2025.10. 27.

A Nap Szelvénye: (Török szelvény hétfőre!) – 2025.10.27

A Nap Szelvénye: (Török szelvény hétfőre!) – 2025.10.27

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

  • Gaziantep – Fenerbahce: A negyedik helyezett hazaiak a harmadik pozícióban álló Fenerbahcét fogadják a Süper Lig 10. fordulójában. Mindkét csapat az élmezőny legtermékenyebb támadósorai közé tartozik, ám a vendégek szervezettsége és stabilitása miatt esélyesebbek a három pontra. A Gaziantep látványosan javult Burak Yilmaz irányítása alatt, aki augusztusban vette át a csapatot, és hét mérkőzéséből ötöt megnyert, kettőt pedig döntetlenre hozott. Ugyanakkor a védekezésük továbbra is sebezhető, hiszen mindössze két mérkőzésen maradtak kapott gól nélkül, miközben háromszor is legalább két gólt engedtek az ellenfeleknek. Domenico Tedesco irányítása alatt fokozatosan stabilizálódott a Fener, a gárda feljött a harmadik helyre, és továbbra is veretlen a szezonban. Bár idegenben hajlamos a döntetlenekre, szervezett védelme és fegyelmezett játéka komoly előnyt jelenthet egy ilyen nyílt mérkőzésen. Ma sem lesz rosszabb eredmény egy döntetlennél a Fener szempontjából.
  • Samsunspor - Caykur Rizespor: A Samsunspor hét mérkőzés óta veretlen minden sorozatban, és magabiztos, 3–0-s győzelemmel hangolt a találkozóra a Konferencia-ligában, ahol két mérkőzésen négy gólt szerzett, kapott gól nélkül. Bár a bajnokságban több döntetlen lassította a felzárkózásukat, Thomas Reis együttese így is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt, hiszen az elmúlt öt bajnokin veretlen maradt, két győzelem és három döntetlen mellett. A legutóbbi fordulóban magabiztosan, 3–1-re verték a Kayserisport, és jelenleg mindössze egy pont választja el őket a legjobb négytől. A Rizespor formája alapján alapján egyértelműen a hazaiak tűnnek esélyesebbnek. Ilhan Palut együttese ugyanis mindössze kétszer nyert kilenc bajnokin, négyszer kikapott, és jelenleg csak két ponttal áll a kiesőzóna felett. Legutóbb hazai pályán gól nélküli döntetlent játszottak az utolsó előtti Basaksehirrel, miközben idegenbeli sikerük, az 5–2-es antalyai diadal, inkább kivételnek tűnik, mintsem tartós formának. A stabilabb, jobban szervezett és hazai pályán hatékonyabb Samsunspor így minden téren előnyben van riválisával szemben.

Tiéd lehet az 5X2000 forint értékű INGYENES FOGADÁS a Tippmixprót! Ne hagyd ki a ziccert – szerezd meg BÓNUSZODAT!

tipp
Gaziantep – Fenerbahce & Samsunspor - Caykur Rizespor
X2 + Sasmunspor | 2.26 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az európai klubfutball legnagyobb múltú rivalizálása ért új fejezethez: a Real Madrid fogadja a Bayern Münchent kedden, 21 órakor a Santiago Bernabéuban a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. A közelmúlt történelme a spanyol gigász-, a mostani szezonban mutatott forma pedig a német rekordbajnok mellett szól. A párharc előtt még számos kérdés nyitott, ám az szinte biztosnak tűnik, hogy a támadójáték mindkét kapu előtt hatékony lesz.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A kiesés elől menekülő csapatok csatáját rendezik kedden a Vale Parkban, ahol az utolsó helyezett Port Vale fogadja a 22. pozícióban álló Rotherham Unitedet
FociAngolLiga 2
Tipp

A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán Lisszabonban csap össze a Sporting és az Arsenal. A portugálok jó formában vannak, míg az Ágyúsok két vereség után próbálnak meg javítani.
A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán Lisszabonban csap össze a Sporting és az Arsenal. A portugálok jó formában vannak, míg az Ágyúsok két vereség után próbálnak meg javítani.