2025.11. 28.

A Nap Szelvénye: (Ibériai-szelvény!) – 2025.11.28

A Nap Szelvénye: (Ibériai-szelvény!) – 2025.11.28

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

  • Vitoria de Guimaraes – AVS: A Vitoria számára eddig nem alakult a szezon a tervek szerint, hiszen a kilencedik helyen állva öt pontra vannak az első ötös mezőnyétől, és csupán 14 pontot gyűjtöttek 12 forduló alatt. Tavaly az utolsó pillanatban csúsztak le az európai szereplésről, és az idei idényben is a hullámzó eredményesség a legnagyobb hibájuk! Négy győzelmük között rendre két nyeretlen mérkőzés található. Legutóbb ugyan 1–0-ra legyőzték a Tondelát, de a támadójáték továbbra sem működik olajozottan. Hazai pályán sem kiemelkedő a mérleg, öt bajnokiból két győzelem, két döntetlen és egy vereség jött össze. Ma viszont minden esélyük megvan a javításra, ugyanis a vendéggárda igencsak gyenge! Az AVS ugyanis nem üti meg az élvonal szintjét! Tökutolsók a bajnokságban, még nem nyertek meccset és -17-es a gólarányuk! A támadójáték valamelyest javult, hiszen két bajnokin három gólt szereztek, ám továbbra is a második legkevesebbet termelő csapat mindössze nyolc találattal, miközben 25 gólt kaptak, ami a második legrosszabb mutató. Idegenben borzasztóan gyengék, öt bajnoki mérkőzésből négyet elveszítettek, legutóbb a Santa Clara otthonában 2–0-ra maradtak alul. A körülmények alapján a hazaiak esélyei kedvezőbbek, és várhatóan nyer a Vitoria!
  • Getafe – Elche: A Getafe eddig öt győzelemmel, két döntetlennel és hat vereséggel 17 pontot szerzett, ami a hetedik helyre elég, de a formájukat alaposan megtörte a Mallorca és az Atlético Madrid elleni két egygólos, 1–0-s vereség. Ma illene javítani a döntetlenkirály Elche ellenében. Az Elche a Real Madrid elleni 2–2 után érkezik, amelyben még vezetést is szerzett a hajrában, ám végül be kellett érnie az egy ponttal. Három győzelem, hét döntetlen és három vereség mellett 16 ponttal állnak, és bár otthon veretlenek, idegenben még nem nyertek! Jól védekeznek, hét döntetlenjük van, ezzel holtversenyben elsők a Celta Vigóval. A Getafe két egymást követő 1–0-s veresége, valamint az Elche idegenbeli döntetlenjei és győzelem nélküli vendégmérlege azt jelzik, hogy egyik csapat sem mutat kirobbanó támadójátékot. A felek korábbi kiegyenlített párharcai, a gyakori döntetlenek, illetve mindkét oldal kevés lőtt gólja alapján egy visszafogott, kevés gólos találkozó a legvalószínűbb, amely könnyedén 3,5 gól alatt maradhat.

ÚJ regisztrálóként HÁROMFÉLE BÓNUSZ közül tudsz választani! Segítsd a munkánkat, regisztrálj ITT a Tippmixpróra és választ ki a hozzád leginkább illő bónuszt! 

tipp
Vitoria de Guimaraes – AVS & Getafe – Elche
Guimaraes nyer + kevesebb, mint 3,5 gól a meccsen | 1.85 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Bár már 39 éves, Olivier Giroud a Ligue 1 2026/27-es kiírásában is bizonyította gólérzékenységét a Lille színeiben. Az eddigi 2 bajnokin 3 találatban vállalt főszerepet: 1-et maga szerzett, 2-t pedig előkészített. A veterán csatár a Toulouse átalakult, és az előző körökben sokat bizonytalankodó védelmének is feladhatja a leckét csütörtök este.

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

Még csak a francia élvonal (Ligue 1) harmadik fordulójában járunk, de a csütörtök este, 20.45-kor kezdődő mérkőzés mindkét főszereplő számára sorsfordító lehet. A házigazda Toulouse – mindössze egy egységgel a tarsolyában – még mindig az első győzelmét hajszolja, és tudja, hogy minden egyes pont nélkül eltelt hét nagy súllyal esik latba a túlélésért folytatott küzdelmében. Ezzel szemben vendége, az előző bajnoki kiírás bronzérmese, a veretlen Lille lendületben van, és egy ma esti sikerrel a tabella élére állhat.