2021.08. 10.

Gólos lesz a visszavágó is?

Gólos lesz a visszavágó is?

Az ukránok nyerni tudtak Belgiumban - ma a visszavágón megint érdemess lehet gólokkal kalkulálni. Fotó: pixabay.com

Sahtar Donyeck - Genk, 08.10., 19.30., Bl-selejtező

  • Az első mérkőzésen az ukránok 2-1-re nyertek idegenben.
  • Nem kis meglepetésre az ukrán bajnokságban botlott legutóbb a Sahtar, otthon kapott ki, így máris lépéshátrányba került a riválisokkal szemben. De Zerbi együttese a Genk elleni első találkozón hátrányba került, de a fordulást követően előbb összejött az egyenlítés, majd a hajrában bevitték a narancssárgák a győztes találatot is. Izgalmas, eseménydús mérkőzés volt, és minden bizonnyal a mai is hasonló lesz.
  • A Genk nem kezdte jól a bajnokságot, ám legutóbb végre győzött, így három meccset követően 4 egységgel a középmezőnyben tanyázik. A kékek támadósorával nincsen gond, de a vévdelem csak nem akar összeállni. AZ említett három összecsapáson 6-6-os gólklönbséget produkált a társulat, amely azért igencsak beszédes adat. Ma győzelmi kényszerben lépnek pályára a belgák, ez pedig azért veszélyes lehet. 
  • Nyílt mecset várunk, amelyen szerintünk ismét lesznek találatok - hárommal legalább kalkulálunk!

tipp
Sahtar Doneck - Genk
Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1.56 | (1/10)

kapcsolódó meccs

Sahtar Doneck - Genk

2021. 08. 10. 19:30 | BL-selejtező Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A selejtezőben a Qarabag ütötte el a Fradit a BL-szerepléstől. Akkor kevesen gondolták, hogy az azeri klub szárnyalni fog a BL-ben és bizony még a TOP8 sem kizárt!

José Mourinho és Antonio Conte újabb párharcát hozza el a mai BAJNOKOK LIGÁJA-játéknap, hiszen a Benfica a Fény stadionjában fogadja a Napoli csapatát. Nem lesz egyszerű egyik gárdának sem!
José Mourinho és Antonio Conte újabb párharcát hozza el a mai BAJNOKOK LIGÁJA-játéknap, hiszen a Benfica a Fény stadionjában fogadja a Napoli csapatát. Nem lesz egyszerű egyik gárdának sem!