A Bayern München gyakorlatilag már bejutott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe, miután a múlt heti első mérkőzésen kiütéses, 6-1-es győzelmet aratott az Atalanta otthonában.
A szerdán, 21 órakor kezdődő visszavágón hosszú lesz a német rekordbajnok hiányzóinak listája, és – miután négy hálóőr is megsérült – valószínűleg egy újonc áll majd a kapuban. Az olaszoknál eközben szinte teljes a keret, nincs veszítenivaló, felszabadultan futballozhatnak a büszkeségükért és a tisztes búcsúért. Mindez zárójelbe teheti a találkozó „lejátszani is felesleges” jellegét, amit az „odavágó” eredménye sugall.
Egymás ellen
- Az Atalanta és a Bayern München először találkozott egymással a múlt keddi „odavágón”, amelyen a bajorok gyakorlatilag el is döntötték a továbbjutás kérdését.
- A Bayern – a kisebb sérülése után pihentetett sztárcsatár, Harry Kane nélkül is – hamar előnybe került, egy szöglet után Josip Stanisic (12’) szerezte meg közelről a vezetést. Tíz perc elteltével Michael Olise (22’) távoli lövése talált a kapuba, majd a francia gólpassza után Serge Gnabry is beköszönt (25’).
- Nem sokkal a szünet után már néggyel vezetett a német csapat, egy kontra végén Nicolas Jackson (52’) volt eredményes. Olise (64) újabb találata után Jamal Musiala (67) is gyorsan gólt szerzett. A hazaiak részéről Mario Pasalic (90+3) már csak szépíteni tudott.
- A müncheniek szinte biztos továbbjutóként várhatják a visszavágót, a negyeddöntőben a Real Madrid lehet az ellenfelük.
Miről mesél a múlt?
- A Bayern München hazai pályán mindössze egyszer veszített el egyenes kieséses Bajnokok Ligája-mérkőzést olasz csapatok ellen. A német rekordbajnok tavaly a negyeddöntőben kapott ki 2-1-re az Internazionalétól.
- Az Atalanta hét idegenbeli meccsből mindössze kettőt veszített el német csapatok ellen minden versenysorozatot figyelembe véve (3 győzelem, 2 döntetlen). Az olaszok 2018 és 2026 februárjában is a Borussia Dortmundtól kaptak ki. Ez az első alkalom, hogy a Bayern Münchenhez látogatnak.
- A Bayern 29 európai párharcának visszavágójából 28-at megnyert, miután az első mérkőzésen idegenben győzelmet aratott. A bajorok rendre továbbjutottak, 4 alkalommal ötgólos különbséggel győztek a visszavágón. A német rekordbajnok soha nem szenvedett négygólosnál nagyobb vereséget az öreg kontinens kupaporondján.
- Az Atalanta 6-1-es fiaskója az első mérkőzésen a BL kieséses szakaszának legnagyobb hazai veresége volt, amelyet egy olasz csapat elszenvedett. A nagyobb európai kupák történetében egyetlen gárda sem jutott be a következő fordulóba azután, hogy 5 vagy több góllal kikapott az „odavágón”.
- A bajor csapat az elmúlt 27 hazai BL-mérkőzéséből csak 1-et veszített el (21 győzelem, 5 döntetlen), és ebben a szezonban mind a 4-et megnyerte.
- Az Atalanta eddig csak egyszer veszítette el hazai pályán európai párharcainak első mérkőzését – a 2020/21-es Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Real Madrid ellen, amikor Olaszországban 1-0-ra, a visszavágón pedig Madridban 3-1-re kaptak ki.
Kapuskrízis tört ki a Bayern Münchennél
- A Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő odavágóján aratott kiütéses győzelem után Vincent Kompany csapatának ma elképzelhetetlen, történelmi mértékű összeomlást kellene produkálni ahhoz, hogy elveszítse jelentős előnyét Münchenben. A vezetőedző ennek fényében akár úgy is dönthet, hogy szerdán újabb pihenőt ad Harry Kane számára.
- Így ismét kezdőként léphetne pályára Nicolas Jackson, aki a hétvégi értelmetlen kiállítása után amúgy is kétmeccses eltiltást kapott a Bundesligában. A szenegáli támadó teljesen feleslegesen csúszott rá talppal ellenfele bokájára a Bayer Leverkusen elleni idegenbeli meccsen, ezért a 42. percben azonnali piros lapot kapott. A hazaiak korai vezető találatát a bajorok Luis Díaz (69’) révén egalizálták. A 84. percben aztán egy műesés után, második sárga lappal a müncheniek gólszerzőjét is lezavarta a pályáról a bíró.
