2014.03. 28.

LNB: Antibes - Cholet

LNB: Antibes - Cholet

Az Euroliga meccsek mögött megbújva rendeznek ma egy francia bajnoki találkozót is az európai kosárlabda porondon, sőt nem is akármilyet, egy igazi kiesési rangadót ahol az Antibes a Cholet csapatát látja vendégül.

http://b.vimeocdn.com/ps/418/774/4187743_300.jpg Antibes - Cholet

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/3/36/Cholet_Basket_new_logo_2.png

  Antibes, 2014.03.28. 20:30      

Na, jó, kicsit túlzás a kiesési rangadó szó, ugyanis a Cholet 9/15-el áll a tabella 13. helyén, 4 győzelemmel többet gyűjtve, mint a kiesési zónában tanyázó Antibes és Roanne. 6 fordulóval a vége előtt még ugyan nincs matematikailag bebiztosítva a bennmaradásuk, de nehéz elképzelni, hogy a kieső zónában tanyázók, akik egész idényben 5 meccset nyertek, hirtelen feltámadnak és az utolsó 6 meccsből négyet is behúznak, amivel veszélybe sodorhatnák a Cholet csapatát. Ez nem fog bekövetkezni és ezt tudják a vendég kosarasok is, akik már gyakorlatilag páholyban érzik magukat, ami a kiesés elkerülése ellen folytatott harcot illeti. A Choletból két játékost kell kiemelni, mégpedig a két veterán amerikait John Coxot és Lamayn Wilsont, akik fénykorukban komoly játékosoknak számítottak, de így 30-on túl már beleszürkülnek a francia bajnokságba. Egy átlagos kerettel rendelkeznek, amely hozta a kötelezőt, kiharcolta a bennmaradást, viszont ettől többre ők nem hivatottak.

Az Antibes egy érdekes csapat, már mindenki eltemette őket, az előző két hazai meccsüket viszont lehozták a Le Mans és a Dijon ellen, így visszajöttek a bennmaradásért folytatott harcba. Több ismert név is van a csapatban, ezért is némileg meglepő számomra, hogy 5/19-es mérleggel sereghajtók az LNB-ben. Legnagyobb sztárjuk egyértelműen Willie Solomon, az amerikai irányító, aki karrierje során megjárta az NBA-t, megfordult a Memphis, a Sacramento és a Toronto csapatainál, Európában pedig légióskodott többek között a Fenerbahceban, a Maccabiban és az Efesben is. Egy hatalmas rutinnal rendelkező játékosról beszélünk, aki még így 35 évesen is megdobja a maga 15 pontját meccsenként és kioszt 3-4 gólpasszt is mellé. Az amerikai klasszis mellett említést érdemel még Matthew Bryan-Amaning, a brit óriás a kosok alatt, aki tavaly még a kragujeváci Radnickinál volt meghatározó játékos, és be is lopta magát a szerb szurkolók szívébe, ugyanis olyan attraktív megoldásokra, elsősorban zsákolásokra képes, amit az egész csarnok állva tapsolt a Szerbiában. Kettőjük mellett Nicolas de Jong-ról kell szólni pár szót. A 210 centis francia center a Strasbourgtól érkezett, igaz nincs élete formájában, de tőle minden pillanatban várni lehet egy kimagasló teljesítményt, amivel akár meccset is eldönthet.

Mindent összegezve a hazaiaknak nagyon kell a győzelem a bennmaradásért folytatott harcban, ha nyernek, megelőzik a Roanne-t és beérik pontszámban a Le Havre-t, amely holnap a rájátszásért küzdő Dijon otthonában nem számíthat semmi jóra, de főleg nem pontokra. Az utolsó hat fordulóban már nem sok olyan meccs van, ahol az ellenfélnek nincs szüksége az egységekre, vagy a rájátszásért vagy a bennmaradásért szinte mindenki harcban van, viszont a mai meccs egyike ezeknek, ugyanis a Choletnek már szinte minden mindegy. A rájátszástól régen elbúcsúztak, a kiesés veszélye pedig csak elméletileg fenyegeti őket, gyakorlatilag nem. A két keret között nem érzek nagy különbséget, sőt Willie Salamon klasszisa hazai oldalon még talán az Antibes felé is billenti a mérleg nyelvét. Nem olyan rossz csapat ez az Antibes, mint ahogyan a tabella mutatja, és úgy gondolom, hogy ma egy nagy lépést fognak tenni a bennmaradás felé, a motiválatlan Cholet ellen.

  • Tipp: Antibes (kétesély)
  • Odds: 2.0 (9/10)
  • Iroda: Tippmixpro

Eredmény: 63-95
 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Kagawa 2014-03-28 22:11:40
Bocs uraim, ez nagyon mellément :(
vargaradi 2014-03-28 18:54:38
Akkor csak nem az!:D
Egy kicsit feljebb!
vargaradi 2014-03-28 13:08:47
Ez nem nyereményjáték srácok!
roland.szabo.3158 2014-03-28 12:57:24
http://www5.zippyshare.com/v/55616959/file.html
arnold.peter.3 2014-03-28 12:22:51
http://www41.zippyshare.com/v/39606774/file.html

további tippjeink a Kosárlabda világából

Egy kőkemény ötödik meccsen dől el, hogy melyik gárda kerül a Final Fourba. Mindkét csapat két győzelmet szerzett ebben a sorozatban. Mindketten nyertek egyszer otthon és egyszer idegenben.
Egy kőkemény ötödik meccsen dől el, hogy melyik gárda kerül a Final Fourba. Mindkét csapat két győzelmet szerzett ebben a sorozatban. Mindketten nyertek egyszer otthon és egyszer idegenben.
Az Euroliga rájátszás negyeddöntős sorozatának ötödik, döntő mérkőzésén a Barcelona és az Olympiakosz között eldől, hogy ki lesz az idei Final Four utolsó résztvevője.
Az Euroliga rájátszás negyeddöntős sorozatának ötödik, döntő mérkőzésén a Barcelona és az Olympiakosz között eldől, hogy ki lesz az idei Final Four utolsó résztvevője.
ABA Liga: Buducnost – Partizan Szintén az ABA Liga elődöntőjében találkozik a Buducnost és a Partizan. Az első találkozó nagyon izgalmas volt. Bár a fekete-fehérek kétszámjegyű különbséggel, 78-67-re diadalmaskodtak, Andrej Zakelj csapata megmutatta, hogy nagyon veszélyes ellenfél tud lenni és ez ma, hazai csarnokban fokozottan így lesz!
ABA Liga: Buducnost – Partizan Szintén az ABA Liga elődöntőjében találkozik a Buducnost és a Partizan. Az első találkozó nagyon izgalmas volt. Bár a fekete-fehérek kétszámjegyű különbséggel, 78-67-re diadalmaskodtak, Andrej Zakelj csapata megmutatta, hogy nagyon veszélyes ellenfél tud lenni és ez ma, hazai csarnokban fokozottan így lesz!