2025.09. 08.

A Tipplap szelvénye (Afrikai szelvény hétfőre!) – 2025.09.08

A Tipplap szelvénye (Afrikai szelvény hétfőre!) – 2025.09.08

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

  • Zambia – Marokkó: Zambiára komoly kihívás vár, hiszen hazai pályán fogadja az immár biztosan vb-résztvevő Marokkót. Zambia jelenleg a csoport harmadik helyén áll hat ponttal öt mérkőzés után, így a közvetlen kijutás számukra már elérhetetlen. A selejtezősorozat során a csoport rendkívüli körülmények között zajlott, hiszen Eritrea visszalépése és a Kongó elleni játék nélküli győzelem torzította az erőviszonyokat. Zambia egyetlen valódi sikere a pályán a Kongó elleni 4-2-es diadal volt, emellett pedig elsősorban a támadószekció nyújtott biztató teljesítményt kilenc szerzett góllal. Ugyanakkor a védekezés gyenge pont maradt, mivel hét gólt kaptak a selejtezőkben, és összességében tizenkettőt az utóbbi hét találkozón, amelyeken nyeretlenek maradtak és négyszer még gólt sem tudtak szerezni. Atlasz Oroszlánjai tökéletes mérleggel vezetik a csoportot, mind a hat mérkőzésüket megnyerték, tizenkilenc gólt szereztek és mindössze kettőt kaptak. Walid Regragui együttese remek formában van, hiszen legutóbbi hat mérkőzésükből ötöt megnyertek, és közben elhódították az Afrikai Nemzetek Bajnoksága trófeáját is. Pénteken Niger ellen 5-0-s sikert arattak, ahol a cserék is eredményesek voltak, ami lehetőséget teremt a rotációra a Zambiával szembeni mérkőzésen. Marokkó felszabadultan, de továbbra is magabiztosan futballozhat, így várhatóan folytatja győzelmi sorozatát.
  • Ghána – Mali: Ghána Csád ellen fájó pontvesztést szenvedett el. Jordan Ayew korai gólja sokáig biztos előnyt jelentett, de a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, hiszen a 89. percben az ellenfél egyenlített. A döntetlen megakadályozta, hogy Otto Addo együttese növelje előnyét a tabella élén, ugyanakkor még így is három ponttal vezetik Madagaszkár és néggyel Mali előtt. A vendég Mali hullámzó selejtezősorozat után újra életben tartotta kijutási esélyeit, hiszen legutóbb magabiztos, 3-0-s győzelmet arattak Comoro szigetek ellen. Dorgeles Nene, Kamory Doumbia és Lassana Coulibaly góljai megmutatták, hogy a csapat képes hatékony és kiegyensúlyozott játékra is, amely eddig sokszor hiányzott. A gárda hét mérkőzésből csak egyet veszített el, ám a három döntetlen miatt hátrányba került a tabellán. Ugyanakkor védelmük szilárd alapot jelent, hiszen eddig mindössze négy gólt kaptak, amivel a mezőny egyik legjobb mutatóját hozzák. Bár a tabella alapján a Fekete Csillagok a favoritok, a vendégek szervezettsége és motivációja kiegyensúlyozott találkozót ígér, maximum három góllal.

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
Zambia – Marokkó & Ghána – Mali
Marokkó nyer + kevesebb, mint 3,5 gól | 1.75 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A kiesés elől menekülő csapatok csatáját rendezik kedden a Vale Parkban, ahol az utolsó helyezett Port Vale fogadja a 22. pozícióban álló Rotherham Unitedet
FociAngolLiga 2
Tipp

A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán Lisszabonban csap össze a Sporting és az Arsenal. A portugálok jó formában vannak, míg az Ágyúsok két vereség után próbálnak meg javítani.
A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán Lisszabonban csap össze a Sporting és az Arsenal. A portugálok jó formában vannak, míg az Ágyúsok két vereség után próbálnak meg javítani.
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!