2019.07. 30.

Erődemonstráció Zágrábban?

Erődemonstráció Zágrábban?

Tbilisziben már kétgólos előnyt szerzett a horvát bajnok, amely ma hazai pályán tarthat fiesztát. Mutatjuk, hogy mit várunk a visszavágótól!

Labdarúgás, BL-selejtező, 2019.07.30. 20:00, Dinamo Zagreb - Saburtalo Tbiliszi

  • A horvát bajnok megnyerte a szuperkupát, a BL-ben előnyt szerzett Grúziában (0-2), a bajnokságot pedig két, 3-0-ás sikerrel indította - aligha lehet panasz a rajtra. Nenead Bjelica vezetőedző elsősorban a védelmet erősítette meg, ennek is köszönhető, hogy tétmeccsen még nem kaptak gólt a fővárosiak. Ma minden meghatározó játékos bevetésre készen áll.
  • A Saburtalo tavaly bajnok lett, az idén viszont csak a 2. helyen áll, és az első három helyezett különversenyt vív az aranyérem megszerzéséért. A piros-fehérek az előző körben a Sheriff Tiraspol ellen továbbjutottak, és nem is akármilyen körülmények között. Idegenben 3-0-ra simán nyertek, jött a visszavágó, amelyen ellenfelük 10 perc alatt ledolgozta a hátrányt! De érkezett egy grúz találat, és így a következő körbe képhetett Giorgi Chiabrishvili alakulata. Friss sérült nincs a keretben.
  • Azelső meccs kiegyensúlyozott játékot hozott, a második félidőben döntötte el a meccset a Dinamo. Az az érzésünk, hogy a Zagreb kiszolgálja közönségét, és legalább három gólt hint ellenfelének.
tipp
Dinamo Zagreb - Saburtalo Tbiliszi
Hazai csapat góljainak a száma | 3+ | 1.55 | (3/10)

kapcsolódó meccs

Dinamo Zagreb - Saburtalo Tbiliszi

2019. 07. 30. 20:00 | BL-selejtező Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A fergeteges, 5-4-es első mérkőzésen egygólos hátrányba került Bayern Münchennek kockáztatnia kell a továbbjutás kiharcolásához a Bajnokok Ligája-elődöntő szerdán, 21 órakor kezdődő visszavágóján. A címvédő Paris Saint-Germain kihasználhatja gyors tempójú átmeneti játékát az Allianz Arénában.

Az Arsenal és az Atlético Madrid csap össze kedden, 21 órakor az Emiratesben a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján. A múlt szerdai madridi 1-1-es döntetlen nyitva hagyott minden kérdést a már eleve kiegyensúlyozottnak vélt párharcban. A londoni mérkőzés várhatóan ugyanolyan szoros lesz, mint az „odavágó”, a fogadóirodák szorzói azonban nem ezt tükrözik…

Az Atlético Madrid fogadja az Arsenalt szerdán, 21 órakor a Metropolitano Stadionban a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén. Mindkét csapat számára kiemelt fontosságú a legrangosabb európai kupasorozat, amelyet történetük során eddig még egyetlen alkalommal sem tudtak megnyerni. Ám amíg a spanyolok számára már tét nélküli a nemzeti pontvadászat, addig az angolok késhegyre menő küzdelmet vívnak a bajnoki címért.