Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A 2025–26-os Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának első meccsén a kazah Kajrat hazai pályán, az almatyi Central Stadionban fogadja a szlovák bajnok Slovan Bratislavát. A tét óriási, hiszen a főtábla közeledtével már egyik csapat sem szeretne hibázni.
Kairat - Slovan Bratislava
2025. augusztus 06., szerda,17:00
Labdarúgás - BL-selejtező
Tipp: Kajrat nyer
Odds: 2,24
Stake: 7/10
Indoklás:
- A Kairat története legnagyobb nemzetközi menetelését futja, hiszen ez az idény az első alkalom, hogy eljutottak a BL-selejtező ezen szakaszáig. A kazahok útjukat az NK Olimpija Ljubljana ellen kezdték, ahol idegenben 1–1-et játszottak, majd hazai pályán magabiztos 2–0-val jutottak tovább. A következő fordulóban a finn KuPS következett, és bár az első meccsen kétgólos hátrányba kerültek, az almatyi visszavágón már az első félidőben megfordították a párharcot: Satpaev, Jorginho és Gromyko is betalált. Ez a két forduló tökéletesen bizonyítja, hogy a Kajrat esetében a hazai pálya előnye fokozott! Öt hazai BL-selejtezős mérkőzésükből ötöt nyertek meg történetük során. A lendület a hazai bajnokságban is folytatódik, hiszen a hétvégén 1–0-ra verték az Ulytau együttesét, így a Kairat továbbra is vezeti a kazah élvonalat. A KuPS elleni visszavágón a padról kiállított Giorgi Zaria eltiltás miatt nem játszhat, míg a hétvégi bajnokin pihentetett kulcsemberek, például Zarutskiy kapus és a védelmi négyes, visszatérhetnek a kezdőbe. A támadószekcióban Satpaevet ezúttal is Edmilson Santos és Jorginho segíthetik a széleken.
- Slovan Bratislava is kiváló formában érkezik a párharcba: a hétvégi bajnokin 4–1-re verték a Podbrezovát, ezzel a második helyen állnak a szlovák bajnokságban, és címvédőként újabb aranyéremre hajtanak. A nemzetközi porondon is magabiztosak voltak eddig: a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében a bosnyák Zrinjski ellen már az első mérkőzésen, hazai pályán eldöntötték a továbbjutás sorsát egy 4–0-s győzelemmel, majd idegenben hátrányból visszajőve játszottak 2–2-es döntetlent. A Slovan rutinos BL-selejtezős szereplő, hiszen már tizenkettedik alkalommal vesz részt a sorozatban, és tavaly harminc év után jutott el újra a csoportkörig, amit most szeretnének megismételni. Sérülés miatt Sandro Cruz játéka kérdéses, de eltiltott nincs. A támadósor kulcsfigurája továbbra is David Strelec, aki a legutóbbi három mérkőzésén négy gólt szerzett, és a Zrinjski elleni mindkét meccsen betalált.
- Mire számíthatunk mindezek alapján? A Slovan Bratislava sokkal nagyobb nemzetközi rutinnal rendelkezik, és lehet, hogy a párharc majd ezen múlik majd! De ezen a meccsen a Kajrat hazai pályás előnye, egy ilyen nyomás alatt lejátszott meccsen ki fog jönni. Mindkét csapat gólképes, a vendégek négy mérkőzés óta minden alkalommal betaláltak, így a találkozó jó eséllyel eseménydús lesz. A Kajrat képes lehet megnyerni ezt a meccset, de szoros lesz és a Slovan hazai pályán ledolgozhatja majd. A hazai győzelem kiváló szorzóval bír, de jó megoldás lehet az 1X és az over 2,5 összekötve is!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Slovanban nem érzem azt amit Satpaev vagy Jorginho megoldanak.
Több kulcsemberük van így nem lepne meg ez a Slovan kétszer kiesve végül a Konfettibe kerül.(az itt vesztésre a Young Boys vàr az EL-ért)
tippszelvény
Kajrat Almati - Slovan Bratislava
Hazai és több