2016.01. 21.

Tippcsata állása

Tippcsata állása

A Tippcsata állása az 5. forduló után.

Az ötödik forduló is lezajlott, úgy tűnik könnyű mérkőzés került az étlapra, mert 10 játékos is felfalta mind egy morzsáig a Sassuolo-Torino olasz bajnokit. A játék lassan a végéhez ér, hiszen szombaton már a célegyenesbe futnak be játékosaink, hogy eldöntsék, ki lesz az első

Tippcsata győztese.

A negyedik fordulóban nem született telitalálat, mivel senki nem számított rá, hogy az Eibar így odaver (5-1) a Granadának. A verseny igen szoros, még semmi nem dőlt el, hátra van még két tippsor, amin összesen 18 pont szerezhető.

A harmadik kanyarban a PSG toulouse-i látogatásánal sokan több gólos meccset vártak, mint ami született (0-1), ez eredményezett kevés telibetrafálást, de négy játékosnak csak összejött, The Hunterxxx, Lencsés István, Robi-csoki és gombi007 tippelte meg helyesen a PSG 1-0-ás győzelmét. TheHunterxxx már két mérkőzést is pontosan tippelt meg, ennek köszönheti a jelenlegi első helyét.

A második kanyarban kicsit nehezebb volt a feladat, ez abból is látszik, hogy csak két játékosnak (cobra17 és Lali68) sikerült telibe találni a 3-3-as végeredményt a Liverpool - Arsenal meccsen, és ezzel be is húzták a maximálisan kivehető 9 pontot.

Az első kanyarban 18 telitalálat született, a pontos eredményt 24 játékos találta telibe.

