2019.07. 24.

BL-selejtező: Hiba lenne lebecsülni a Valettát!

BL-selejtező: Hiba lenne lebecsülni a Valettát!

Máris eltelt egy hét és már múlt a Ferencváros kettős győzelme, amivel kiverték az alapból sokkal erősebb Ludogorec Razgrad csapatát. A második körös ellenfél pedig az a Valetta, amely szintén underdogként jutott tovább az első körből, ahol mindenki a Dudelange-ot várta továbbjutónak. Vajon mire megy egymással a két csapat?

LABDARÚGÁS, BL-SELEJTEZŐ
2019.07.24. 20:00
FTC - VALLETTA

  • A máltai csapat játékosai nyilvánvalóan nem a technikai tudásukról és a szemet kápráztató cselsorozatokról híresek, mint ahogy hajszálpontos átadásokat sem sokat lehet látni tőlük. Ellenben nagyon szervezettek és maximális fegyelmezettséggel tartják be a fiatal Darren Abdilla utasításait, valamint rendkívül agresszívak! A Dudelange ellen olyan becsúszásokat követtek el, amelyek után sok esetben a játékvezetők jóindulata is kellett, hogy ne legyen lap, vagy kiállítás. Sárga kártyából így is összeszedtek hetet. Hátul kemények, masszívak, a védelemért a két Borg-fivér felel, de Emmy Pena és Douglas Packer is fontos játékosa a Vallettának. Elöl pedig az egyik csatár az a Mario Fontanella, aki a visszavágón a rendkívül fontos gólt lőtte.

A Fradi kerete tele van kreatív és nagyon technikás játékossal, valamint a védelem Blaziccsal és Dvalival nagyon masszív. Fontos, hogy Haratin mellett, aki szerepet kap, legyen akár Ihnatyenko vagy Sigér, minél kevesebb hibával hozzák le a meccset. Elöl pedig minimum két gól kellene, hogy Máltán már ne kelljen izgulni. A zöld-fehérek legnagyobb erőssége pedig Rebrov. Renkdívül alapos, taktikus és mentálisan nagyon jó hatással van a labdarúgókra. A kemény, agresszív stílusra kell felkészülni és kiküszöbölni. Elöl pedig beverni az adódó helyzeteket és akkor nem lehet gond. Minimum kétgólos Fradi-győzelmet várok!

tipp
Ferencváros - Valletta FC
Ferencváros -1 hendikepről hazai | 1.50 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A fergeteges, 5-4-es első mérkőzésen egygólos hátrányba került Bayern Münchennek kockáztatnia kell a továbbjutás kiharcolásához a Bajnokok Ligája-elődöntő szerdán, 21 órakor kezdődő visszavágóján. A címvédő Paris Saint-Germain kihasználhatja gyors tempójú átmeneti játékát az Allianz Arénában.

Az Arsenal és az Atlético Madrid csap össze kedden, 21 órakor az Emiratesben a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján. A múlt szerdai madridi 1-1-es döntetlen nyitva hagyott minden kérdést a már eleve kiegyensúlyozottnak vélt párharcban. A londoni mérkőzés várhatóan ugyanolyan szoros lesz, mint az „odavágó”, a fogadóirodák szorzói azonban nem ezt tükrözik…

Az Atlético Madrid fogadja az Arsenalt szerdán, 21 órakor a Metropolitano Stadionban a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén. Mindkét csapat számára kiemelt fontosságú a legrangosabb európai kupasorozat, amelyet történetük során eddig még egyetlen alkalommal sem tudtak megnyerni. Ám amíg a spanyolok számára már tét nélküli a nemzeti pontvadászat, addig az angolok késhegyre menő küzdelmet vívnak a bajnoki címért.