2019.03. 06.

Bajnokok Ligája: Paris SG - Manchester Utd

Bajnokok Ligája: Paris SG - Manchester Utd

Minimális esélye maradt az angoloknak a továbbjutásra miután az Old Traffordon sima két-gólos vereséget szenvedtek, ami után sokak szerint a visszavágó már csak formalitás. 

LABDARÚGÁS, BL
2019.03.06. 21:00
PARIS SG - MANCHESTER UTD.

  • PSG. Az hogy a PSG otthona bajnokságában nincs különösen próbára téve lehet előny, és hátrány is egyben, hisz Tomas Tuchel a francia élvonalban már kedvére rotálhat, de figyelnie kell hogy bele ne lustuljanak a nagy pihentetésbe. A manchesteri odavágón remekül taktikázott a német szakember, de szüksége is volt rá Neymar, valamint Cavani nélkül, illetve a vörös ördögök formája miatt is. Ezúttal egy sokkal tartalékosabb ellenféllel találják magukat szemben, akik ellen ismét fontos lesz a megfelelő hadrend,nem aludhatnak bele az előnyükbe. A Verratti-Marquinhos kettős feladata lesz a meccs ütemének szabályozása, nyilván rohanni nem fognak, nekik nem sürgős, illetve a United által hagyott üres területeket meg majd befutja a Mbappe

  • Manchester United. Nagyot küzdött a hétvégén Solskjaer csapata, persze nem említhető egy lapon a Sotton, valamint a PSG ereje, mégis mikor ilyen sok sérülttel küszködnek ez mindenképpen lélektanilag jól jön, mármint egy győzelem. Martial játéka kérdéses, Pogba eltiltott, illetve sérülés miatt a lelátóról szoríthat a többieknek többek között Herrera, Valencia, Lingard, Sanchez, Matic, és Mata is. Azonban a korábbi center nélküli Solskjaer taktikától eltérően, az elmúlt hetekben kényszerű okokból főként, de Lukaku több lehetőséget kapott, és ha már lehetőséget kapott, akkor élt is vele, az elmúlt két bajnoki fordulóban 2-2- alkalommal talált be az aktuális ellenfél kapujába. Ma is kezdőként kaphat szerepet,és mint utolsó mentsvár, benne joggal bízhatnak még a vendég szurkolók. 

A várható kezdőcsapatok : 

  • PSG: Buffon, Kehrer, Kimpembe, Silva, Bernat, Alves, Di Maria, Marquinhos, Verratti, Draxler, Mbappe
  • Man Utd: De Gea, Young, Smalling, Lindelof, Shaw, Dalot, McTominay, Pereira, Fred, Lukaku, Rashford

Kiélezett a bajnoki hajrá a premier ligában is  a BL helyezésekért, így nyilván már ilyenkor mérlegelnék is, hogy ezt a mai meccset érdemes-e erőltetni, vagy legyen beáldozva. Természetesen mindenki előtt ott a lehetőség az ilyen gondolatok megalkotására, viszont kissé régimódiként én azt gondolom bármilyen összeállításban is de mindent megtesznek a vendégek a továbbjutás érdekében, mégis csak a BL - ben járunk. 

TIPP:Igen (Mindkét csapat szerez gólt) Odds: 1,70

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az FC Köbenhavn és a Kairat Almaty egyaránt csak egy pontot gyűjtött az első négy fordulóban, így győzelmi kényszerben lépnek pályára a Bajnokok Ligája ötödik körében egymás ellen.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Zsúfolásig megtelik ma este a Deutsche Bank Park lelátói, ahol az Eintracht Frankfurt és Atalanta vívja első tétmérkőzését egymás ellen. Két hasonló erősségű csapat találkozik a Bajnokok Ligája mai játéknapján, így izgalmas, kiegyenlített összecsapásra van kilátás.