Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

- Arsenal – Villareal: Bajnokok Ligája riválisok találkoznak ma este az Emirates Stadionban, ahol az Arsenal hazai pályán fogadja a felkészülési időszakban gyengélkedő Villarreal együttesét. Az Arsenal remekül igazolt a nyáron, de még nincs teljesen összeérve a csapat. Ezt jól bizonyítja a Tottenham elleni észak-londoni rangadó, amelyet Hongkongban rendeztek meg. A felkészülési meccsen az Arsenal 1-0-ra kapott ki, és ismét előkerült a 2024–25-ös idény egyik fő problémája, a támadások befejezése és a döntő passzok hiánya. A csapat hazai pályán sem villogott a legutóbbi idény végén, hiszen az utolsó öt meccsükből csak egyet nyertek meg az Emiratesben. A szurkolók most először láthatják élőben az új igazolásokat, Gyökeres, Mosquera, Zubimendi, Kepa és Norgaard mind bemutatkoztak Ázsiában, míg Noni Madueke vélhetően most kap először lehetőséget, különösen Trossard sérülése miatt. A Villarreal számára igencsak döcögősen alakul az előszezon, hiszen hat mérkőzés után még mindig nyeretlenek. Legutóbb 1-1-es döntetlent játszottak a Premier League-be visszatérő Leeds Uniteddel. A spanyol csapat négy döntetlent könyvelhetett el (Basel, Real Oviedo, St. Gallen, Leeds), míg a Sporting Lisbontól és a Genoától vereséget szenvedtek. Ezek a gyenge eredmények nem szolgálnak jó alapként a Bajnokok Ligájára való visszatéréshez, amelyet az előző idény La Liga 5. helye biztosított számukra. A csapatban két korábbi Arsenal-játékos is szerepel: Nicolas Pépé és Denis Suárez most újra szembenézhet régi klubjával. A védelemben viszont komoly hiányzóval kell számolniuk, mivel Logan Costa súlyos térdsérülést szenvedett a Basel elleni találkozón, és hónapokra kidőlt. A Villarreal gyenge formája és az Arsenal hazai pálya adta előnye alapján az angol csapat egyértelmű esélyese az összecsapásnak. A londoniak ugyan továbbra is szenvednek a kulcspasszok és befejezések pontosságával, de az új igazolások és a hazai szurkolók támogatása egyértelműen lendületet adhat számukra. Hazai győzelem várható!
- Feyenoord - Fenerbahce: Talán az egyik legizgalmasabbnak ígérkező BL-selejtező lesz ez a meccs a mai kínálatban. A mérkőzést Rotterdamban rendezik, ahol a hazai pálya előnye miatt a Feyenoord az esélyesebb, de a törökök motivációja sem elhanyagolható, hiszen 2008 óta nem szerepeltek a legrangosabb európai kupasorozatban. A Feyenoord mindig az élvonalbeli Eredivisie bajnoki címéért küzd, ám a legutóbbi idényt csak a harmadik helyen zárta, 11 ponttal lemaradva a listavezető PSV mögött. A szurkolók azonban abban bíznak, hogy 2023 után ismét bajnoki címért harcolhat a csapat. A felkészülési időszak viszont komoly aggodalomra adhat okot, ugyanis a rotterdamiak csak egy győzelmet arattak, majd egy döntetlen és három vereség következett. A legutóbbi edzőmérkőzésen 2-0-ra kaptak ki Liefering csapatától. A csapat ereje a tavalyi évhez képest gyengült, mivel két kulcsjátékosuk, Igor Paixao és David Hancko is távozott, összesen több mint 50 millió euróért. A Fenerbahce a török bajnokság előző szezonját a második helyen zárta, és ez már a tizenegyedik olyan idény volt, amelyben nem sikerült bajnoki címet ünnepelniük. Az idei nyár azonban kifejezetten ígéretesen alakult számukra, és José Mourinho irányításával a klub reméli, hogy visszanyeri korábbi hazai dominanciáját. A felkészülés során biztató eredményeket értek el: az öt nyári mérkőzésükből négyet megnyertek, legutóbb pedig 1-0-ra győzték le a Laziót. A csapat kerete jelentősen megerősödött: a legnagyobb fogás John Duran volt, aki az előző fél szezont a szaúdi Al Nasr csapatában töltötte, ahol 13 meccsen 8 gólt szerzett. Rajta kívül érkezett Archie Brown (Gent), Nelson Semedo (Wolverhampton), valamint Milan Skriniar és Sofyan Amrabat is végleg a csapat tagja lett. A védelem stabilitását mutatja, hogy az öt felkészülési találkozón mindössze négy gólt kaptak, így hátul egyelőre erősek és szervezettek. A két csapat eddigi négy egymás elleni mérkőzéséből mindegyik két vagy kevesebb góllal zárult, ami már önmagában is árulkodó. Ehhez társul, hogy a Feyenoord támadósora látványosan szenved: az utóbbi négy találkozón csak három gólt sikerült szerezniük. Ezzel szemben a Fenerbahce védekezése kifejezetten erősnek mutatkozott a nyáron, hiszen öt meccsen csupán négy gólt kaptak. Mindezek fényében erősen valószínűsíthető, hogy négy gólnál semmiképpen nem lesz több ezen a meccsen!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!