2021.10. 20.

BL: Salzburg – Wolfsburg

BL: Salzburg – Wolfsburg

A G-csoport másik mérkőzésén Salzburgban A Red Bull látja vendégül a Wolfsburgot.

Salzburg - Wolfsburg
10. 20. 18:45 BL
Tipp: X2
Odds: 1,65
Stake: 9/10
Indoklás:

A Salzburgra az jellemző, hogy addig ismeretlen és nagyon tehetséges labdarúgókat kinevel és utána busás haszonnal túlad rajtuk. Ezt évek óta rendkívül szisztematikusan és a tökélyre fejlesztve hajtják végre. Az osztrákok évek óta magasan kiemelkednek a Bundesligájukból, a bajnoki cím kötelezőnek mondható, de azért azt dőreség lenne kijelenteni, hogy ugyanazon a szinten vannak, mint egy erősebb német csapat. Sevillában jól játszottak, de szerencséjük is volt, valamint a Sevilla gyengélkedése is kellett a döntetlenhez. A Lille pedig annyira gyenge most, hogy a hazai győzelem, úgymond, kötelező volt. Ma nem ők az esélyesek, a bukik pedig nem jól lőtték be a szorzókat! A németeknek is megvolt már a gyenge játék, mégpedig az első körben a Lille ellen, ami döntetlent jelentett. A Sevilla ellen jó a döntetlen, ma pedig muszáj lenne győzni. Mindkét csapatnál sok a sérült! Az osztrákoknál Junuzovic, Koita, Piatkowski, Sesko, Solet, Vallci, a Wolfsburgnál pedig Bialek, Gerhard, Guliavogui, Mehmedi, Otavio, Schlager és Weghorst. Mindkét oldalon veretes nevek. A két játékosállományt tekintve pedig a németeké a bőségesebb, ezzel a két tartalékosabb csapatból ők jöhetnek ki jobban. Vendégsikert várok, vagy döntetlent.
 
tipp
Salzburg - Wolfsburg
Kétesély | Döntetlen vagy Wolfsburg | 1.66 | (9/10)

kapcsolódó meccs

Salzburg - Wolfsburg

2021. 10. 20. 18:45 | BL, G csoport Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Kalmán21 2021-10-20 20:59:15
Remek tipp volt, csak így tovább... 😉😡😡😡

további tippjeink a Foci világából

A szenvedő Fenerhez látogat a nagy meccseket elbukó Liverpool
A szenvedő Fenerhez látogat a nagy meccseket elbukó Liverpool
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójában a veretlen Arsenal a Fortuna Arénába látogat, ahol a Slavia Prága látja vendégül. A londoniak hét ponttal továbbra is az élmezőnyben állnak, míg a cseh bajnok három forduló után még mindig kieső helyen várja az összecsapást.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Szikárzó mérkőzésre lehet számítani a Sárkány stadionjából, a házigazda Porto fogadja a Napoli együttesét. A portugál együttes három egymást követő vereséggel kezdte európai szereplését, így egyre nagyobb nyomás nehezedik rá, a Napoli legutóbb megszerezte első győzelmét a sorozatban, de idegenben azonban komoly nehézségekkel küzd!