2019.07. 11.

Brann-Shamrock: Északi derbi az El-ből

pletszo
Brann-Shamrock: Északi derbi az El-ből

Az Európa-ligában a norvég Brann Bergen az ír Shamrock Roverst fogadja ma este, lássuk az esélyeket!

LABDARÚGÁS, EL-SELEJTEZŐ | 2019.07.11. 19:00
BRANN BERGEN - SHAMROCK ROVERS

  • Mindkét csapat már a szezonja közepénél van, hiszen a norvég és az ír bajnokság is javában tart. A Shamrock második helyen áll a Dundalk mögött nyolc ponttal lemaradva, tehát óriási hajrára lenne szüksége ahhoz, hogy megelőzze a riválisát. Viszont hátrafelé olyan sűrűn nem kell tekintgetnie. A legutóbbi fordulóban ikszelt a 6. Sligóval, tehát értékes pontokat hullajtott. 
  • A Brann Bergen Norvégiában az 5. helyet foglalja el, viszont nagyon sűrű az élmezőny így könnyedén előre tud jönni egy-két helyet pár győzelemmel. Az elmúlt két fordulóban döntetlent játszott a Brann. Az előbbi az bravúr volt, hiszen a listavezető Molde ellen érte el, viszont az osztélyozós helyen álló Mjondalent illett volna megvernie. Ezt megelőzően pedig a Norvég Kupából egy csúfos zakóval búcsúztak. 
  • Egyik csapat sincs tehát topformában, ezért abból kell kiindulni, hogy papíron a játékosállománya jóval erősebb a norvégoknak, ráadásul hazai pályán szerepelnek, így azt gondolom előnybe fognak kerülni az odavágón.
Fogadóiroda ODDS
22bet.com 1,57
bet365.com 1,50
Pinnacle 1,52
Unibet 1,48
tipp
BRANN BERGEN - SHAMROCK ROVERS
BRANN BERGEN | 1.57 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

friss 3 órája NB1: Debrecen – Paks
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
2026 első derbijét rendezik, ezúttal a Groupama Aréna lesz a helyszín és talán másfél évtizede nem volt ilyen közel egymáshoz a két csapat! És mivel egy derbin soha nem a helyezés számít, ma bármilyen eredmény elképzelhető!

Már csak egy pontra van a kiesőzónától a Diósgyőr, hiszen legutóbb otthon nem tudta megverni a Kisvárdát. Ma pedig ismét a borsodi megyeszékhelyen lépnek fel a hazaiak (kongó lelátók előtt), de az ellenfél a listavezető Győr lesz!