2021.09. 28.

BL: Porto – Liverpool

BL: Porto – Liverpool

A Bajnokok Ligája idei csoportkörének B-jelű kvartettjében az első meccsen 3-2 arányban nyerni tudó Liverpool ma Portóba látogat, ahol megmérkőzik az első csoportkörös meccsen döntetlent elérő FC Portóval.

Porto - Liverpool
09. 28. 21:00 BL
Tipp: Mindkét csapat szerez gólt & over 2,0 gól
Odds: 2,10
Stake: 7/10
Indoklás:

A Porto az előző rundóban Madridban vizitált az Atletico vendégeként. A meccs végeredménye szolid 0-0 volt. Ez az eredmény tökéletesen megfelelt a Portónak, hiszen idegenben léptek föl A furcsa inkább az volt, hogy az Atleti nem erőltette meg magát túlságosan. Ez nem egy olyan 0-0-ás X volt, amelyben a hazaiak orrvérzésig támadnak és a vendégeknek sikerült kibekkelni. Ez sokkal inkább kiegyenlített mérkőzés volt, ahol bár kis fölényt mutatott a spanyol gárda, de koránt sem olyan fölényeset, mint kellett volna. A Porto pedig átengedte a területet és a kontrákkal próbálkozott. Kicsit olybá tűnt, mintha mindkét csapatnak jó lenne az X, pedig ez igazán csak a Portónak felelt meg. A mai Liverpool elleni meccsen is úgy gondolom, aláírná a Porto az X-et, hiszen a Liverpool némiképp kiemelkedik még ebből a nagyon kemény csoportból is. Az első meccsen hazai győzelem született Liverpoolban a Milan ellen, amennyiben Portóban ma döntetlen lenne, az talán mindkét alakulatnak megfelelne. Ennek megfelelően nem várok teljes erőbedobással támadó Liverpoolt, sokkal inkább egy óvatosabb, ellentámadásokra operáló angol csapatot. A portugál élcsapatokra jellemző, hogy inkább hazai környezetben lépnek fel támadóan, de most ez a Pool ellen, nyilván, nem lesz olyan lehengerlő. A Porto a támadásaiból ér el majd minimum egy találatot, Salahék pedig kiválóak abban, hogy egy-egy adódó kontralehetőséget gólra váltsanak. Minimum három találat születik ma és mindkét csapat betalál. A fogadáskészítő használata indokolt.

tipp
FC Porto - Liverpool
Mindkét csapat szerez gólt & over 2,0 gól | 2.10 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
zsoma88 2021-09-28 11:04:59
!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.09.28. 21:00
Porto - Liverpool
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
2.05 1 - 5
Tét 1000
Nyeremény 2050

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az FC Köbenhavn és a Kairat Almaty egyaránt csak egy pontot gyűjtött az első négy fordulóban, így győzelmi kényszerben lépnek pályára a Bajnokok Ligája ötödik körében egymás ellen.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Zsúfolásig megtelik ma este a Deutsche Bank Park lelátói, ahol az Eintracht Frankfurt és Atalanta vívja első tétmérkőzését egymás ellen. Két hasonló erősségű csapat találkozik a Bajnokok Ligája mai játéknapján, így izgalmas, kiegyenlített összecsapásra van kilátás.