- A Bayern München az 1-1-es döntetlen után 9 pontos előnnyel – valamint elképesztő, 93:25-ös gólkülönbséggel – vezeti a Bundesliga tabelláját, és gyakorlatilag biztosra vehető, hogy megvédi a bajnoki címét. A Német Kupában már az elődöntőben jár a bajor sztárcsapat, amely 10 tétmérkőzés óta nem talált legyőzőre, a hétvégi iksszel egy hétmeccses győzelmi szériája szakadt meg.
- Vincent Kompany legénysége Európa egyik legfélelmetesebb alakulatává nőtte ki magát, a Bajnokok Ligája alapszakaszában 8-ból 7 meccset megnyert, egyetlen vereség és lenyűgöző, 22:8-as gólkülönbség mellett. A hazai teljesítmény még figyelemre méltóbb: 4 fellépésből 4 győzelem, 12 szerzett és 2 kapott góllal (Royal Union SG 2-0, Sporting CP 3-1, FC Bruges 4-0, Chelsea 3-1). A Bayern az alapszakasz második legjobb csapataként közvetlenül jutott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe.
- A Bayern München súlyos kapusválsággal néz szembe a szerdai visszavágó előtt. Manuel Neuer 7 meccsen védett a mostani BL-szezonban, csakhogy hetekkel ezelőtt megsérült. Így első számú helyettese, Jonas Urbig állt helyette a kapuba – az utolsó 2 nemzetközi mérkőzésen is –, aki azonban Bergamóban agyrázkódást szenvedett. A hétvégi bajnokin – másfél év után először – a veterán Sven Ulreich őrizte a bajorok hálóját, ám combizomszakadással hagyta el a pályát. Hasonló problémával bajlódik a negyedik számú hálóőr, Leon Klanac is.
- Vincent Kompany vezetőedzőnek így lényegében két lehetősége maradt. Az egyik a 19 éves Jannis Bärtl, aki az első csapatban még nem mutatkozott be, és többnyire a negyedosztályú Bayern II-ben véd. A másik a 16 esztendős Leonard Prescott, az U19-es gárda kapusa, aki ugyan még nem játszott felnőttmérkőzést, de már a Leverkusen elleni bajnokin is ott ült a kispadon. A német sajtó szerint az utóbbi felé billen a mérleg nyelve.
- A védelemből Alphonso Davies (4 BL-meccsen 0 gól és 1 gólpassz) és Hiroki Ito (3/0/0) dőlt ki sérülés miatt, de a hosszú kihagyás után csak nemrég visszatért támadó középpályás, Jamal Musiala szereplése is kérdéses (2/2/0).
- A jobbszélső Michael Olise (9/3/6) és a védekező középpályás Joshua Kimmich (9/0/0) ezt a meccset biztosan kihagyja, miután időhúzásért sárga lapot kaptak Bergamóban. Az UEFA azonban vizsgálja az esetüket, és ha bebizonyosodik, hogy szándékosan a már eldőlt párharc visszavágójára „időzítették” az eltiltásukat, akkor hosszabb kényszerpihenőre számíthatnak.
A Bayern München lehetséges kezdőcsapata: Prescott – Stanisic, Upamecano, Tah, Laimer – Goretzka, Pavlovic – Karl, Gnabry, Diaz – Jackson.
Csak a keret állapota ad némi okot a bizakodásra az Atalantánál
- A múlt heti 6-1-es zakó az Atalanta legnagyobb arányú veresége volt Európában, mértéke megegyezik a 2020/21-es Liverpool elleni 5-0-s BL-csoportkörbeli hazai fiaskóval.
- Raffaele Palladino legénysége azonban nem csuklott össze a jókora gyomros után, és a hétvégén 1-1-es döntetlent játszott a címvédő és listavezető Inter otthonában a Serie A-ban. Félóra sem telt és a bergamóiak már hátrányban voltak, de keményen küzdöttek és Nikola Krstovic révén egyenlítettek a rendes játékidő vége előtt nyolc perccel. A gól jogosságát ugyan vitatták a milánóiak, akik később egy büntetőt is reklamáltak, de a VAR-vizsgálat egyik esetben sem nekik adott igazat.
