2018.10. 24.

Bajnokok Ligája: Thierry Henry bemutatkozik a BL-ben is!

Bajnokok Ligája: Thierry Henry bemutatkozik a BL-ben is!

Henry bemutatkozása nem sikerült az első bajnokin, Strasbourgban szenvedtek vereséget a hercegségiek, s ezzel továbbra is a francia élvonal kieső zónájában tanyáznak. Ma nyerhető meccsük lesz, de semmiképpen nem szabad lebecsülni a belga alakulatot! Van egy jó ötletünk!

LABDARÚGÁS, BL, A CSOPORT
2018.10.24. 18:55
FC BRUGES - MONACO

  • A Bajnokok Ligájában két vereséggel bír a Monaco, itt sem rózsás a helyzet, viszont most nem lebecsülve a vendéglátókat, de egy olyan csapat ellen lépnek pályára, amely ellen illene berántani a győzelmet, még idegenben is. A keretük erősebb, kérdés pszichésen feltudnak -e állni a padlóról Glikék, mert szerintem itt a legnagyobb probléma elsősorban már ez. A Brugge-nek is két veresége van, viszont a bajnokságukban ők a második helyen tanyáznak, s persze joggal gondolhatják azt, hogy egy sebzett vadat most elejthetnek, egy súlyos vadat. A vendégek csatársorában Falcao sérüléssel bajlódik, így talán Jovetic lehet a kezdő, a hétvégén mindketten ott voltak a kezdősípszónál a gyepen, ám a kolumbiait a 37. percben le kellett cserélni. A Dortmund ellen kifejezetten jól tartották magukat, az első félidő még ikszre állt, ám a második félidőben felőrölték őket a németek, igaz még ekkor Jardim volt az edző, s vele még a három -védős rendszert erőltették, ami Henrynál már négy, valószínűleg ma is a Sidibe-Glik-Jemerson-Heinrichs összetételben.
  • Érzésem szerint a belgáktól is elvárható lehet egy bátor foci, hisz az egy ponttal semmit nem érnek a későbbiekben, ezért a két alakulat mostani felfogásában a gólváltás könnyen előfordulhat, ez most olyan 1,60-as oddson mozoghat. A Brugge csapatában  a Vossen-Wesley támadósor kezdhet, együtt a belga élvonalban már 10 találatnál járnak, bár előbbi játékát több portál is megkérdőjelezte. Azonban ha figyelembe vesszük azokat a tényeket, hogy a belgák sem szaggatják az istrángot /utolsó öt tétmeccs, egyetlen győzelem, és három vereség/, s a két keret között azért van különbség, akkor egy bátor húzással a "V"-t is meglehet célozni, amivel egy zsíros triplára tehetünk szert. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Fenerbahce eltökélt szándéka, hogy – 9 selejtezős búcsú után – visszatérjen az európai klubfutball legnagyobb színpadára, ahol a 2008/09-es szezonban járt utoljára. Ennek megfelelően nagyok az isztambuli gigász ambíciói ezen a nyáron, különösen mivel a klub vezetősége jelentősen megerősítette a már amúgy is magas szintű keretét, több mint 80 millió eurós beruházással. A Sárga Kanárik szerda este, 20 órakor az osztrák ezüstérmes Sturm Graz csapatát fogadják a Sükrü Saracoglu Stadionban, a Bajnokok Ligája harmadik kvalifikációs körének első felvonásán.

Az Aarhus egy héttel a Lech Poznan elleni fordítása után az azeri bajnok Sabah ellen folytatja Bajnokok Ligája-selejtezős szereplését. A dán együttes legutóbb óriási hátrányból kapaszkodott vissza, míg a vendégek eddigi menetelésük során elsősorban szervezett védekezésükre építettek.

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!