Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

- Como – Südtirol: ACoppa Italia első fordulójában a Serie A-ban szereplő Como hazai pályán fogadja a másodosztályú Südtirol együttesét. A Como a tavalyi szezonban, húsz év kihagyás után tért vissza a Serie A-ba, és bár lassan indult, a szezon végére Cesc Fabregas vezetésével hat győzelmet aratott zsinórban, amivel a 10. helyen zárt. A klub mögött álló tehetős tulajdonosi kör folyamatosan erősíti a keretet, már a visszatérés évében komoly igazolásokat hajtott végre, majd a télen és most nyáron is jelentős összegeket költött. Olyan játékosok érkeztek, mint például a spanyol válogatott csatár Álvaro Morata, valamint Jesús Rodriguez! A dél-tiroli együttes története legnagyobb részében amatőr szinten játszott, a Serie A-ban még soha nem szerepelt, és a Coppa Italia megnyerése is távoli álom számukra. A Serie B-ben tavaly a 10. helyen végeztek, ezzel zsinórban másodszor maradtak le a rájátszásról. A két csapat közötti különbség jelentős, és a Como nemcsak keretminőségben, hanem formában és önbizalomban is előrébb jár. A Südtirol jó erőben érkezik, de a másodosztály tempóját és szintjét nehéz lesz a Stadio Sinigliagliában érvényesíteni. A hazaiaknak a kupában komoly céljaik vannak, és a mély, minőségi keretük lehetővé teszi, hogy akár rotációval is magabiztos győzelmet arassanak, viszont pont a rotáció miatt nem lesz gólparádé sem!
- Cremonese – Palermo: Szintén Coppa Italia első kör, ahol a frissen feljutott Cremonese a szicíliai Palermo csapatát fogadja. Mindkét együttes új edzővel és friss igazolásokkal készül a szezonra, így már a nyitómeccsen komoly erőpróba vár rájuk. A Cremonese a Spezia elleni emlékezetes párharcban kiharcolta a Serie A-ba való visszatérést. A feljutás után edzőváltás történt, Giovanni Stroppa helyét a Serie A-ban többször is sikeresen bennmaradást kiharcoló Davide Nicola vette át. A nyári felkészülés során 0–0-s döntetlennel zártak a Reggiana ellen, és több új játékossal erősítettek, köztük Giuseppe Pezzellával, Alberto Grassival, Marco Silvestrivel és Federico Baschirottóval. Emellett az AC Milan két kölcsönjátékosa, Warren Bondo és Filippo Terracciano is csatlakozott. A Palermo az elmúlt években hosszú utat járt be: az egykori európai kupaszereplő csapat a pénzügyi csőd után a Serie D-ből indult újra, majd 2022-ben a City Football Group tulajdonába került. Azóta háromszor is az élmezőnyben végzett a Serie B-ben, bár a feljutás eddig elmaradt. A tavalyi szezon playoff-kudarcát követően Alessio Dionisi helyét Filippo Inzaghi vette át, aki hat győzelemmel kezdte a felkészülést, majd a Manchester City elleni vereséggel zárták a nyarat. A két gárda tavaly mindössze kilenc ponttal végzett egymás mögött a Serie B-ben, így papíron kiegyenlített mérkőzés várható. Ugyanakkor a Palermo nyári átigazolási politikája kifejezetten erős volt, és a keretük bővült rutinos, Serie A-t is megjárt játékosokkal. A Cremonese figyelme már most a Milan elleni bajnokira terelődhet, ami csökkentheti a kupabeli koncentrációt, ez pedig könnyen a Palermo malmára hajthatja a vizet, és a szicíliaiak akár meglepetést is okozhatnak! +1,5-es hendikepről nyer a Palermo (vagyis egy góllal még kikaphat)!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!