2018.08. 14.

Megint lehetnek találatok

Megint lehetnek találatok

Az első meccsen kétgólos előnyt tékozoltak el a hollandok - ma megint a találatokban lehet az érték...

Ajax - Standard Liege
Tipp: +2.5! (1.50 - tippmixpro)

  • A holland alakulat eddig négy tétmeccset játszott a szezonban: a Strumot oda-vissza verték az amszterdamiak, aztán sikerre álltak Liege-ben is, de végül 2-2 lett az eredmény. A hétvégén, az első bajnoki fordulóban otthon nem bírt a társulat a Heracles-szel (1-1). Erik ten Hag vezetőedző kissé tartalékosan küldte pályára együttesét, és ez majdnem megbosszulta magát. A keretben vannak hiányzók, minden csapatrészben.  
  • A Liege, miután júliusban elveszítette az FC Bruges ellen a szuperkupa döntőt, a bajnokságban próbálta meg kiengesztelni a drukkereket. Nos, ez eddig vegyesen sikerült, ugyanis három fordulót követően ugyan veretlenek, de csak egyszer nyertek. Legutóbb Michel Preud'homme fiai a nem túl acélos Cercle Bruges ellen játszottak egy unalmas 0-0-át, saját létesítményükben. A belgáknál egy középpályás még nem teljesen fitt, rajta kívül teljes lesz a keret.
  • Mindkét alakulat megmutatta az első meccsen, hogy a támadógépezete kifejezetten erős. Ma is nyílt, és ezáltal gólgazdag mérkőzést várunk!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Tutikapitány 2018-08-15 00:02:46
Bízzatok bennem :)

további tippjeink a Foci világából

A Lipcse vereséggel, a PSV döntetlennel kezdte a BL-szereplését. Ma első győzelmüket szereznék meg a felek!
A Lipcse vereséggel, a PSV döntetlennel kezdte a BL-szereplését. Ma első győzelmüket szereznék meg a felek!
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A 2026–27-es Bajnokok Ligája-idény alapszakaszának második fordulójában A Barcelona Törökországba látogat és a Galatasaray vendége lesz. A RAMS Parkban pedig a világ bármelyik csapatának nehéz dolga van, ha nyerni akar!

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Bajnokok Ligája ligafázisában az Atlético Madrid kedden a Metropolitano Stadionban fogadja a Manchester Unitedet. Diego Simeone együttese négy egymást követő győzelemmel érkezik az összecsapásra, míg az angolok a sorozat nyitófordulójában aratott fölényes sikerük óta négy mérkőzésen sem tudtak nyerni.