2020.03. 02.

Növelheti előnyét a listavezető

Növelheti előnyét a listavezető

A dán élvonalban ma egy mérkőzést rendeznek: a listavezető egy középcsapatot fogad. Minden a hazaiak sikere mellett szól, viszont éppen ezért nem is magas a H-szorzója. Így más opció után néztünk...

Labdarúgás, Dán bajnokság, 2020.03.02. 19:00, Midtjylland - Sönderjyske

  • Brian Priske csapata magabiztosan vezeti a bajnokságot, a piros-feketék 56 pontosak, hazai mérlegük 8-1-2, és eddig mindkét tavaszi meccsüket behúzták, kapott gól nélkül. A play offot kedvező helyzetből várhatják majd Vibe-ék, akik januárban is jól igazoltak. Ma a védelemben lesznek hiányzók, de őket lehet pótolni, kellően mély a keret.
  • A kék-fehérek a 10. pozíciót foglalják el, az alsóházi rájátszásban lesznek érintettek. Glen Riddersholm alakulata 25 pontig jutott, vendégként 2-4-5-ös sort felmutatva. Viszont a túrákon 9sszehozott 14-20-as gülkölönbsége azért beszédes, mint ahogy a 16/6-os over/under statisztikája is. A tavaszt sikerrel kezdte, majd idegenbeli vereséggel folytatta. Ma egy bekk eltiltását tölti, egy hátvéd és egy szélső pedig sérült.
  • Ebben a felállásban az elmúlt két meccsük 2-1-re végződött. A H-ra 1.4 körül volt szombaton a szorzó, ami bezuhant. A hendis H és az over között vaciláltunk, végül a +2.5-re mentünk rá!
tipp
Midtjylland - Sönderjyske
Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1.65 | (4/10)

kapcsolódó meccs

Midtjylland - Sönderjyske

2020. 03. 02. 19:00 | Dán bajnokság Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából