2019.10. 23.

Bajnokok Ligája: Prágában a Barcelona!

Bajnokok Ligája: Prágában a Barcelona!

Nehéz mérkőzés vár a Barcelonára Prágában. A Slavia Praha nem olyan gyenge együttes, mint azt a sorsoláskor sokan gondolták. Jól szervezett, jó fizikumú csapat, amit az Inter, és a Dortmund már megtapasztalt. Nézzük, hogy a Barcelonának mennyire lesz nehéz dolga a mai mérkőzésen!

LABDARÚGÁS, BL F CSOPORT | 2019.10.23. 21:00
SLAVIA PRAHA–BARCELONA

 

  • Az F csoportot a Dortmund vezeti 4 ponttal, utána a Barcelona következik szintén 4 ponttal, harmadik az Internazionale 1 ponttal, és a csoportot a Slavia Praha zárja 1 ponttal.
  • A Slavia Praha a kolozsvári CRF ellen kettős győzelemmel vívta ki a továbbjutást, és került 12 év után ismét a BL csoportkörébe.
  • A sorsolás hidegzuhanyként érte őket, mivel a legerősebb csoportba kerültek. Mindez azonban nem vette kedvét az együttesnek, és az első fordulóban majdnem a legnagyobb meglepetést okozták, amikor is az Inter, hazai pályán, csak a 92. percben lőtt góllal tudta ellenük megmenteni az egyik pontot.
  • Hazájuk bajnokságát nagyon meggyőzően vezetik, 11 győzelmük, 2 döntetlenjük és 28:3-as gólkülönbségük magáért beszél.
  • Nemzetközi téren a csapat legtapasztaltabb játékosa Nicolae Stacnciu. A román középpályás tapasztalatával sokat segíthet a csapatnak. Kiválóan szervezi a támadásokat. A másik kiemelkedő játékos Milan Skoda. A magas csapatkapitány a tizenhatoson belül remekül kihasználja a lehetőségeket.
  • A hazai csapat a következő felállásban játszhat: Kolar, Coufal, Kudela, Hovorka, Boril, Sevcik, Soucek, Masopust, stanciu, Olayinka, Skoda.
  • A Barcelona a kezdeti nehézségek után kezd magára találni, és vezetik hazájuk bajnokságát. 
  • A következő felállásban futhat ki a  csapat a pályára: Ter Stergen, Nelson Semedo, Pique, Lenglet, Jordi Alba, De Jong, Busquets, Arthur, Messi, Luis Suarez, Griezmann.

 

A két együttes értéke között jelentős a különbség. Azt gondolom, hogy a Barcelona győzelméhez nem fér kétség, de a hazaiak is lelkesen fognak játszani, ami gólt érhet a számukra. Tippem ezért, mindkét csapat szerez gólt és vendég győzelem.

tipp
Slavia Praha - Barcelona
Mindkét csapat szerez gólt és vendég győzelem | 2.60 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A Liverpooltól kapott nagy verést a gall sereg, a belgák fölényes sikert arattak. A tét nagy, ám mi ennek ellenére nem várunk óvatoskodást az alakulatoktól.
A Liverpooltól kapott nagy verést a gall sereg, a belgák fölényes sikert arattak. A tét nagy, ám mi ennek ellenére nem várunk óvatoskodást az alakulatoktól.
Motivált csapatok feszülnek ma egymásnak a spanyol fővárosban: a matracosok a legjobb 8-ba, a norvégok a 24-be kerülnének. Mutatjuk a kombi tippet!
Motivált csapatok feszülnek ma egymásnak a spanyol fővárosban: a matracosok a legjobb 8-ba, a norvégok a 24-be kerülnének. Mutatjuk a kombi tippet!