Helyezés Név Tipp#1 Tipp#2 Tipp#3 Tipp#4 Tipp#5
1. TheHunterxxx 9 3 9 1 8 30
2. Joe146 9 4 2 4 8 27
3. Lencsés István 5 6 9 3 3 26
4. gombi007 - 4 9 2 8 23
5. yloz 9 4 - 6 4 23
6. Robi-csoki 7 2 9 3 2 23
7. toth.tamas.750 9 4 4 4 2 23
8. Bicikli25 3 4 - 6 9 22
9. ANONNIM69 - 4 6 4 8 22
10. Potyka71 3 5 2 4 8 22
11. JohnnyDeVeszélyes 9 4 2 4 3 22
12. mixmandro 9 3 - - 9 21
13. levi19961115 9 3 2 3 4 21
14. strongchris 9 4 1 4 3 21
15. Attila_M 9 2 2 6 2 21
16. istvank 3 4 3 1 9 20
17. Nimród 4 4 2 1 9 20
18. nygabi 4 3 2 2 9 20
19. ftc75bela 9 3 2 3 3 20
20. Lali68 3 9 2 3 3 20
21. apach28 9 4 2 3 2 20
22. pepy 9 3 - 6 2 20
23. LuckyBeny 2 4 3 1 9 19
24. Tiger 2 3 3 2 9 19
25. maya74 4 3 3 1 8 19
26. Zizou 3 4 1 3 8 19
27. sasha27 4 2 9 0 4 19
28. Csillag 9 3 2 3 2 19
29. Ribery221988 4 4 3 6 2 19
30. hero08 1 3 3 3 8 18
31. isaura1 - 4 2 4 8 18
32. cobra17 3 9 - 3 3 18
33. hermannati 9 1 2 4 2 18
34. Lulemin 8 1 4 3 2 18
35. LemonkeyFace 2 3 1 2 9 17
36. BigBag 3 4 4 3 3 17
37. Laller 8 2 1 3 3 17
38. pep04 3 5 3 3 3 17
39. Silver01 - - 8 6 3 17
40. Turee 4 4 3 3 3 17
41. Wolfy - 4 - 3 9 16
42. Robert0603 1 3 - 4 8 16
43. szelektiv - 4 2 2 8 16
44. badzsó 9 3 1 - 3 16
45. csampi 7 0 3 3 3 16
46. PJANI40 9 2 2 - 3 16
47. Johnny840 7 2 2 3 2 16
48. big joe 5 4 1 1 4 15
49. cimpi73 4 5 2 1 3 15
50. Deliverance 8 0 2 2 3 15
51. RFB 4 4 1 3 3 15
52. grintgirl18 3 3 4 3 2 15
53. Redjohn55 1 6 0 6 2 15
54. Jocek 3 - 2 - 9 14
55. Csaszko 2 4 - - 8 14
56. bandoka 1 3 1 2 7 14
57. Kisvuk77 2 3 1 4 4 14
58. AC Milan 1 3 1 6 3 14
59. dzso1971 - 4 3 4 3 14
60. jatszanijo 2 4 2 3 3 14
61. bartművek 2 5 2 3 2 14
62. pantin 1 3 2 6 2 14
63. mkzs 2 3 4 5 - 14
64. struccló 3 3 2 1 4 13
65. Totti80 2 4 - 3 4 13
66. x.y. 2 3 - 5 3 13
67. tibokovi 4 5 1 1 2 13
68. vargaradi 4 5 - 2 2 13
69. Bobo32 4 3 2 4 - 13
70. thumy 4 4 4 1 - 13
71. gilbert.poszmik - 2 2 0 8 12
72. vitoka39 - 3 3 2 4 12
73. laca87 3 3 0 3 3 12
74. Liverpool67 4 1 4 0 3 12
75. Menelaos 2 2 2 4 2 12
76. Ferki 4 6 - 2 - 12
77. miki995 4 1 2 0 4 11
78. petruska 0 1 3 3 4 11
79. velking 3 - - 4 4 11
80. joci73 1 4 3 - 3 11
81. sunigalusz21 - 1 2 5 3 11
82. Solyom2 3 2 - 3 3 11
83. viktor88 - 3 2 3 3 11
84. Jósolok 2 4 - 3 2 11
85. Lancer 4 1 3 1 2 11
86. Shoe-Mák 4 3 0 4 - 11
87. h.dori911 - - - 6 4 10
88. atesz1224 1 2 2 2 3 10
89. drummer6 3 4 - - 3 10
90. happy13 - 3 2 3 2 10
91. algida9 1 6 2 - 1 10
92. revan07 3 2 - 0 4 9
93. gestapa - 4 2 0 3 9
94. master.tommy.5 1 - 2 3 3 9
95. sibalba11 2 1 1 2 3 9
96. Gubee - 6 - 1 2 9
97. gearbox84 1 3 2 3 - 9
98. Grad49 9 - - - - 9
99. Juve96 2 2 3 2 - 9
100. otto007 - 4 2 3 - 9
101. triiix 9 0 - - - 9
102. urbano 2 3 3 1 - 9
103. bannejoe - 2 2 - 4 8
104. xelős janó 2 2 - 1 3 8
105. Gomez10 2 3 0 1 2 8
106. G a b e s z - 2 1 4 1 8
107. berdiszabi 1 2 3 2 - 8
108. Roland Béres 2 3 - 3 - 8
109. csicso9 1 4 2 - - 7
110. Lali89 4 3 - - - 7
111. Bogszi - 0 2 - 4 6
112. drius 2 - 3 1 - 6
113. Mitomen - 4 2 - - 6
114. tutisanya - - - 6 - 6
115. Asmael 3 1 1 - - 5
116. Barnamedve 3 2 - - - 5
117. Dartwookie 3 - 2 - - 5
118. giggs82 3 2 - - - 5
119. huder12 3 2 - - - 5
120. kareszking18 4 1 - 0 - 5
121. racpontytejfollel 3 2 - - - 5
122. fradika1987365 - - - - 4 4
123. Gabenm - 1 - 2 1 4
124. anonyma191 - 4 - - - 4
125. Anonymus - 4 - - - 4
126. Azpilicueta - 4 - - - 4
127. balint4991 - - - 4 - 4
128. horatius 4 - - - - 4
129. hordo69 - 4 - - - 4
130. nemo777 - - - 4 - 4
131. paraatléta 1 3 - - - 4
132. Tibor Toth - 4 - - - 4
133. lacek87 - - - - 3 3
134. lacus56 - - - - 3 3
135. adam.deli 3 - - - - 3
136. Bé07 - 3 - - - 3
137. catshark - 3 - - - 3
138. ddserik - 3 - - - 3
139. demura 0 3 - - - 3
140. fargo 0 3 0 - - 3
141. hory60 3 - - - - 3
142. janos.novak.14 - 3 - - - 3
143. kricsino 3 - - - - 3
144. Mindenhato8 - 3 - - - 3
145. mohikan38 - - - 3 - 3
146. nagyfam 3 - - - - 3
147. papaas 3 - - - - 3
148. Piedone - 3 - - - 3
149. zoli3214 3 - - - - 3
150. zsivany20 - 3 - - - 3
151. zsombinomi 3 - - - - 3
152. alejandro30 2 - - - - 2
153. Bandi17 2 - - - - 2
154. dokyyy - - 2 - - 2
155. Jumbopro 1 1 - - - 2
156. kecso1014 - - 2 - - 2
157. Levka16 - 2 - - - 2
158. petu87 - 2 - - - 2
159. Nunika - - - - 1 1
160. baren11 - 1 - - - 1
161. csoras73 - 1 - - - 1
162. derdevil06 0 1 - - - 1
163. Gyöngyösi Norbert 1 - - - - 1
164. janidebrecen - 1 - - - 1
165. rokyka 1 - - - - 1
166. Roxush 1 - - - - 1
167. vasmate 1 - - - - 1
168. deseo - - - 0 0 0
169. eden12 0 - - - - 0
170. hambee - 0 - - - 0
171. saharaking - - 0 - - 0

