2025.09. 04.

A Tipplap szelvénye (Nemzetek közötti felkészülési szelvény!) – 2025.09.04

A Tipplap szelvénye (Nemzetek közötti felkészülési szelvény!) – 2025.09.04

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

  • Norvégia – Finnország: A skandináv régió két nemzete felkészülési meccsen vív meg egymással. A hazaiak sorozatban hat győzelemmel érkeznek a találkozóra, míg a vendégek csupán kétszer tudtak nyerni az elmúlt tizenkét fellépésük során. A papírforma tehát egyértelműen a norvégok mellett szól, ugyanakkor Finnország új szövetségi kapitányával már mutatott jeleket a megújulásból. A Stale Solbakken által irányított együttes jelenleg hat győzelemből álló sorozatban van, amelyből négy világbajnoki selejtező: Moldova ellen 5–0, Izrael ellen 4–2, Olaszország ellen 3–0, míg Észtország ellen 1–0 arányban diadalmaskodtak. Ennek köszönhetően magabiztosan vezetik az I csoportot 12 ponttal, hat ponttal megelőzve Izraelt, amely azonban egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A norvég válogatott célja egyértelmű: folytatni a győzelmi sorozatot a finnek ellen, majd bebiztosítani a csoportelsőséget és ezzel együtt a világbajnoki részvételt. Erre készülnek fel ma, a csapatban ott lesz Haaland is, ő pedig gólokat garantál, főleg, hogy ott lesz a csapatban Antonio Nusa és Alexander Sorloth is, a középpályáról pedig a sérüléséből visszatértő Martin Ödegaard osztogat majd! A vendég Finnország sokkal hullámzóbb formát mutatott az elmúlt időszakban, hiszen legutóbbi tizenkét találkozójukból csak kettőt tudtak megnyerni, és volt egy hat mérkőzésből álló vereségsorozatuk is, amelynek következtében a Nemzetek Ligájában csoportjuk utolsó helyén végeztek. A gyenge szereplés után Jacob Friis vette át a válogatott irányítását, aki kinevezése óta fokozatosan stabilizálta a csapat teljesítményét. Első mérkőzésén 1–0-ra legyőzték Máltát, majd egy győzelem, egy döntetlen és egy vereség következett a világbajnoki selejtezőkben, amelyek után Finnország hét ponttal áll a G csoport élén, igaz, közvetlen üldözői, Hollandia és Lengyelország kevesebb találkozót játszottak. Az erőviszonyokat figyelembe véve a várakozások egyértelműek: Norvégia kirobbanó formában érkezik, hazai pályán játszik, és erős támadósora mellett stabilan teljesít a selejtezőkben és ma is hozza a kötelezőt!
  • Malajzia – Szingapúr: Nem csak egy egyszerű meccs ez a délkelet-ázsiai régió két tradicionális futballnemzete között. Bár mindkét csapat a jövőbeli tornákra való felkészülés jegyében lép pályára, a találkozónak presztízsértéke is van, hiszen a két ország rivalizálása évtizedekre nyúlik vissza. Malajzia válogatottja az utóbbi időszakban meggyőzőbb formát mutatott, mint mai ellenfele. A maláj csapat több sikeres mérkőzést tudhat maga mögött, különösen hazai pályán, ahol a szurkolók lelkes támogatása mindig plusz lendületet ad a játékosoknak. A keretükben több olyan futballista szerepel, akik külföldi bajnokságokban edződnek, így technikai tudásuk és taktikai érettségük ebben a térségben kiemelkedő. Szingapúr válogatottja jelenleg átmeneti időszakát éli, fiatal játékosok kerültek be a csapatba, akik még nem rendelkeznek elegendő nemzetközi tapasztalattal. A szingapúri védelem gyakran sebezhetőnek bizonyult a gyors támadásokkal szemben, ami különösen veszélyes lehet Malajzia dinamikus szélsői ellen. A mérkőzés várhatóan Malajzia dominanciájával indul, akik labdabirtoklásra és gyors szélsőjátékra építik stratégiájukat. Szingapúr valószínűleg defenzív taktikával próbálja majd megfékezni a maláj rohamokat, és kontrákra építve igyekszik meglepni ellenfelét, de csekély esély van arra, hogy sikerrel járnak. Hazai győzelem várható.

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
Norvégia – Finnország & Malajzia – Szingapúr
Norvégia nyer + Malajzia nyer | 2.17 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Az olasz bajnokság harmadik fordulójában a Genoa két vereséggel a háta mögött várja a négy ponttal rajtoló Como alakulatát. A vendégek legutóbb a tavalyi idény második helyezettjét, a Napolit győzték le, így kifejezetten biztató formában várhatják az összecsapást.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Galatasaray az Istanbul Basaksehir otthonába látogat a török bajnokság mai játéknapján, és a címvédő a negyedik mérkőzésén is megőrizné veretlenségét a 2026–27-es Super Lig-szezonban.

A Vasas egy jó kezdet után két meccsen is vereséget szenvedett, ezzel vissza is süllyedt az 5. helyre, míg a Nyíregyháza egyelőre hét ponttal a 8. pozícióban álldogál. De a tabella annyira szoros, hogy két rossz meccs és teljesen átalakulhat az állás. Át is fog!