2019.08. 07.

Krasznodar-Porto: Mindkét csapat szerez gólt?

A Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulója egy igazi csemegét tartogat, a Porto csapata Oroszországba, a Krasznodar együtteséhez látogat. Mindkét csapat támadó felfogásban játszik. Nézzük melyik csapat kerül előnyösebb helyzetbe az első mérkőzésen.

LABDARÚGÁS, BL-SELEJTEZŐ| 2019.08.07. 19:00
KRASZNODAR–FC PORTO

  • A Porto második lett a bajnokságban, ezért már most be kell kapcsolódnia a selejtezősorozatba. Nem sokon múlt a csoportkör sem, hiszen csak két ponttal maradt le a Benfica mögött.
  • A portugál csapat nagyon masszív, védekezést előtérbe helyező együttes, amit bizonyít, hogy a bajnokság 34 fordulója alatt csak 20 gólt kaptak. Nagy szerepe volt ebben világhírű kapusuknak Iker Casillasnak is, aki májusi szívrohama után az edzői stáb tagja lett.

  • A csapat értéke 268,75M euró. A legértékesebb játékosok Mousa Marega (30M euró) és Tiquinho Soares (12M euró) akik a mai mérkőzésen is a gólfelelősök.
  • Két hiányzója van az együttesnek Vincent Aboubakar és Ndiaye.
  • A Krasznodar a harmadik helyet szerezte meg a bajnokságban a Zenit és a Lokomotív Moszkva mögött. A csapat összértéke 147,65M euró.
  • Az orosz bajnokság már elkezdődött, ahol a Krasznodárnak két győzelem mellett egy döntetlenje és egy veresége van.
  • A csapat két legértékesebb játékosa a középcsatár Tonny Vilhena (14M euró), akit a Feyenoord-tól sikerült megvásárolni, illetve a támadó középpályás Remy Cabella (14M euró), aki július 26-án érkezett a csapathoz a Saint-Étienne együttesétől. Tőlük várhatunk gólt, illetve Ivan Ignatjevtől (6M euró), aki sérülése után visszatért a csapatba, és a hétvégi fordulóban a Zenit ellen csereként már pályára lépett. Komoly szerepet szán a támadásoknál Murat Musaev vezetőedző a brazil jobbszélsőnek, Wandersonnak (11M euró) is.
  • Alexandar Martynovich csapatkapitányra és Uros Spajicra jut a feladat, hogy megállítsa a Porto támadóit, nem lesz könnyű feladatuk.
  • Két hiányzója van az együttesnek Viktor Claesson és Jurij Gazinskiy.
  • Murat Musaev vezetőedző a hagyományos 4-3-3-as felállás helyett a 4-2-3-1-es felállásban küldi fel csapatát a pályára.
  • A két csapat nem játszott egymással mérkőzést.

Nagyon nehéz helyzetben van a Krasznodar együttese, a Porto csapata kiváló erőkből áll, de azt gondolom hogy a támadó felfogású játékuk és az új igazolású támadóik be fogják venni a Porto kapuját. A portugál együttes is a támadásokra helyezi a hangsúlyt és a mindkét csapat szerez gólt jó választás lesz a mérkőzésre.

tipp
Krasznodar - FC Porto
Mindkét csapat szerez gólt | 1.85 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
tibcsi68 2019-08-07 18:52:15
Ellentmondást érzek az elemzésed és a tipped közt.
"A portugál csapat nagyon masszív, védekezést előtérbe helyező együttes, amit bizonyít, hogy a bajnokság 34 fordulója alatt csak 20 gólt kaptak. "

további tippjeink a Foci világából

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt! Fotó: Pixabay.com