- A döntetlennel Palladino legénysége elkerülte, hogy november óta először sorozatban két vereséget szenvedjen. Az Atalanta azonban így is csak a 7. az olasz élvonalban, 7 ponttal lemaradva a Comótól a Top 4-ért és azzal a következő szezonbeli Bajnokok Ligája-szereplésért folytatott versenyben.
- A La Dea a múlt hónapban, a BL-rájátszásban, a Borussia Dortmund ellen aratott elsöprő 4-1-es siker óta nem tudott győzni, így immár öt mérkőzés óta nyeretlen.
- A Bajnokok Ligája alapszakasza kevésbé sikerült az Atalantának, amely 4 győzelemmel, 1 döntetlennel és 3 vereséggel, 10-10-es gólkülönbséggel a 15. helyen végzett. A bergamóiak 2 sikert (Frankfurt 0-3, Olympique Marseille 0-1) és 2 vereséget (Royal Union 1-0, PSG 4-0) tartalmazó idegenbeli mérlege is jól mutatja a kiszámíthatatlanságukat. Az olaszok a BL-nyolcaddöntőért vívott rájátszásban Dortmundban 2-0-ra kaptak ki, majd a 4-1-es hazai sikerrel harcolták ki a továbbjutást.
- Az Atalantából egyedül a csatár Giacomo Raspadori marad ki sérülés miatt, aki mindössze 4 bajnokin és 1 Olasz Kupa-mérkőzésen tudott pályára lépni, amióta januárban leigazolták az Atlético Madridtól. A középpályás Yunus Musah (7/0/1) az odavágón összeszedett sárga lap miatti eltiltását tölti Münchenben. Ellenben felépült térdsérüléséből és hosszú idő után akár újra a kezdőcsapat tagja lehet a támadó középpályás Charles De Ketelaere, aki az ősszel 7 BL-meccsen 2 gólt és 2 gólpasszt jegyzett.
Az Atalanta lehetséges kezdőcsapata: Carnesecchi – Scalvini, Djimsiti, Kolasinac – Zappacosta, De Roon, Pasalic, Bernasconi – De Ketelaere, Zalewski – Krstovic.
Öt fő szempont
- A Bayern az elmúlt kilenc Bajnokok Ligája-mérkőzéséből nyolcat megnyert. A bajor gárda meccsenként átlagosan 3,11 gólt szerez és 1-et kap.
- Az Atalanta az elmúlt 5 tétmeccséből 4-et elveszített. A csapat 1,36 szerzett és 1,73 kapott gólt átlagol.
- A Bayern az elmúlt 5 mérkőzés mindegyikén legalább egy gólt kapott; az Atalanta 7 egymást követő tétmeccsen betalált.
- A Bayern utolsó 5 mérkőzéséből 4-ben több mint 3,5 gól született; a kapusválság és a rögtönzött védősor tovább gyengítheti a müncheni csapat védekezését.
- Az Atalantának már nincs veszítenivalója, és Charles De Ketelaere visszatérésével jelentősen javulhat a támadójátéka.
Mire fogadjunk?
- A Bayern München a 6-1-es bergamói győzelmet követően döntetlent játszott a Bayer Leverkusen ellen. A bajorok 10 meccs óta veretlenek – ebből 8-at megnyertek –, ám kiváló formájuk ellenére az utolsó 5 fellépésükön rendre kaptak gólt. A német rekordbajnok 27 hivatalos találkozón csak 6 alkalommal tudta megőrizni hálója érintetlenségét.
- Az Atalanta 5 mérkőzés óta nyeretlen ugyan, de támadásban tisztességesen teljesített: az elmúlt 7 ütközete mindegyikén betalált legalább egyszer. A büszkeségükért és a méltóságteljes búcsúért játszó olaszok megpróbálják majd meglepni a Bayern rögtönzött védősorát és tapasztalatlan kapusát. Charles De Keteleare visszatérésével jelentősen javulhat a támadójátékuk.
- Vincent Kompany, a müncheniek vezetőedzője valószínűleg pihentetni fog néhány kulcsjátékost, a németek azonban így is több mint elegendő tűzerővel rendelkeznek ahhoz, hogy eredményességben kényelmesen túlszárnyalják a vendégcsapatot.
- A Bayern München az utolsó 4 hazai tétmérkőzésén 14 gólt szerzett (átlag 3,5), az Allianz Arénában lejátszott 4 BL-meccsén pedig 12-t (átlag 3,0).

