2026.07. 21.

BL-selejtező: Vikingur Reykjavik-Hapoel Beer Sheva

BL-selejtező: Vikingur Reykjavik-Hapoel Beer Sheva

Az ETO FC Győrt kiejtő izlandi csapat a Hapoel ellen vívja a következő fordulót.

Az ETO FC Győrt kiejtő Vikingur Reykjavik a Hapoel Beer Sheva ellen folytatja a BL selejtezőjében. Az Élő-rangsor szerint az izraeliek egyértelműen favoritok, hiszen 1828 pontjuk van, míg az izlandiaknak 1361.

Nem meglepő, hogy 1,60 szorzó van a továbbjutásukra is. A Vikingur azonban az ETO ellen is felrúgta a papírformát. A magyar bajnok nem játszott jól az odavágón, de egy 0-0-s döntetlen elég lett volna arra, hogy csak vereség esetén essenek ki hazai pályán, azonban egy 92. percben kapott góllal nehéz helyzetbe hozta magát a Győr.

A Vikingur műfüves hazai pályája előnyt jelent számukra, ugyanis nincsenek ehhez hozzászokva a külföldi csapatok. Petrás jól védett, egyébként a Győr 2-3 gólt is kaphatott volna némi balszerencsével.

A visszavágón is jól kezdtek a vendégek, azonban az ETO visszajött a párharcba a félidő előtt. Végül egy második hullámos előkészítés után szerezték meg a mindent eldöntő gólt, az ETO már nem tudott nekik gondot okozni.

A Hapoelnek fontos, hogy az első meccsen ne kerüljön hátrányba. Nagyon kellemetlen tud lenni az izlandi csapat a pontrúgásaival, a középen jól tömörülő védekezésével, illetve az olyan csúcsékkel, mint amilyen Thrandarson, aki ugyan a labdával nem képzett, de jól olvassa a játékot és fizikális.

A Beer Sheva elvesztette az Izraeli Szuperkupát a Maccabi Tel-Aviv ellen (1-3), tavaly a legtöbb gólt szerezve nyerte meg a bajnokságot. Joao Victort a Zalaegerszegtől vették meg €1,7M-ért. A brazil tavaly 7 gólt szerzett a ZTE-ben.

Szerintünk az izraeli bajnok továbbjutására jó esély van. Ugyanakkor az első meccsen szoros eredményre számítunk.

FIGYELEM! Egészen elképesztő, akár 100.000 forint értékű első befizetői bónusz a VEGAS.HU-nál! Kattints IDE és regisztrálj, hogy ki tudd használni az egyedülálló lehetőséget! 

FIGYELEM! Háromszintes üdvözlőbónusz, akár 120.000 forint értékben a TIPPMIXPRÓn! Regisztrálj, hogy hozzáférj a bónuszodhoz! 

tipp
Vikingur Reykjavik-Hapoel Beer Sheva
Gólok száma: 2,75 alatt | 1.82 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A múlt heti feszült döntetlen után Franciaországban zárul a Lyon és a Fenerbahce BL-playoff párharca. A tét óriási, a győztes a legrangosabb európai sorozat ligaszakaszába jut, míg a vesztes az Európa-ligában folytatja.

Még semmi sem dőlt el két szomszédunk BL-párviadalában, Celjében dől el, melyik csapat jut tovább a Bajnokok Ligája főtáblájára! A szlovén együttes története során először kerülhet a legrangosabb európai sorozat főtáblájára, míg a Slovan Bratislava a hazai pályán elszalasztott előny után idegenben próbálja kiharcolni a továbbjutást.