Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

- Csíkszereda – Otelul: A Román élvonalban utolsó helyen szomorkodó Csíkszereda hazai körülmények között fogadja a 10. helyezett Otelul Galati-ot. A Csíkszereda nehéz helyzetben van, a céljuk egyértelmű, meg kell kapaszkodni az első osztályban. Jelenleg a bajnokság 16. helyén állnak, az eddigi idényben nyeretlenek, öt vereség és egy döntetlen szerepel a nevük mellett. Góllövések tekintetében mérkőzésenként átlagosan egy találatot szereznek, miközben hármat kapnak. Bár legutóbbi meccsükön hatalmas, 1–8 arányú győzelmet arattak a Voluntari ellen, ez inkább kivételnek, mintsem általános formának tekinthető. Minden meccset figyelembe véve, az elmúlt öt találkozójukból egyet nyertek meg, négyszer viszont vereséget szenvedtek, így formájuk továbbra is gyenge. Az Otelul, sokkal stabilabban teljesít eddig a bajnokságban. A tabella 10. helyén állnak, két győzelemmel, két vereséggel és három döntetlennel a hátuk mögött. Átlagosan 1,29 gólt szereznek és 1,14-et kapnak mérkőzésenként, ami kiegyensúlyozottságot jelez. Legutóbb magabiztos, 4–1-es győzelmet arattak a CFR Cluj ellen, ami különösen erős teljesítménynek számít és ez a győzelem lendületbe hozta őket! A vendégek jobb helyezése a tabellán, kiegyensúlyozottabb támadó- és védőstatisztikái, valamint erősebb pillanatnyi formája indokolják, hogy nagyobb esélyük van a győzelemre, de a döntetlennél rosszabb eredmény nem lesz vendégszempontból. Mivel két gyengébb képességű csapat meccsel, semmiképp nem várható sok gól a mérkőzésen! Tipp: X2 + kevesebb, mint 4,5 gól
- Farul Constanta – Petrolul: Szintén román bajnokság, ahol két tipikus középcsapat találkozik, de az egyik jobb formában van. AFarul hazai pályán fogadja a Petrolult. A Farul Constanța, jelenleg a bajnokság 9. helyén áll. Az eddigi szezonban három győzelmet, három vereséget és egy döntetlent könyvelhetett el, miközben mérkőzésenként átlagosan 1,29 gólt szerzett és ugyanennyit is kapott. Legutóbb idegenben győztek a Corvinul Hunedoara ellen 0–1 arányban, ami önbizalmat adhat számukra. Az egymás elleni meccsek tekintetében előnyben vannak, a legutóbbi egymás elleni találkozón idegenben 0–1-re nyertek a Petrolul ellen, az utolsó öt összecsapásukból pedig hármat is megnyertek, egy döntetlen és egy vereség mellett. A Petrolul jelenleg a 12. helyen áll a tabellán. A szezonban mindössze egy győzelmük van, három döntetlennel és három vereséggel kiegészítve a mérlegüket. Góllövésben gyengébben teljesítenek, hiszen átlagosan csak 0,86 gólt szereznek, miközben 1-et kapnak meccsenként. Legutóbbi mérkőzésükön döntetlent értek el a CSM Iaşi ellen 1–1-es eredménnyel. A támadási hatékonyság nagyon gyenge, az elmúlt öt mérkőzésüket figyelembe véve egyszer sem tudtak nyerni! A Farul Constanța előnyösebb helyzetben van a tabellán, több győzelmet aratott a szezonban, és közvetlen összehasonlításban is többször legyőzte a Petrolult. Ezen felül támadójátékuk hatékonyabb, mivel több gólt szereznek mérkőzésenként, így összességében jobb esélyekkel vágnak neki a találkozónak és döntetlennél rosszabb eredmény nem várható számukra. Mivel két szerényebb képességű román középcsapat találkozik, nem várható gólözön a mérkőzésen. Tipp: 1X + kevesebb, mint 4,5 gól!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!