2021.11. 24.

Bajnokok Ligája: Liverpool – Porto

Bajnokok Ligája: Liverpool – Porto

A Bajnokok Ligája B-csoportjában a már továbbjutott 100 százalékos Liverpool hazai pályán fogadja a második, de a továbbjutástól még messze álló ötpontos FC Porto csapatát. Mivel a harmadik gárda, az Atletico Madrid négy ponttal bír, még semmi, de semmi nem dőlt el. Parázs meccsre számíthatunk!

Liverpool - Porto
11. 24. 21:00 BL

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1,64
Stake 8/10
Indoklás:

Nézzük csak. A Liverpool itt már továbbjutott. Négy meccsen ráadásul nem csak győzött, hanem rúgott 13 gólt is. A bajnokságban viszont csak harmadik a Pool, ráadásul az első helyen álló Chelsea már négy ponttal elment, előttük pedig közvetlenül a második helyen a ManCity áll egy pontos előnnyel. A Citynek fontos meccse van ma a BL-ben a PSG ellenében, így nem engedheti meg, hogy rotáljon, bár a kerete kiváló. A hétvégi bajnokin a City a negyedik helyezett, erős West Ham-et fogadja, a Liverpool pedig a verhető Southamptont látja vendégül. Nyilván nem azt mondom, hogy a Liverpool a tarcsit küldi ki a Porto ellen a BL-mérkőzésen, de talán-, és főleg mentálisan, nem lesznek csúcsformában. Ezt pedig a továbbjutásért küzdő csúcsra pörgetett Porto bizony kihasználhatja és pontot-pontokat rabolhat. Ez Jürgen Kloppot és kiváló gárdáját ismerve még a fentiek tudatában is kétséges, viszont az, hogy a Sárkányok betalálnak, valamint a Vörösök sztárcsatárainak köszönhetően a Pool is szerez találatot, az nagyon valószínű!

tipp
Liverpool - Porto
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.64 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Liverpool - Porto

2021. 11. 24. 21:00 | BL, B csoport Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Bayern München gyakorlatilag már bejutott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe, miután a múlt heti első mérkőzésen kiütéses, 6-1-es győzelmet aratott az Atalanta otthonában.
A Bayern München gyakorlatilag már bejutott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe, miután a múlt heti első mérkőzésen kiütéses, 6-1-es győzelmet aratott az Atalanta otthonában.
Csodára készül a Tottenham, háromgólos hátrányból kell fordítania az Atlético Madrid ellen a londoni visszavágón, hogy életben tartsa negyeddöntős álmait a Bajnokok Ligájában.
Csodára készül a Tottenham, háromgólos hátrányból kell fordítania az Atlético Madrid ellen a londoni visszavágón, hogy életben tartsa negyeddöntős álmait a Bajnokok Ligájában.
Szerda este a szezon eddigi legfontosabb mérkőzése vár a Liverpoolra a Galatasaray ellen.
Szerda este a szezon eddigi legfontosabb mérkőzése vár a Liverpoolra a Galatasaray ellen.