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
gilbert.poszmik 2016-01-21 12:39:28
a francba tényleg kimaradt 1 betű :@
gilbert.poszmik 2016-01-20 14:26:13
Én sem kaptam meg a pontokat pedig azért volt amit eltaláltam:

gilbert.poszmik képe
H, H, D, V, H, 2-1
gilbert.poszmik, h, 01/18/2016 - 12:11

H, H, D, V, H, 2-1

a mérkőzés eredménye (H, D, V),
a félidei állás (H, D, V),
hendikepes eredmény: (0-1) Eibar - Granada (H, D, V)
a gólok száma: 0-1 (H), 2-3 (D), 4 vagy több (V).
2,5 gólnál kevesebb (H) vagy több (V) lesz
mindkét csapat szerez gólt - igen (H) vagy nem (V)
Számszerű eredmény
ANONNIM69 2016-01-16 06:17:09
hali én is tippeltem énse vok rajta
riverside 2016-01-15 17:02:32
A tippcsata állása frissítve, Azpilicueta sajnos lemaradt a listáról, pótolva. Még1x bocsesz érte.
elgreco 2016-01-15 14:10:43
Go go apaaaaach!!!!!! :D ha lesz agárverseny tipp, tuti megnyered!!
Azpilicueta 2016-01-15 00:44:58
Én le maradtam:D

további tippjeink a Foci világából

A gyenge szezont futó Athletic a El-indulásért küzdő Betist fogadja vasárnap kora este.
A gyenge szezont futó Athletic a El-indulásért küzdő Betist fogadja vasárnap kora este.
Érdekes mérkőzéssel zárul az olasz élvonal 30. fordulója vasárnap este, 20.45-kor a firenzei Stadio Artemio Franchiban, ahol a Fiorentina és az Inter csap össze. A hazaiak a kiesés elől menekülnek, de remek formába lendültek, míg a listavezető vendégek a bajnoki címre hajtanak, ám pocsék passzban vannak.
Érdekes mérkőzéssel zárul az olasz élvonal 30. fordulója vasárnap este, 20.45-kor a firenzei Stadio Artemio Franchiban, ahol a Fiorentina és az Inter csap össze. A hazaiak a kiesés elől menekülnek, de remek formába lendültek, míg a listavezető vendégek a bajnoki címre hajtanak, ám pocsék passzban vannak.
Kicsit olyan múlt vs. Jövő érzésem van ezzel a meccsel kapcsolatban. A Puskás egyelőre lefelé süllyed a tabellán, a Debrecen meg bejelentkezett a dobogó alsó fokára. A felcsúti helyszín kiegyenlíti az esélyeket, ebből lehet egy pörgős jó kis meccs, és lehet egy lagymatag semmise is. Hozzám most ez utóbbi áll közelebb!
Kicsit olyan múlt vs. Jövő érzésem van ezzel a meccsel kapcsolatban. A Puskás egyelőre lefelé süllyed a tabellán, a Debrecen meg bejelentkezett a dobogó alsó fokára. A felcsúti helyszín kiegyenlíti az esélyeket, ebből lehet egy pörgős jó kis meccs, és lehet egy lagymatag semmise is. Hozzám most ez utóbbi áll közelebb!