További tippek
Győz a Bayern München és mindkét csapat szerez gólt – 2,45: A párharc állását tekintve az FC Bayernnek már nincs feltétlenül szüksége a győzelemre. Ám az Allianz Aréna szurkolótáborát illik kiszolgálni, és az sem árthat, ha megmarad a hibátlan hazai Bajnokok Ligája-mérleg. A bajor sztárcsapat „második sora” is bőven alkalmas minőségben arra, hogy eleget tegyen mindennek. Vannak olyan, eddig kevesebb szerepet kapott játékosok, akik bizonyíthatnak edzőjüknek, mint például a német futball egyik legnagyobb tehetsége, Lennart Karl, aki a kezdőbe várható. A müncheni alakulat még „fullos” védelemmel is csak két BL-meccset úszott meg kapott gól nélkül, igaz, azokat otthon. Úgy véljük, ezt a mostanit sem hozza le nullára, szokatlan összeállításban, újonc kapussal a háta mögött, és a 6-1-es előny birtokában talán már kevésbé koncentráltan. Ám szerintünk egy másik „hagyomány” is folytatódik az Allianzban, ahol a helyi kedvencek minden Bajnokok Ligája-találkozót megnyertek, zsinórban négy sikerből álló szériát építettek ki az utóbbi hónapokban és mindegyik győzelmük során legalább két gólt szereztek.
Nicolas Jackson gólt szerez – 1,70: Harry Kane előreláthatólag a kispadról várja majd a kezdő sípszót a már lefutott párharc visszavágóján. Vincent Kompany, a Bayern edzője aligha kockáztatja meg az angol csatárcsillag esetleges sérülését egy ilyen meccsen. Így ismét a kezdőbe kerülhet a cseréje, Nicolas Jackson, aki az Atalanta elleni első találkozón gólt szerzett és gólpasszt is jegyzett. Annál is inkább, mert a szenegáli támadóval a folytatásban egy darabig nem számolhatnak a bajorok. A Chelsea-től kölcsönvett futballistát a hétvégi bajnokin még az első félidőben kiállították – azonnali piros lappal – egy durva és értelmetlen belépő miatt, s utóbb kétmeccses eltiltással sújtották a Bundesligában. A 24 éves center tartozik annyival a csapatának és a szurkolóknak, hogy ma mindent beleadjon. A 30-szoros szenegáli válogatott a Bajnokok Ligájában 7 meccsen összesen 94 percet kapott a Bayernben, ez idő alatt 3 gólig és 2 gólpasszig jutott. A német élvonalban 17 találkozón 144 percet töltött a pályán, 3-szor köszönt be és 2 asszisztot jegyzett. Egyet-egyet a két héttel ezelőtti fordulóban, a Mönchenglabdbach elleni hazai győzelem alkalmával tett hozzá ehhez a sorhoz.
Luis Díaz gólt szerez – 1,79: A Bayern kolumbiai balszélsője eseménydús napokat, heteket tudhat maga mögött, három egymást követő mérkőzésen négy gólban működött közre közvetlenül. Először betalált és gólpasszt adott a Borussia Mönchengladbach elleni 4-1-es győzelem során, majd Nicolas Jacksonnak osztott ki egy asszisztot a müncheniek negyedik gólja előtt az Atalanta ellen. Legutóbb pedig ő egyenlített Leverkusenben, mielőtt a meccs hajrájában piros lapot kapott műesésért. Luis Díaz ezért egy meccset kényszerül kihagyni a Bundesligában. A Liverpooltól tavaly nyáron megvett, 70-szeres válogatott játékos kiemelkedően teljesített ebben a szezonban. 37 tétmérkőzésen 21 gólt és 17 gólpasszt jegyzett. A 29 éves dél-amerikai 7 Bajnokok Ligája-szereplésen 3-szor köszönt be, 2 találatot pedig közvetlenül előkészített a bajorok mezében.
Ahhoz, hogy mindezt továbbra is fenntarthassuk ezen a szinten a Tipplapot, és még jobb- és több tartalmakat készíthessünk, hozzátok fordultunk segítségül és elindítottuk a Donably-t. Minden támogatás számít, és segít abban, hogy a közösségünk tovább növekedjen. Ha teheted, kérjük támogass minket! Ez számunkra hatalmas segítség! Előre is köszönjük szépen!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!