Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Bajnokok Ligája alapszakaszának szerdai játéknapján az AEK Athén a Real Madridot fogadja, a görögöknek pedig egy kifejezetten nehéz feladatot kell megoldaniuk a sorozatban hibátlanul szereplő spanyol sztárcsapat ellen.
AEK Athén – Real Madrid
2026. november 04., szerda,18:45
Labdarúgás - BL, csoportkör
Tények:
- Az AEK Athén a LASK Linz elleni 1–0-s győzelemmel kezdte a BL-alapszakaszt, azóta azonban két súlyos vereségbe szaladt bele, a Sahtar Doneck 3–1-re, a Manchester City pedig 5–1-re múlta felül. Marko Nikolic együttese az összes sorozatot figyelembe véve legutóbbi öt mérkőzéséből négyet elveszített, ráadásul a két legutóbbi bajnoki találkozóján, a PAOK és a Panathinaikosz ellen sem tudott nyerni.
- A hazaiak Thomas Strashoka nélkül lépnek pályára, Joao Mario és Lazaros Rota szereplése pedig betegség miatt kérdéses. A támadósorban Luka Jovic és Varga Barnabás is fontos szerepet kaphat, a korábbi Real Madrid-csatár 15 mérkőzésen hét gólt szerzett, Varga pedig 13 találkozón kilencszer volt eredményes, így ő a görög együttes legeredményesebb játékosa az idényben.
- A Real Madrid kiváló formában érkezik Athénba, José Mourinho együttese ugyanis legutóbbi hat mérkőzését egyaránt megnyerte. A madridiak a városi rangadón elszenvedett 2–1-es vereség után gyorsan rendezték soraikat, azóta pedig sorra gyűjtik a győzelmeket. A spanyolok mindhárom eddigi BL-mérkőzésüket megnyerték, az Intert 2–1-re, a Romát 4–3-ra, a Leipziget pedig 4–1-re győzték le, így kilenc ponttal a negyedik helyen állnak. A bajnokságban szintén eredményes időszakot élnek, hiszen a Villarreal és a Sevilla legyőzése után a Barcelonát is két vállra fektették, a hétvégén 3–0-ra verték a Racing Santandert.
- Vinícius Júnior visszatérhet a kezdőcsapatba, ő csak a bajnokságban és a kupában van eltiltva, Federico Valverde pedig combhajlítóizom-problémája után ismét edzésbe állt, így akár a keretbe is bekerülhet. Rodrygo és Raúl Asencio ugyanakkor biztosan kihagyja az összecsapást. A jobb oldalon Yan Diomande kaphat lehetőséget, Arda Güler pedig visszaléphet a középpályára, míg Jude Bellingham és Kylian Mbappé a támadóharmadban szerepelhet.
- A párharc taktikai szempontból különösen érdekes, mert José Mourinho Real Madridja egy magasabban védekező, agresszív labda-visszaszerzésre építő 4–2–3–1-es rendszerrel találkozhat Marko Nikolić kétcsatáros, intenzíven letámadó AEK-jével. A legfontosabb kérdés az lesz, hogy a görögök mennyire tudják megzavarni a madridiak labdakihozatalát, illetve mennyire tudják megakadályozni, hogy Mbappé, Vinícius és Bellingham szabad területeken kapja meg a labdát. A portugál edző magasabbra tolta a védelmi vonalat, szűkebbre húzta a csapatrészek közötti távolságokat, és nagyobb hangsúlyt helyezett a labdavesztés utáni azonnali visszatámadásra. A Real nem feltétlenül a hosszú, türelmes labdajáratással akarja felőrölni ellenfelét: igyekszik minél hamarabb eljuttatni a labdát a legveszélyesebb támadóihoz, akik különböző magasságokban és pozíciókban keresik a lehetőségeket.
- Nikolic együttese alapvetően 4–4–2-es rendszerben futballozik, amelyben Luka Jovic mellett Varga Barnabás lesz a csatár. A két támadó nem csupán a befejezésekért felel, a letámadásban is fontos szerepük van, hiszen az ellenfél belső védőire helyeznek nyomást, miközben a szélsőkkel együtt igyekeznek lezárni a középpálya felé vezető passzsávokat. A görögök nem szívesen várják passzívan az ellenfelet, a labdavesztések után gyorsan próbálnak visszatámadni, a szélsőhátvédek pedig bátran fellépnek a támadásokkal.
Következtetés:
Az AEK szélsőhátvédjei magasra lépnek, a Real pedig éppen az ilyen helyzetekben tudja igazán kihasználni a támadói sebességét. Vinícius és Mbappé a védelmi vonal mögé indulva, illetve a belső területekbe bemozogva is veszélyt jelenthet. Ha a görögök nem tudják időben visszarendezni a védelmüket, könnyen létszámhátrányba kerülhetnek a saját kapujuk előtt, ez pedig a Real ellen nem jelent jót, az álmoskönyv szerint! A Real Madrid jelenlegi formája és a két csapat közötti különbség alapján a vendégek számítanak egyértelmű esélyesnek, de Varga Barna és Luka Jovic játéka gólt érhet! Így alakult ki a mai tipp:


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!