2019.07. 31.

BL: Kemény meccs várható a Jóbarátok Arénában

BL: Kemény meccs várható a Jóbarátok Arénában

Na, nem a közismert sorozatban, hanem az 50 ezres svéd nemzeti stadionban, amely az AIK otthona Stockholmban. Ide érkezik Bajnokok Ligája visszavágóra a szlovén Maribor 2:1-es előnnyel. Szerintetek?

LABDARÚGÁS, BL-SELEJTEZŐ | 2019.07.31. 19:00
AIK STOCKHOLM - MARIBOR

  • Az első meccs három gólja a 40. percig esett, majd mindkét csapat stabilizálta a védezését, és az eredmény már nem változott. A Maribor megszerezte ugyan a győzelmet 7800 fanatikus szurkolója előtt, de a gólarányt tekintve nem lehet maradéktalanul elégedett: sokat érhet még a svédek idegenben szerzett találata.

  • Az előző közben a hazaiak szintén 2:1-es hátrányt szedtek össze az Ararat Armenia otthonában, majd egy 3:1-es győzelemmel jutottak tovább. A Maribor nem kecmecelt sokat az izlandi Valurral, és kettős győzelemmel, összesítésben 5:0-lal abszoválta a következő selejtezőkört. Gólerősek a csapatok, ezt Anikó is megírta már a 24-i odavágóról szóló elemzésében.
  • Az AIK második helyen áll a 18. fordulót követően a 16. csapatos svéd bajnokságban 11-4-3-as mutatóval. Otthoni eredményei arányaibanmég jobbak, egyedül a Norrköping távozott győztesen a Friends Arénából, egyébként hét győzelem és két döntetlen a mérlege, amelyhez 14:4-es gólarány társul. A Maribor egyelőre nem úgy tűnik, hogy bírná a kettős terhelést, legalábbis a szlovén pontvadászatban 3 forduló után győzelem nélkül, két döntetlennel és egy vereséggel szerénykedik a 10 csapat közül a 8. helyen. Úgy gondolom, nem kell már sokáig megosztani a figyelmüket, és elbúcsúznak a BL-sorozattól. Az előzmények tekintetében várható a gólváltás is, de a sima hazai győzelem biztosabbnak tűnik.
tipp
AIK Stockholm - Maribor
1X2 | AIK Stockholm | 2.00 | (7/10)

kapcsolódó meccs

AIK Stockholm - Maribor

2019. 07. 31. 19:00 | BL-selejtező Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az FC Köbenhavn és a Kairat Almaty egyaránt csak egy pontot gyűjtött az első négy fordulóban, így győzelmi kényszerben lépnek pályára a Bajnokok Ligája ötödik körében egymás ellen.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Zsúfolásig megtelik ma este a Deutsche Bank Park lelátói, ahol az Eintracht Frankfurt és Atalanta vívja első tétmérkőzését egymás ellen. Két hasonló erősségű csapat találkozik a Bajnokok Ligája mai játéknapján, így izgalmas, kiegyenlített összecsapásra van kilátás.