2018.07. 17.

Nem zörren meg mindkét háló!

Nem zörren meg mindkét háló!

A finn bajnok ma visszavágón fogadja a feröeri Gotát. A továbbjutás minden bizonnyal már eldőlt, de találtunk azért két érdkes tippet...

HJK - Vikingur Gota
Tipp 1.: 2-es csapat szerzett gól nélkül játssza le a mérkőzést (1.50 - tippmixpro)
Tipp 2.: Nem szerez mindkét csapat gólt (1.45 - tipmixpro)

  • Az már az első mérkőzésen tisztán látszott, hogy a két alakulat közül melyik képvisel nagyobb játékerőt. A helsikiek az első játékrészben, fél óra alatt bevertek két gólt, aztán egy kicsit lazábbra vették a figurát. Ennek is volt köszönhető, hogy a lelkes feröeriek betaláltak a második félidőben. A gólhelyzetek alapján sokkal simábban is nyerhettek volna Mika Lehkosuo fiai,háromszor annyi ziccert és háromszor annyi kaput eltaláló lövést eresztettek meg a vendégek. A kékek védelme összességében stabil, ezt a bajnokságban is bizonyítják - erre alapozzuk részben tippünket...
  • A feröeri együttes megtett minden tőle telhetőt, de ennyire futotta: játszott egy kváti szoros meccset aktuális riválisával. A labda elvétve volt a hazaiaknál (26/74 százalék), ám lelkesedésből nem volt hiány. Ugyanakkor a minőségbeli különbséget nem sikerült eltüntetni, és ma, a Telia 5G -areena-ban még nehezebb dolga lesz a Gotának.
  • A hazai hendis siker sem fizet túlságosan jól, így inkább arra fogadunk, hogy a vendégek ma nem lesznek eredményesek. Két opcióval is támadunk, mindkettőben van azért érték!

További infók ITT!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Fenerbahce eltökélt szándéka, hogy – 9 selejtezős búcsú után – visszatérjen az európai klubfutball legnagyobb színpadára, ahol a 2008/09-es szezonban járt utoljára. Ennek megfelelően nagyok az isztambuli gigász ambíciói ezen a nyáron, különösen mivel a klub vezetősége jelentősen megerősítette a már amúgy is magas szintű keretét, több mint 80 millió eurós beruházással. A Sárga Kanárik szerda este, 20 órakor az osztrák ezüstérmes Sturm Graz csapatát fogadják a Sükrü Saracoglu Stadionban, a Bajnokok Ligája harmadik kvalifikációs körének első felvonásán.

Az Aarhus egy héttel a Lech Poznan elleni fordítása után az azeri bajnok Sabah ellen folytatja Bajnokok Ligája-selejtezős szereplését. A dán együttes legutóbb óriási hátrányból kapaszkodott vissza, míg a vendégek eddigi menetelésük során elsősorban szervezett védekezésükre építettek.

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!