2019.07. 24.

Maribor – AIK Stockholm: Mindkét csapat gólerős, jönni kell a gólváltásnak!

Maribor – AIK Stockholm: Mindkét csapat gólerős, jönni kell a gólváltásnak!

Ma két gólerős együttes találkozik egymással a Bajnokok Ligája selejtezőjében. A Maribor lehengerlő játékkal, 5-0-s összesítéssel gázolt át az izlandi Valur együttesén. Az AIK Stockholm pedig 4-3-as összesítéssel jutott tovább az örmény Ararat-Armenia csapatával szemben. Nézzük mire számíthatunk ma a két együttes mérkőzésén!

LABDARÚGÁS, BL-SELEJTEZŐ| 2019.07.24. 20:15
MARIBOR – AIK STOCKHOLM

  • A Maribor a bajnokságban nem szerepel olyan jól, mint a BL selejtezőben, mivel meglepetésre még nincs győzelme. A szlovén bajnok az első fordulóban 2-1-es vereséget szenvedett idegenben a Triglav csapatától, otthon pedig csak 1-1-et játszott a Rudar-ral, és jelenleg a 8. helyet foglalja el a táblázaton.

  • Legértékesebb játékosok: Luka Zahovic (1,5M euró), Amir Dervisevic (1,3M euró) és Dino Hotic (1M euró).
  • Az új igazolások is jól beilleszkedtek a csapatba, Rok Kronoveter és Spiro Perisic is betalált már az ellenfelek kapujába.
  • Darko Milanic vezetőedző nyilatkozatában megemlítette, hogy a svéd bajnok fizikailag nagyon erős csapat, meg kell találniuk a gyenge pontjaikat és rá kell kényszeríteniük a saját játékukat, csak így lehetnek eredményesek. Nagy érvágás a csapatnak, hogy Zahovic még mindig sérült, ő nem fog játszani a mai mérkőzésen, illetve Rajcevic sem áll a csapat rendelkezésére, aki megsérült a vasárnapi edzésen. Jó hír a csapat számára, hogy Milec és Piric  újra bevetésre kész.
  • Az AIK Stockholm jobb helyzetben van abból a szempontból, hogy javában zajlik a svéd bajnokság, ahol jelenleg második helyen van a csapat, két ponttal lemaradva a Malmö együttese mögött.

  • Az AIK legértékesebb játékosai: Tarik Elyounoussi (1,4M euró), és Sebastian Larsson (1,3M euró).
  • Érdekesség, hogy mindkét csapat utolsó öt mérkőzésén 11 gól szerzett.

Nagy csatára van ma is kilátás, mindkét csapat otthon erős. A Maribornak támadnia kell, mivel a svédországi kirándulás nagyon kemény lesz számukra. Az AIK pedig úgy szeretne hazautazni, hogy még hazai pályán legyen esélye a továbbjutásra. Nagyon hajtós meccsre számítok, ahol a támadásoké lesz a főszerep és azt gondolom, hogy a mindkét csapat szerez gólt, a mérkőzésre jó választás lesz.

tipp
Maribor-AIK Stockholm
Mindkét csapat szerez gólt | 2.00 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A fergeteges, 5-4-es első mérkőzésen egygólos hátrányba került Bayern Münchennek kockáztatnia kell a továbbjutás kiharcolásához a Bajnokok Ligája-elődöntő szerdán, 21 órakor kezdődő visszavágóján. A címvédő Paris Saint-Germain kihasználhatja gyors tempójú átmeneti játékát az Allianz Arénában.

Az Arsenal és az Atlético Madrid csap össze kedden, 21 órakor az Emiratesben a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján. A múlt szerdai madridi 1-1-es döntetlen nyitva hagyott minden kérdést a már eleve kiegyensúlyozottnak vélt párharcban. A londoni mérkőzés várhatóan ugyanolyan szoros lesz, mint az „odavágó”, a fogadóirodák szorzói azonban nem ezt tükrözik…

Az Atlético Madrid fogadja az Arsenalt szerdán, 21 órakor a Metropolitano Stadionban a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén. Mindkét csapat számára kiemelt fontosságú a legrangosabb európai kupasorozat, amelyet történetük során eddig még egyetlen alkalommal sem tudtak megnyerni. Ám amíg a spanyolok számára már tét nélküli a nemzeti pontvadászat, addig az angolok késhegyre menő küzdelmet vívnak a bajnoki címért.