Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

- Niger – Guinea: Az Afrikai Nemzetek Bajnokságában, ma Kampalában rendeznek egy érdekesnek ígérkező összecsapást, ahol Niger és Guinea válogatottja méri össze erejét. A két csapat korábban már négy alkalommal találkozott, ezek közül egy emlékezetes, négygólos döntetlen is született. Niger válogatottja magabiztos formában érkezik a tornára, rutinos ANK-szereplők már. 2022-ben az elődöntőig jutottak, és bár ott súlyos, 5-0-s vereséget szenvedtek Algéria ellen. A felkészülési időszakuk során hét barátságos mérkőzést játszottak, amelyekből csak egyet veszítettek el (Omán ellen), három győzelem és három döntetlen mellett. Sokat fejlődött a csapat tavalyhoz képest, védekezésben különösen stabilnak tűnnek, négy mérkőzésen is kapott gól nélkül zártak. A szövetségi kapitány, Ezzaki Badou továbbra is az erős hátsó alakzatban bízik, és a keret nagy részét azok a játékosok alkotják, akik már a marokkóiak elleni világbajnoki selejtezőkön is szerepeltek. Guinea ezzel szemben visszafogottabban várja a rajtot. A 2016-os negyedik hely és a 2020-as bronzérem után az előző tornán már a csoportkörből sem jutottak tovább, és a jelenlegi formájuk alapján nehéz elképzelni, hogy most jobb eredményt érnének el. A gárda sorozatban öt mérkőzés óta nyeretlenek (két vereség, három döntetlen), a legutóbbi három felkészülési találkozón sem tudtak győzni. A legnagyobb problémát a támadójáték gyengesége jelenti: öt meccs alatt mindössze egyszer találtak be, akkor is csak egy 1-1-es döntetlennél a Közép-afrikai Köztársaság ellen. Ráadásul a keretből hiányoznak a legismertebb nevek, köztük a Borussia Dortmund csatára, Serhou Guirassy és a PAOK középpályása, Mady Camara, így kizárólag hazai bajnokságban szereplő játékosokra támaszkodhatnak. Az esélyek egyértelműen Niger felé billennek, hiszen a csapat magabiztosabb formát mutatott a felkészülés során, nemcsak az eredmények, hanem a támadóhatékonyság tekintetében is. Ennek ellenére az óvatosság fontos szempont, így a döntetlent is figyelembe veszem a fogadásnál! 1X a tipp!
- Uganda – Algéria: Szintén az ANB mai játéknapján Uganda hazai pályán, a kampalai Mandela Nemzeti Stadionban fogadja Algériát. A csoportkör nyitányán mindkét válogatott győzelemmel szeretne rajtolni, ám komoly különbség van a csapatok között. Az esélyesebbnek tartott Algéria kiváló formában érkezik a tornára. Uganda válogatottja gyenge formában várja a tornakezdést. Az elmúlt hét mérkőzéséből négyet elveszítettek, köztük két 3–0-s vereséget is szenvedtek Kameruntól júniusban. A válogatott támadójátéka különösen gyengélkedik: három elveszített meccsükön gólt sem tudtak szerezni, és védekezésük sem megbízható, gyakran korán kapnak gólt, és ritkán tudják megőrizni kapujukat érintetlenül erősebb ellenfelekkel szemben. Paul Put szövetségi kapitány nehéz helyzetben van, hiszen leginkább rutintalan játékosokból áll a kerete – mindössze két futballista, Isaac Muleme és Nicholas Wadada rendelkezik több mint 50 válogatott szerepléssel. Bár a hazai pálya előnyt jelenthet, a minőségi különbség így is jelentős lehet az ellenfél javára. Algéria együttese bizakodva utazott Kampalába, hiszen remek szériát tudhat maga mögött. Az idei évben egymás után hat győzelmet arattak, mielőtt egy gólgazdag barátságos meccsen 4–3-ra kikaptak Svédországtól. Védekezésük általában stabil: az utolsó három győzelmüket kapott gól nélkül hozták le. A közelmúltban dominálni tudták Ugandát, így jó eséllyel ismét három ponttal gazdagodhatnak. A tapasztalt Vladimir Petković által irányított válogatott több európai topligában szereplő játékossal is büszkélkedhet, köztük olyan nevekkel, mint Riyad Mahrez, Ismaël Bennacer vagy Amine Gouiri. Mahrez épp ezen a mérkőzésen szerezheti meg 103. válogatottságát! Algéria kiváló formában van, legutóbbi hét mérkőzéséből hatot megnyert, míg Uganda gyenge teljesítményt nyújtott, hét fellépéséből négyet elveszített. A felek legutóbbi három összecsapását egyaránt az algériaiak nyerték, összességében jobb támadójátékkal és stabilabb védelemmel. Biztonságos tipp: Nem kap ki Algéria!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!