A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Newcastle United a Barcelona csapatát látja vendégül a St James’ Park stadionban, ahol várhatóan megoldhatatlan feladat jut nekik osztályrészül.
- A Newcastle United a Qarabag elleni párharcban gyorsan lezárta a továbbjutást. Már az első meccsen 6–1-es, a másodikon pedig 3–2-es győzelmet arattak, így először jutottak be a BL nyolcaddöntőjébe. Az angol csapat azonban a Premier League-ben már nem szerepel olyan jól! 3–2-es vereséget szenvedtek az Everton ellen, 2–1-es győzelem 10 emberrel a Manchester United ellen, majd 3–1-es vereség a Manchester Citytől az FA Kupában. Az utóbbi 12 mérkőzésen a Newcastle minden alkalommal betalált, igaz, kapott is gólt, ami izgalmas játékot ígér a szurkolóknak. Emil Krafth, Lewis Miley, Fabian Schar és a kulcsember Bruno Guimaraes iös maródi, miközben Nick Woltemade, Sandro Tonali és Jacob Ramsey visszatérhet, Tino Livramento is készen áll a játékra. Erős csapat a Newcastle, amely azért Guimaraes hiányát meg fogja érezni, de a támadó stílusa és gólszerző ereje minimum egy találatra predesztinálja, még a Barcelona ellen is.
- Különösképpen azért, mert a Barcelona támadásban világklasszis, de a védelme ezen a szinten több szinttel el van maradva! Az attak viszont fenomenális! Hansi Flick vezetésével a katalánok az utóbbi négy mérkőzésüket megnyerték minden sorozatban. A gárda kulcsemberei közül Alejandro Balde, Gavi, Frenkie de Jong, Jules Kounde és Andreas Christensen biztosan hiányoznak. Ott lesz viszont a pályán Lamine Yamal, aki már 34 gólban vett részt a 36 meccsen, 19 gólt és 15 gólpasszt jegyezve, elképesztő formában van. A Barcelona az utóbbi 11 BL-meccsen nem tudott kapott gól nélküli mérkőzést játszani, így a Newcastle stadionjában ez a sorozat minden bizonnyal folytatódik, viszont arra is mérget lehet venni, hogy betalálnak majd minimum egyszer, de inkább többször is.
- A mérkőzés szoros, izgalmas összecsapást ígér, a Barcelona támadósora dominálhat, de a Newcastle is képes betalálni, így az első mérkőzés akár döntetlen is lehet, valamint mindkét csapat betalál majd.

Ahhoz, hogy mindezt továbbra is fenntarthassuk ezen a szinten a Tipplapot, és még jobb- és több tartalmakat készíthessünk, hozzátok fordultunk segítségül és elindítottuk a Donably-t. Minden támogatás számít, és segít abban, hogy a közösségünk tovább növekedjen. Ha teheted, kérjük támogass minket! Ez számunkra hatalmas segítség! Előre is köszönjük szépen!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Newcastle - Barcelona
Több, mint 1,5
Sajna a les opciót sehol se látom tippmixpron
Szöglet-Büntető-Szabálytalan-Lesszám sorrendben :)
4,5 1,38
5,5 1,72
6,5 2,34