2019.07. 30.

Görög pokolban a csehek!

Görög pokolban a csehek!

Az első felvonáson nem dőlt el semmi, Plzenben 0-0-ra végeztek a felek. A mai ütközetre van egy ötletünk...

Labdarúgás, BL-selejtező, 2019.07.30. 20:30, Olympiakosz - Plzen

  • A PAOK mögött ezüsérmet szerző görög együttes alaposan bevásárolt a nyáron, egy tucat új futballista érkezett Pedro Martins alakulatához. A gárda a felkészülés alatt nem teljesített rosszul, az idei első tétmeccsen pedig stabilan védekezett, igaz, a támadásokra már nem igazán maradt energiája a piros-fehéreknek. A pireuszi társulatnál Papadopoulos, Christodoulopoulos és Fortounis sérült, pedig ők azért alapembernek számítanak. A bajnokság majd csak augusztus végén kezdődik, és még addig is várható változás a Olympiacosnál.
  • A Plzen is a második helyen zárt hazája bajnokságában, a Slaviát nem tudta magszorítani a plzeni együttes. Az idei pontvadászat már megkezdődött, Vrba mester együttese mindhárom fellépésén sikert aratott, viszont mindháromszor kapott gólt. Ma a védelemmel lehet probléma, két belső bekk ugyanis sérülés miatt nem áll a szakmai stáb rendelkezésére.
  • Ezúttal a bukikkal szmbe megyünk: sokan kevés találatot várnak a visszavágótól is, ám mi a gólváltásban igen is látunk fantáziát. Hazai közönség előtt a görögök biztosan többet kezdeményeznek, ez pedig a csehek malmára hajthatja a vizet. A 0-0 kvázi egyik félnek sem jó, erre is alapozzuk tippünket...

tipp
Olympiakosz - Plzen
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.95 | (3/10)

kapcsolódó meccs

Olympiakosz - Plzen

2019. 07. 30. 20:30 | BL-selejtező Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A fergeteges, 5-4-es első mérkőzésen egygólos hátrányba került Bayern Münchennek kockáztatnia kell a továbbjutás kiharcolásához a Bajnokok Ligája-elődöntő szerdán, 21 órakor kezdődő visszavágóján. A címvédő Paris Saint-Germain kihasználhatja gyors tempójú átmeneti játékát az Allianz Arénában.

Az Arsenal és az Atlético Madrid csap össze kedden, 21 órakor az Emiratesben a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján. A múlt szerdai madridi 1-1-es döntetlen nyitva hagyott minden kérdést a már eleve kiegyensúlyozottnak vélt párharcban. A londoni mérkőzés várhatóan ugyanolyan szoros lesz, mint az „odavágó”, a fogadóirodák szorzói azonban nem ezt tükrözik…

Az Atlético Madrid fogadja az Arsenalt szerdán, 21 órakor a Metropolitano Stadionban a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén. Mindkét csapat számára kiemelt fontosságú a legrangosabb európai kupasorozat, amelyet történetük során eddig még egyetlen alkalommal sem tudtak megnyerni. Ám amíg a spanyolok számára már tét nélküli a nemzeti pontvadászat, addig az angolok késhegyre menő küzdelmet vívnak a bajnoki címért.