt a "nagy szelómra",szerintem jó lesz :)

Sziasztok.Hendibe tegnap meg -9.5 re 1.8as odds volt a litvánokra.Ma meg -4.5 re ad 3as oddsot.Mi lehet az oka?

Jó lehet ma a Svéd-Izlandon Izland +6,5 1,3-ért....Nem hiszem hogy ennyivel gyengébbek az izlandiak,sőt.....

Csaba nem? :) Èn tennèk győri focit, de Tarsoly a börtönben, Kabàt a dzsungelben. :)))

Eto kèzit majd teszek, januăr vègèn Bl, 2.csoportkör indul,ledarălunk megint mindenkit! :)

Ilyen egy szarházi cigány csapatot mint ez a svéd, az anyjuk picsáját már

Szia Kispályás!

Mi a véleményed arról, hogy holnap a dánok nyernek és 53,5 gólnál több lesz?

Másképpen fogalmazva: miért ilyen magas (1,30) a végső győzelemre is esélyes dán csapat oddsa a sima győzelemre a felforgatott magyar ellen, és mennyire lesz gyors, gólratörő a két együttes támadójátéka? Illetve az előfordulhat szerinted, hogy ugyan próbálkozunk majd, mint az őrült, de betlizünk és kikapunk kb. 30-20-ra?

Szia,
Előre is elnézést a szűkszavuságért és a központozási hibákért, de éppen költözés közben vagyok. Félig itt, félig ott és sajnos offline még az állapot, így telefonrol pötyögök. Nálam a dánok nem tartoznak a végsö gyözelemte is esélyes csapatok közé, én a francia, norvég, horvát, német négyestöl várom az aranyérmet. Horvátokrol majd vmelyik nap bövebben. Nagy Lászlo távozásával oriási béklyo került le a csapatrol, felszabadultabb, bátrabb lett a támadojátékunk. Nagy potenciál van a lövösorunkban, egy-egy mérközésen, akár Bodo, akár Jamali, vagy Bartok hozhat extrát és ne feledkezzünk meg az ösz folyamán végig parádézo lékairol se. Széleken viszint nagyon vékonyak vagyunk, nincs nemzetközi mércével is értékelhetö játékosunk és kapusposzton is elöttünk járnak a dánok. A viszonylag magas szorzo szerintem a svédek elleni két mérközésnek köszönhetö, ami az izlandiak ma szépen be is áraztak... Nekünk a tj. szempontjábol deklaráltan a csehek elleni a kulcsmérközésünk, de azt nem tudom elképzelni, hogy lefeküdjünk a dánoknak és a spanyoloknak, megroggyant önbizalommal nem lehet lehet a csehek ellen nekiindulni. Ennek a csapatnak van tartása és mindig van aki kritikus pillanatokban felvállalja a döntést, nem kell dermedten NL. felé pislogni. Nekem is az általad emlitett opcio tetszik és zárojelben megjegyzem, szerintem a spanyolok ellen lehet most keresi valonk... Ez az utobbi idök legfiatalabb magyar válogatottja, Györivel és Faluvégivel kiegészülve sok örömet fognak szerezni még nekünk.

nekem meglepetés volt a svédek ellen mutatott, bátor, kreatív támadójátékunk. kis bartók meg klasszis. szóval sztem szoros meccset jétszunk a dánokkal. ami nekem tetszik, a szlovének a macedónok ellen. 1.6 odds sztem remek a szlovénekre. mit gondoltok erről?

Kispálya! Gratu a tippekért,szoktam szemezgegni belőle! A Dán-Magyarra leírtakra reagálnék! Nagy Laci még most is világklasszis,bár már kifelé megy! A hiányát támadásban meg fogjuk érezni,jobb2-ben nem sok opciónk van,kevés a balkezes játékosunk! Viszont 2 helyen fog nagyon hiányozni!! A 3-as védekezésben(208-cm) és a rutinja,amikor lassítani,amikkf gyorsítani kell a játékot! Nem vagyok Laci fan,sose voltam oda érte! A csoportból továbbjutást remélek,Lékai fantasztiikus!!

 

h i r d e t é s ▼