2026.04. 08.

A Nap Tippje: Barcelona – Atletico Madrid a BAJNOKOK LIGÁJÁBAN!

A Nap Tippje: Barcelona – Atletico Madrid a BAJNOKOK LIGÁJÁBAN!

A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán a Barcelona az Atlético Madridot fogadja a Camp Nouban, néhány nappal azután, hogy a két csapat bajnoki rangadón is összecsapott. Akkor a katalánok egy késői találattal kiharcolt győzelemmel erősítették meg pozíciójukat a tabella élén, és most a Bajnokok Ligájában is hasonlóan kiélezett csata várható.

  • A Barcelona már játszott korábban BL-negyeddöntőt az Atletivo ellen, de mindkét alkalommal alulmaradt, ráadásul az egymás elleni európai mérlege sem kimagasló. Ugyanakkor a közelmúltban egyértelműen fölénybe került riválisával szemben, hiszen az utóbbi hat találkozóból ötöt megnyert, közte a legutóbbi bajnokit is, pár napja. A csapat jelenleg hét ponttal vezeti a La Ligát, közel két hónapja veretlen minden sorozatot figyelembe véve, és támadójátéka kifejezetten félelmetes, amit a Newcastle United elleni 8–3-as összesítésű siker is jól mutat. A támadósorban Lamine Yamal kiemelkedő idényt fut, míg Robert Lewandowski visszatérése további erősítést jelenthet. Két tényező viszont mindenképp elgondolkodtat, a Barca védelme maximum közepes, már a középpályás védekezés sincs azon a szinten, mint a többi nagy csapatnál, valamint a keretet sérülések sújtják, több kulcsjátékos, Andreas Christensen, Raphinha, Frenkie de Jong, Marc Bernal hiányozni fog, de Ronald Araujo bevethető, Jules Kounde pedig már visszatért.
  • Az Atlético Madrid nehéz sorozatban van, hiszen három egymást követő vereséget szenvedett, közte éppen a Barcelona elleni bajnokit is. A bajnokságban a negyedik helyen áll, jelentős előnnyel az üldözőkkel szemben, így a fókusz egyértelműen a nemzetközi porondon és a közelgő Király Kupad-öntőn van. A Bajnokok Ligájában a Tottenham Hotspur ellen vívott párharcban vereséget szenvedett a visszavágón, de összesítésben továbbjutott. Az idény során már négyszer kikapott a sorozatban, mégis a legjobb nyolc közé jutott, ami jól mutatja a csapat ellenálló képességét. A keretben Pablo Barrios, José Giménez, Johnny Cardoso nem elérhető, de néhány játékos visszatérése erősítést jelenthet, és Julian Alvarez is újra szerephez juthat.
  • Az Atléticónál tudják, hogy beállni védekezni halál a Barca ellen! Fel kell venni a kesztyűt és megpróbálni támadásban is megnehezíteni ellenfele dolgát, és nyitott párharcot kialakítani a visszavágó előtt! A Barcelona jelenlegi formája és támadóereje viszont hazai pályán elegendő lehet egy szoros, de értékes győzelemhez.

Duplázd meg a befizetésed és fogadj a TIPPMIXPRÓN! Részletekért kattints!

tipp
Barcelona – Atletico Madrid
Barcelona nyer és mindkét csapat szerez gólt | 2.56 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
eden12 2026-04-08 18:11:32
Szerintem is ez jó lehet✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.04.08. 21:00
Barcelona - Atl. Madrid
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Hazai és igen
2.38 0 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2380
Zsoli 2026-04-08 14:53:07
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.04.08. 21:00
Barcelona - Atl. Madrid
2. félidő - Mindkét csapat szerez gólt?
Igen
2.41 0 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2410
zozox 2026-04-08 08:34:52
Senkinek sem kell bemutatni a Barcelona támadóiban rejlő potenciált. Kapni is fognak gólt mert nem túl acélos a védelem.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.04.08. 21:00
Barcelona - Atl. Madrid
Gólszám 3,5
Több, mint 3,5
1.80 0 - 2
Tét 100
Kihagyott nyeremény 180

további tippjeink a Foci világából

A Bayern München fogadja a Real Madridot szerdán a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, amely 21 órakor kezdődik az Allianz Arénában. A bajor sztárcsapat 2-1-re megnyerte idegenben az első mérkőzést és a triplázásra készül, míg a spanyol gigász már csak a BL-ben mentheti meg a szezonját.

Az Arsenal egygólos előnyből várja az Sporting elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóját az Emirates Stadionban és sorozatban másodszor juthat be az elődöntőbe. Az első mérkőzés hajrájában kiharcolt siker után a londoniak helyzeti előnyben vannak, de nem olyan nagy a különbség!

A Liverpoolnak a legendás 2018/19-es „feltámadás” hőseinek szellemiségét kell megidéznie kedden este, 21 órai kezdettel, amikor a Paris Saint-Germaint fogadja az Anfielden a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján. A gyenge szezont futó Vörösök az első mérkőzésen „csak” 2-0-ra kaptak ki a címvédő otthonában, de örülhettek, hogy megúszták a kiütést.