2019.07. 30.

BL-selejtező: Egy gólzáporos meccs visszavágója következik!

BL-selejtező: Egy gólzáporos meccs visszavágója következik!

A BL-selejtezők első mérkőzésén a legizgalmasabb meccset Hollandiában rendezték, ahol a PSV a svájci Basel csapatát fogadta. Az első félidőben 1-1 volt, aztán vezetést szerzett a Basel és ez a 89. percig így volt. Ekkor a PSV elkeseredett attakokat kezdeményezett és három perc alatt megfordította a meccset! De a 3-2-vel nem lehetnek nyugodtak, ráadásul idegenbe mennek.

LABDARÚGÁS, BL-SELEJTEZŐ 
2019.07.30. 20:00
BASEL - PSV

  • Amit a múltkor írttam Mark Van Bommelről és csapatáról, az ma is áll. A korábbi remek játékos nagyon masszív PSV-t épít. Tavaly a legjobb védelemmel ők rendelkeztek, 34 meccs alatt csupán 26 gólt kaptak, de az öt döntetlen miatt mégis az Ajax lett a bajnok. Az eindhoveniek célja egyrészt visszavenni a holland bajnoki címet, másrészt, természetesen, be kell jutni a BL csoportkörébe. Nagyon fontos hír, hogy a keret legjobbja, a mexikói csodagyerek, Herving Lozano aláírta új-, hatéves kontraktusát. A két szezonnal korábban a Pachuca alakulatából érkező támadó jelenleg 40 millió eurót ér és minden bizonnyal megy ez feljebb is. Tavaly 17 gólt lőtt, ennyit idén is várhatunk tőle. Van Bommel elsősorban a védelmet erősítette idén is. Egyrészt visszatért Derrick Luckassen a Herthából, valamint Toni Lato a Valenciából, mindketten kölcsönben voltak. Valamint érkezett a 21 éves Olivier Boscagli az OGC Nice-ből, aki balhátvéd. A távozók oldalán pedig Luuk de Jongot kell megemlíteni, aki a Sevillába igazolt. Mindent összevetve a PSV remekül összerakott, masszív alakulat, amely mind a támadásokban, mind a védelemben képes kimagaslót nyújtani. 

  • A Basel annak ellenére remekül játszott, hogy már nem az a domináns erő, mint régen. 2010 és 2017 között nyolc bajnoki címet szereztek zsinórban, de aztán a Young Boys érkezett és átvette a svájci bajnoki címet, immáron két szezon óta! Aztán 2018 szeptember 23-án a Young Boys 7-1-re alázta meg a Baselt, ahol hatalmas nagytakarításba kezdtek. Kirúgták Ralph Wicky edzőt, érkezett Marcel Koller és a keret is teljesen átalakult. Ez az átmeneti, építkezési időszak még javában tart, de Koller jó munkát végez, hiszen az idénynyitón nagyon szép győzelmet (4-1) arattak a Sion otthonában. 

A Basel a legutóbbi bajnokit elvesztette a St.Gallen ellen, láthatóan tartalélkolt a BL-meccsre. Azt gondolom, hasonlóan az első mérkőzéshez, ez is gólzáporos lesz és mindkét oldalon lesz találat! A tippem a Bet365 fogadáskészítőjével készült.

tipp
FC Basel - PSV
Mindkét csapat gól & több mint 2 gól a meccsen | 1.72 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A selejtezőben a Qarabag ütötte el a Fradit a BL-szerepléstől. Akkor kevesen gondolták, hogy az azeri klub szárnyalni fog a BL-ben és bizony még a TOP8 sem kizárt!

José Mourinho és Antonio Conte újabb párharcát hozza el a mai BAJNOKOK LIGÁJA-játéknap, hiszen a Benfica a Fény stadionjában fogadja a Napoli csapatát. Nem lesz egyszerű egyik gárdának sem!
José Mourinho és Antonio Conte újabb párharcát hozza el a mai BAJNOKOK LIGÁJA-játéknap, hiszen a Benfica a Fény stadionjában fogadja a Napoli csapatát. Nem lesz egyszerű egyik gárdának sem!