2019.07. 23.

Megnehezítik a dánok dolgát a walesiek?

Megnehezítik a dánok dolgát a walesiek?

A TNS ma a koppenhágai együttest látja vendégül. A hazaiak már mentek egy kört, a dánok eddig csak a bajnokságban játszottak - kettőből kettőt hoztak. Van egy ötletünk, hogy mire is fogadjunk!

Labdarúgás, BL-selejtező, 2019.07.23. 20:00, TNS - FC Köbenhavn

  • A The New Saints meggyőző fölénnyel lett bajnok az előző kiírásban, otthon szinte hibátlanul menetelt Scott Ruscoe alakulata. Az első körben a pótselejtezőket túlélő koszovói Feronikeli várt a gárdára. Az első meccsen kétgólos előnyt szerezetek a walesiek - amit a hajrában le is adtak. A továbbjutás így a visszavágón dólt el, amelyen 1-0-ra nyertek Dean Ebbe-ék. A pristinai mérkőzésen több helyzete volt a házigazdának, de végül a vendégek ünnepelhettek. A nyáron a védelembe érkeztek új játékosok, a bajnokság viszont csak augusztus közepén kezdődik.
  • Az FC Köbenhavn simán megnyerte a bajnokságot tavasszal, és az idei kiírásban is eddig mindkét meccsét megnyerte a fővárosi alakulat. Solbakken mester a védelembe és a középpályára igazolt a nyáron - más kérdés, hogy eddig mindkét fellépésén kapott gólt a társulat. A támadósorral nincs gond, eddig mindkétszer többet lőttek, mint amennyit összehoztak a "kollégák" hátul.  A BL-ben komoly tervei vannak a koppenhágaiaknak, így a mai amolyan kötelező feladatnak számít. Egy kapus, egy bekk és egy szervező sérült. 
  • Sokat agyaltunk, hogy a hendis V vagy a +2.5 mellett tegyük le a voksunkat. Végül  adánok sima sikerére esett a választásunk!

tipp
TNS - FC Köbenhavn
Hendikep 1:0 | FC Köbenhavn | 1.65 | (4/10)

kapcsolódó meccs

TNS - FC Köbenhavn

2019. 07. 23. 20:00 | BL-selejtező Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A norvég együttes otthonában már jó néhány sztárcsapat megégett az elmúlt években. Ma a Borussiára sem vár kellemes kilencven perc...
A norvég együttes otthonában már jó néhány sztárcsapat megégett az elmúlt években. Ma a Borussiára sem vár kellemes kilencven perc...
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Stuttgart szerdán Szlovákiába látogat, ahol a Slovan Bratislava ellen folytatja szereplését a Bajnokok Ligája ligaszakaszában. A német együttes győzelemmel kezdte az európai sorozatot, és újabb sikerével hat pontra növelhetné a pontszámát, míg a hazaiak az első fordulóban elszenvedett súlyos vereségük után próbálnának javítani.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Manchester City ellen nem szerepelt a Liverpoolban Szoboszlai Dominik, amely tükrösimán kikapott a manchesteri kékektől. A bajnokságbeli vereség által felkorbácsolt frusztrációt pedig ma adhatja ki a Liverpool, de a magyar válogatott csapatkapitánya könnyen lehet, hogy ma sem lép pályára...