2021.09. 29.

Bajnokok Ligája okosság 1,86-ért!

Bajnokok Ligája okosság 1,86-ért!

Az olvasók kedvenc rovatában olyan szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy szelvényre. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban-, akár a neten is. Kommentben pedig szívesen látjuk a ti tippjeiteket, véleményeteket is. Fosszuk ki az irodákat együtt!

  • Van két olyan csapat a BL idei csoportkörös mezőnyében, amelyekre egyaránt jellemző az, hogy már nyerte meg a legmagasabban rangsorolt labdarúgó-sorozatot a történelemben, valamint az is, hogy idén ahelyett, hogy bajnoki címért harcolna, nagyon komoly problémákkal kell farkasszemet nézni a csapatoknak, és nemhogy a bajnoki cím nem reális, de még a nemzetközi kupát érő helyek valamelyikéért is nagyon meg kell küzdeni!
  • Jellemző mindkét együttesre továbbá az is, hogy egy-egy világsztár távozott a keretből, Messi és Ronaldo személyében, a hátrahagyott űrrel pedig még egyelőre küzdenek. Mind a Barcelona, mind a Juventus csapatára nyugodtan ki lehet rakni a szerelés alatt táblát, és a mai-,BL-csoportmeccseiken a Benfica-, valamint a Chelsea ellenb örülhetnek, ha az egyik pontot megszerzik. Mindezeket pontosan tudják a Benficánál és a londoni kékeknél is, így két vérre szomjas csapat próbálja meg maga alá gyűrni az Öreg Hölgyet, valamint a Barcelonát.
  • A tippem pedig mindkét esetben kétesély.
     
tipp
Benfica - Barcelona Kétesély Benfica vagy Döntetlen 1.50
Juventus - Chelsea Kétesély Döntetlen vagy Chelsea 1.24

1.86 | (8/10)

kapcsolódó meccsek

Benfica - Barcelona

2021. 09. 29. 21:00 | BL, E csoport Tovább a meccshez

Juventus - Chelsea

2021. 09. 29. 21:00 | BL, H csoport Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Neverlose 2021-09-29 09:51:21
Szerintem ma nyer a Barca, ilyen oddson van benne bőven érték.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.09.29. 21:00
Benfica - Barcelona
1X2
Barcelona
2.41 3 - 0
Tét 100
Kihagyott nyeremény 241

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A Liverpooltól kapott nagy verést a gall sereg, a belgák fölényes sikert arattak. A tét nagy, ám mi ennek ellenére nem várunk óvatoskodást az alakulatoktól.
A Liverpooltól kapott nagy verést a gall sereg, a belgák fölényes sikert arattak. A tét nagy, ám mi ennek ellenére nem várunk óvatoskodást az alakulatoktól.
Motivált csapatok feszülnek ma egymásnak a spanyol fővárosban: a matracosok a legjobb 8-ba, a norvégok a 24-be kerülnének. Mutatjuk a kombi tippet!
Motivált csapatok feszülnek ma egymásnak a spanyol fővárosban: a matracosok a legjobb 8-ba, a norvégok a 24-be kerülnének. Mutatjuk a kombi tippet!